2012. január 19., csütörtök

24. üzenet. Egy ideig megnyilvánulnak még az idők.

Kezdeti és végső válaszok értelmezhetik a kérdéseket, melyek a helyi érték fogalma és tapasztalata alapján időszerűek. Amikor az idő teljességét szemlélve, az idők válaszokat érlelnek meg, részben olyanokat melyek következhetnek az értelem kérdéseiből, és olyan kérdések érlelődnek meg, melyekre nem az értelem válaszolt. Önmagában is létezik az idő, de az értelem az idők válaszait érleli meg. Ezért, amikor a válaszok az önértelem korlátjaira mutatnak, a határok érzékelése után ismét felfedezhető lesz, hogy események történnek az időben. Bizonyos ideig tart az értelem kegyelmi ideje, de ha közben érlelődik az idők válasza, azok is meg fognak nyilvánulni.

Amíg nyitott a válaszokat megfogalmazó és a visszakérdező az egységben egy felé, a közösségben, akkor már az önértelem megnyilvánulásai is meghaladottak lehetnek. Másrészt az értelem gyakorolható, mint isten ajándéka, és a vallás gyakorlatában érlelhető ki a lélek hatásra és szellemében. Az örömhírben mutat rá az idő, az idők végére, ami előtt az idők felfedik a veszélyt, ami a világ pusztulása az önértelemben. Másrészt a világosság, amely sötétségben valósulhat meg, mutatja meg az egységet.

Ritka kérdés, hogy ki meg fogja megélni, és mi az idők vége, mert eltérő formában fogalmazzák meg az írók számos módon. Lényeges helyi értéken arról beszélni, hogy mi áll a jelenben az egység útjában, és ami ígéret, annak megértését mellőzni. Ideje, hogy ami a szellemi lelki és a testi természetről meg van mutatva, ki legyen érlelve. Akik belátók, az életben is látják, amit a jövőre mutató önreflexió kínál, mások alszanak, mint ahogy a földbe vetett mag, akár hasznosak azok akár nem. Ha az idők jeleit, nem fogod figyelni a világi idő végén, és ma bezárod ajtódat, nem talál otthon a vég angyala. Az idő elmúlik, az ígéretek természete ilyen, erre mutat.

A vádlók birodalma egységben közeledett az idő vége felé, és abban tetszeleg ma. Egységben megérthette már a világ saját természetét, és a figyelmeztetést. Ezt mondja az Úr: „Ígértem, és megismétlem - feléd nyújtom az egység koronáját, amíg megítél a világ”. Az idők válasza hasonló - magát abban ejti csapdába, aki nem hisz.

A kezdet visszaható oksága, királyság az egység. Egyazon tekintettel, ami a sötétséget ellenségnek látja, úgy a szenvedőkre nézzetek erős lelkülettel. Látni fogtok a betegekben. A sötétség arra vár, hogy dolgaira, a megkötözöttségre figyeljetek. Fordítsatok időt arra, hogy az egység lelkületében nézzétek, miben vagytok megkötözve magatok, és a betegek. Ezt világítsátok meg. Szándékom, hogy amit megért az ember, mondjátok meg neki, legyen út, melyen járva egységre jut ezen túl. Ha már megértette, az Ige vezesse tárgyához, a figyelmezőt, a jegyzetíró új mondata legyen egy, mert az igazság Egy. Ami az idő múltában majd megjelenik, mind általatok, mind Ige értelme által adott formában, és az idők végén úgy, ahogy az igazság természetéhez hozzátartozik. Az Ige szétáradó szeretete a jegyzetíró felfedezésének öröme. Valóság, ha az igaz királyság közelsége, annak ereje is lesz, ahogy a szeretetet ismét felszínre hozza.

Áldás az Úrban.
Béke és szeretet.
Ámen.

Collatio Tomi


2012. január 18., szerda

23. üzenet. Akiket szavam megerősített.

Láthattam, hogy amikor már megnyert valakit a világ az beszédes lesz, majd a késői időkben keveset akar beszélni. Aki megérti, hogy miért, azokhoz szól a lélek: „Tudom a te gondolataidat, hogy sokan ismerik emberi természeted és szaladnál, mert abban megnyugvásod nincs. Akit szólít a vigasztaló olyan, mint a gyermek, tehát olyan, aki nem elég kitartó abban, hogy megvárja a segítséget. Tudhatnád, igen szeretnék adni neked való hivatást. Az egységben vagy felnőtt akárhogy is, futnál mit idővel tennél, ha tudnád később, és mégis körben forogsz már látom ezt. Szeretnéd a hozzád illőt elfogadni nem úgy, mint a gyermekek, hanem úgy, mint aki az enyém. Megvan a jó tulajdonságod. Szellemed közelít a felnőttekhez, és érzed, hogy a kiforratlan gyermek is tudhatja, hogy miben hiányos a felnőttek egysége, ami pedig a lélek adományának elfogadása. Bármit akarsz küzdeni fogsz a köztetek kell. A családban is működő gonosz lélek közeli lesz, mert a felnőtt önhitt.”

Mit akar a Lélek, amikor vágyakozunk közelségére, megemlékezve ajándékairól, mire az imában és a várakozásban is válaszol. Csodálatos képtár a képzelet is, melyben bolyong a megfogható. Ha megállsz egy képnél, olyan ablaknál vagy, ami visszavezet az ajtóhoz. Bevezethet ajtóban várakozó, ha nem az ablakot zörgeted. Eleget tett a tanítás szelleme, bevezetne az Országba is, indulni sem kell. Ott vagyunk nemcsak szép, de hatalmas, megáll minden adománynál, a vágyakozó lélek. Egyre gondolunk, amikor a képzelet óceánján, mint a nagy vizeken utazunk a földet kémlelve. Látjuk a tengert és nem ad megnyugvást, a föld is csak nyomorban jeleskedik. Mondhatom, hogy még a sivatagban maradtunk, megpróbálva erőmet, és a tiedét is. Nincs különbség. Biztatni foglak, hogy beszélj, ha találkozol kísértettel. Csak a világ utasít el, és elnémul, ha tudja már, hogy életre tud jutni az egységben. Most te már tudod vágyakozásait, keress alkalmas helyet a beszédhez.

Akik még hallgatnak. Sokan, akik nem tudják, hogy aki beszélni akar, hallgatja is a szavakat. Talán meg sem értették, milyen nagy ereje van a lelki beszédnek, hiszen a Szentlélek Isten itt megnyilvánul, akár értelemben is követhetően. A lélek megszólal, amikor csend van a beszélőben, a belső éned szólal meg. Úgy válaszolni valamire, hogy ne támadjon, és ne védekezzen a test, ehhez segít a csend megteremtése. Az Úr nem hazudik, a beszéde csendes. Hiszen tudja az értő, hogy a királyságban az emberek olyanok, mint a gyermekek és ennek tudata örömmel tölti el őket. Ha nem figyelnek, akkor felnőttként sem értik a szavakat, amiben szeretetre voltak meghívva. Még hiányzik a szeretet áradása, ami akkor fog bennünk megkezdődni, ha megismerjük azokat a bizonyos nem hallott, csendes szavakat. Az erős lelkét saját maga, az ember nem tudja feltámasztani, hiszen azt sem tudja elképzelni, milyen veszélyben van. A régi beszéddel szemben persze nem adhat ki hangot senki, ha nem érett lélekben. Ezért vagyunk hivatalosak az új beszédre, én is és te is, és akinek a királyságban része lesz. Látva, hogy sokan vannak a sivatagi bolyongók, megfontolható az ember helyzete, közel a szólítás nagy napja. Meg vagyunk szólítva, már most. Itt már rajtunk áll, hogy mire szólítottak, és miért akarunk beszédesek lenni. Az önreflexió kevés anyagból sokat ki tud hozni. Jó a világ, ami rossz benne az más irányba mutat. Az ember reflexiós képessége erős kell legyen, így vagy úgy egységben van szavakkal, akkor is, ha azok iránya ellenséges.


2012. január 15., vasárnap

22. üzenet. A szavak megerősítettek.

Sem korai sem a késői időkben nem marad értelem nélkül a szó, kérdezzétek tehát a lelket, és beszéljetek általa. A szellemi erő, és alkalmasság kevés, amikor elménket az egység visszfénye felől szólítjuk. Magára marad világunk, és a Lélek dinamizmusa is gyenge, ha a szavak megfelelő helyen kaphatnak értelmet és csak ott érlelődnek, ahol tanítás van. Aminek visszfénye már látszik, a próbaidőszakban majd az egység melletti érvek ébresztik fel a világi tudatot. Ezért már most szükséges és helyes az érlelődés és várakozás, amikor már a büntetés óceánján hajózva, nem a kezdeti időket élve, az titokban marad, hogy miért nehéz szólni. Mert az egységben az érettség hiánya nem érték, ha a Gonosz mélységeinek vagytok kitéve. A jóakaratú várakozásban eléritek az embereket, akikben a tanítás keserűvé lett. A sötétség erő és büntet, ezért a senki földjén éljetek érlelődve lélekben, amikor a bűn tudata vádolni kezd. Tetszik nekem a megvetett és beteg emberek között élni, megmutatni az Ige közelségét a nehezen kimondott szavakban is. Ajándékot ad, akit a szavak vigasztalnak, a szellemi harc helyett éppen az egység hirdetése lesz fontos, ha ennek visszfényében van mód cselekedni, érvelni.

Ezt mondja az Úr: „Országomban szavakkal, beszéddel állok elétek. Akiket nem tanítottak, azok is így kapják a szükséges vigaszt, és a szenvedés igazságában, a kereszt hordozásában fognak megállni idővel előttem. Azok, akik engesztelnek és azok is, akik megvetettek, vagy akik az arcomat látják országomban, megtudják, hogy arcomat a lelki vigaszban láthatja meg a világ. Az emberi önértelem világossága megvakítja a világot, és a lelki sötétség megöli a lelket. Ott tetszik ki majd a szavak világossága, hol az egység visszfényét is látják, és az nem lesz bántó”.

Az egység jel. Van, aki meghal, és halála percéig nem segítette az a tudat, hogy megváltott lény, akit az Ige egység kimunkálására hívja el. Hivatása, ami most nincs még elegendő lehet a testi halál képzete, hogy amikor a Gonosz vád ma a világban elhatalmasodik, akkor a bűnbánatot vagy egy jó szándékot felindítsa magában. Mint akinek a sírban lenne hirdetve az örömhír a feltámadásban, az tehát a lelki halál kérdéseire értelmileg is kap választ. A halál képzete miatt látják, hogy a törékeny cserépedényben őrzött lélek a bűnbánati terv eseménye, éppen a vízzel keresztelő bemerítő beszélt a Lélekkeresztségről elsőként. Az atyák sem látják az utolsó időket, amikor elmerülnek a bűn tengerében, és az önigazolás vigasztalásában, hogy az igaz élet testben keresztre van feszítve ma is. A halál képzete valós. Ez most nyeri vissza értelmét, és felfogadható a hatalomnak is, ahogy a Lélek erejét epedve várják ezekben az időkben a kor tanítványai, csalódottan, az üres sír láttán. Az ígéret jele ilyen, szomorú folyam, amíg a Lélek belép az abszolút tervbe, és mindent átformál. A fogadott gyermekek imája, a Lélek szavai, a vállalt szenvedések megindítanak. Engesztelést azok végeznek, aki tudják, hogy helyettük már a világ ez nem teszi. Figyelmeztetés van választott gyermek, amikor meg kell halnotok az idők vége előtt a második halállal, hogy aki idáig a betegek és a szegények arcát nézte, az csak a világ számára halt meg, a halottakért már nem kell meghalniuk.

A végítélet azokra is vonatkozik, akik megértetik a világot, a halott testet, és nem értik a lelkét, hogy a világ ítéli meg önmagát, és a Gonosz csak kimondja mindezt. Tehát azok, akik a halál képzetét ismerik, és nem értették meg, azoknak meg kell tudni, hogy még haláluk után is van kegyelem, az idők végéig, ami már nem a helyi érték belső ideje, mint a betegség. Elfogadva az Isten Országának közelségét, az ígéretben, a világi ítélet is nyilvánvaló. Akik ezen felül állítanak olyasmit, ami a halottakat sérti, azok a halál utáni élet kegyelmi jellegével nem számolnak, elfedik tárgyi jelekkel királyság létét, az egységben. A teremtett világban van belső énkép, ahogy a világban is, ami felett maga a világ ellenséges ereje hatalmaskodik. Aki belső nyugalomra vágyakozik az mit mond a hatalmaskodónak, aki már kinyilvánította minden teremtménynek a maga természetét, és az ellenséges egység hamisságában bölcselkedik. Mondhatják, hogy nem ismerték a Gonoszt?

Az egység teljesülés. Abban a tudásban, ami a hitből ered, és a halálban ér véget, azoknak a szavaknak az ereje fér meg, melyek nem írhatók le. A jövőben formálódnak az élet azon szavai, melyekről a szeretetben tudjuk, hogy fel nem fogyható egységben vannak a hit és az értelem által. Ami a valódi és megvalósulni készülő egység visszfénye az elvakít, a tudati hatalom önértelme, az nem látja a lélek összetört cserépedényét. Ha keserves kínok között vergődik is az elme, a lelki hiány megtapasztalást a világi keretek már nem tudják meghaladni. Aki a halál képzetével kapcsolatban véleményt formál, és nem akarja hirdetni a világ látványos pusztulását. Az igazságot fára szegezve tudja vizsgálni, színről színre láthatja a nagy világóceán kikötőiben feltáruló világot, de az egységet nem akarja a kicsi tócsában meglátni. Az Egység, ami mégis megvalósul, érthető okokból ezután kettős természetű. Nem a tudati, hanem a tapasztalati szinten, amikor a királyság az időben megvalósult egység, akkor fonák módon a hatalom alatt élőnek a visszfény teljesül be. Megértve a világot, az ember találkozhat az örömhírrel, de nem jut el az eredetileg jól megtervezett világban sem a belátásához, hogy épp lelki alkalmatlansága az erénye, amit vizsgálni nincs ideje. Amikor az egység a világban is meg fog mutatkozni, akkor már, ami azon túl van, vagyis a fogadott gyermekek világossága sötétségnek fog érződni, mert a hatalmi magyarázat szeretné az egységet egynek nevezni, vagyis az elvet magyarázva kijátssza a hatalmi logikát, saját maga ellen. A sötétségben pedig nem veszi észre az ember, hogy ha rendre kifut az időből határtalan tudata, és letagadott tapasztalat lesz a léleknek összetört cserépedénye. Erre nincs jó szava

A lelki szavak értékét nem meghaladva és vizsgálva az írásokat, az érlelődés belső helyi érték, ami ideig, időkig és fél időig tart, és az életidő eseménysora a végítélet. Az utolsó időkről szóló írások jelek, ahogy az idő halad, az idők érlelik ki a válaszokat. Közben vagy utána van a test halála, és ezért hirdeti az örömhírt az Emberfia, az élő egységet a halál ellenére. Ezért eljövő kegyelmi esemény a királyság egysége, és ami benne egy, annak is kegyelem az eredete, és pedig a hatalom alatt élő ember múltjára nézve. Nézzetek fel, elhívlak benneteket, az Ige eljön a szóban. Most mögöttetek csapások vannak és a sötét erők pusztítása. Ez kis ideig folytatódik. Köztetek voltam, és közétek jövök, ezt az Úr mondja. A bűnöket megvállalni tehát most lehet, amikor a vallomásra van felbuzdulás. Ha a romlásban élőben növekszik az ellenséges erő, akkor itt fog túláradni a kegyelem is, mert az Úr az Atya terve miatt feltámad és eljön. A hatalmak elveik ellenében gyengülnek meg.

2012. január 13., péntek

21. üzenet. A világba megyek.

A világ választ kínál a hatalomról, és az egységről, mintha innen lenne a királyság. Aki felismeri a világban a valódi egység nyomait, és forrásától a végidő felé mutató értelmét, tudja azt is a világról, hogy az ember Lelki hallása megromlott, maga pedig elnémult a hatalom megosztásának gyakorlásában, és képessége is elvész a világban. Uralkodni az anyagi természete felett a teremtett természetben van meghatározva, az Ország azonban köztünk van, tehát az ide vezető erő irányában, és nem a célnál. Egységének ideje megjelent és kapcsolatában van a láthatóval, mert nem alapjában rossz a világ, csak részei ellenségesek. Amikor a források találkozásainál megállt, maga is rész lett a személy. Bár a királyság egysége hirdetve van az írásokban, a világ még nem tudja felismerni az ide vezető utat önmagában, csak a kiscsoportban. Ha itt lesz az ideje, tudni fognak az emberek majd erről, és arról is, hogy milyen természetű erő szólítja vissza, ebbe a világba. Itt, ahol az összes ember, önmagában kereste a királyt, amikor megtévesztő ereje munkálkodott, az egységterv azért nem valósulhat meg, mert a magasság Fejedelmei azt a királyságot nem fogadják el, amit az ember magáról feltételez. Amit a tárgytalan kritikában sem, és az ellenségeskedés hamis erejében sem valósíthat meg. Ezzel együtt, és ezektől függetlenül azonban megvalósulni látja az ember részben az abszolút értelem szerint, részben az Isten ajándékainak, azok elfogadásának következtében a lelki hanyatlást. Vagyis világtalan marad a tévedés szelleme miatt, a vigasztaló lélek terveinek elfogadása nélkül, vagy öntörvényű vak, mert vizei öntörvényesek vagy forrás nélkül valók. Addig lesz fontos az egység keresése, és az összes emberre kiterjedő királyi meghívás, amíg lényünk képes megvilágítani valamit, beszélni és hallani, és ez paradox módon épp elég. Mivel az ember természet szerint elégnek képzeli mindazt, amit érzékel, vagyis a belső ismeret, kollektív tapasztalat, és a különböző erőknek a hatásai önmagukban elégséges ismeretek. Ha megvizsgáljuk belső ablakunkat a hozzá tartozó ajtó irányából, hogy mi a fontos, és mi nem az, akkor arra jutunk, hogy az egység irányából az ember egy, és azt gondolja, hogy a fontos magyarázatokon már túl van. Innen szemlélve az időket, látja vagy nem, a létező Gonosz miatt nem az ember uralkodik majd a világon, és a végidő csak ezután jön.

Tapasztalat az is, hogy az ember felfelé törekszik, és ereje van, hogy a lent lévő dolgokat is befolyásolja. A belső értékrend része, a hozzá tartozó külső tapasztalat. Az, hogy miért elfogadott a hamis a teremtett világban, túl van az ismeretén, de a saját világismerete, az költői kérdés, magában hordozza a választ. Magyarázható az írásból érettséggel, hogy miért hajlandó a részben lévőben is az egységet feltételezni valaki. És miért készséges odáig elmenni, hogy a részben lássa, ami egy.

A „van benne valami” is képes reflektálni magára, miközben a hol voltam és hova megyek kérdése a „világkép” nem válasz. Az elvek nem kérdeznek. Hiszen ami a világban megvan, az nem akar bejönni a világba, mert benn képzeli magát. És csak az akar bejönni a világba, aki oda van küldve. És aki a világból elmegy, az nem magától teszi, mert az anyagi tapasztalat természete a terjeszkedés, és nem akar elmenni. Ez a hatalom, szólj hozzá: „kérj jelet magadnak” és nem kér. Nem, hacsak nem az Egy és az Egység misztikus tapasztalatának tudatában. Ahol kész az ítélet, mert megítéli magát a világ, ott a hatalom szabadítása hamis, ami vádakon alapszik. Amikor a megváltottság és a teremtettség, vagy akár maga az elhivatottság tudatára szellemileg reflektál valaki, és önmagára, a szellemére, tudatára, tapasztalatára mutat, mint egy „világképre”, ott a „van bennem valami” akar reflektálni önmagára. Egy értelem tudja hatalmát a Lélekben. Egy, aki ki tudja terjeszteni az Egységben.

Mit várjunk a világtól. Vagyis mi az ígéret a világ számára, ez kérdés. Az abszolútum megragadása legalább két okból lehetetlen. A mértékekre a választ tehát ott találjuk meg, ahol az önértelem véget ért, a bezáródásban, ami az élet belső idejében helyi értékkel bírhat majd, az ígéret korában. A magasság, a szélesség és a hosszúság mértékei egy meghaladhatatlan értelemnek nyitottak. Az egyszerűben ugyanakkor tudható meg, hogy van értelem azon túl, ami adatott, és ez cseppet sem elkeserítő. Sajnálatos azonban, hogy a tények okot adtak az önvizsgálatra. Másrészt elkeserítő, hogy az önértelem kísérteties elszántsággal vonzódik a bonyolult dolgokhoz, aminek a következménye, hogy nem áll meg önmaga. A szerzett tudást abszolútnak tekinti, mindig körülötte forog. Könnyen társara talál, felé rendeli magát a világnak, azon túl, hogy sajátjának nem tekintheti. Szomorú következményként sötétségnek érzékeli a nagyobb világosságot, mint a megvakult, nem ismeri fel a bűnt, olyannak amilyen, vagyis eltekint ettől az érdek szerint. Az irgalom szava megvan a világban. Amit ezután lát, mint nem létezőt, érdektelenként utasít el, miközben tudja szellemi értelemben, hogy a világnak van ideje, és az nem lehet abszolút, ha az irgalom szava eljön a világba. Tudjuk, hogy aki a világba jön és nem innen való, az vádolhatatlan.

Tapasztalat szerint is a teremtményei lehetünk ugyanannak a világnak és részesei is, ami nem fogadja el magát, és ellenséges. Aki elfogad, arra nézvést állítható, hogy nem tudja hova megy, és honnan jön vissza. Vagy az elfogadás, vagy a tanulatlanság veti fel kérdést, hogy a profán világba miért is vagyunk hivatalosak. Részese marad a királyságnak, aki úgy tudja az idők teljességében elfogadni az Egy és az Egység két titkát, hogy a világ szabott idején belül az eljövendő Országot várja. Hovatartozás kérdésében, a világ meghatározása érvényes marad, ha lesz ember, aki elfogadja a szabott keretet alkalmasnak, hogy tájékozódjon. A profán maga is kétarcú. Hogy mi tartja meg az Örökkévalóban az érkező embert, és milyen lényeges a helyi értéke az életidőn belül a léleknek, az kérdés. Kinél kopogtatok nyisson ajtót, mondja az Úr.


2012. január 9., hétfő

20. üzenet. A tapasztalat és az érték.

Az élet kialakulásának következménye érlelődés, egyfajta értékszemlélet, melyben az embernek annyi része van, hogy a tapasztalatát források táplálja bizonyos ideig. Elfogadja, ami meghatározó, és működni kezd kezdetektől, a belső lelki és szellemi erő és az ellentmondás, ami ellen a személyiség nem tiltakozik. Jóban és rosszban is elkezdődik a korai időben, és a meghatározó marad, amikor már elkülönült források is táplálják értelmünk kialakulásakor a vágyakozásban, a kezdődő önértelműséget. Egy ponton megreked a meglévő értékek halmozásánál, akár negatív akár pozitív érték elfogadottsága miatt a tapasztalat, a régi fejlődés feledésbe megy. A tapasztalat nem fogja, nem is gondol rá, hogy képzeletét visszahelyezze eredeti tárgyi keretei közé, ha a jövőben sem tanulja meg, akár emlékezetének megerősítése által azt. Emlékezetünk megszépítheti, vagy felébreszti a képzeletet, ha az elme elfelejti, hogy tudata még kegyelmi állapotban van. A jövő megy feledésbe, a megismerésben már nincs meg a táplálék megosztása. A múltban megvan a visszaható okság, aminek elvét nem ismeri fel önmaga, és szemléleti forrása nélkül a lélek az öncélú ismereti befolyása ellen nem tud fellépni. Az egyszerűbbnek engedelmeskedni ma királyság! A Teremtett világba beleformált lelket és a képzeletet, mint örök forrás táplálta az élethez szükséges víz, amíg a tárgyi ismeret volt a magaslatokon a túlélés feltétele. Az idők vége felé haladva az személyiség az értékszelekciót, az anyagi világban csak egy határig viheti, a hasonlósági elv jegyében. Kérdéses ma a kezdeti idők igazsága, vagyis ellentmondás, minek megtapasztalása és kimondása nem érték. Az isten ajándékait akkor kapja meg lényünk, amikor azokat fel tudja majd ismerni lélekben és szellemben. Addig a vég felé haladva átalakul tárgyias sivataggá a megismerés világa, árnyék lehet örvénylő homokviharban. Az értékek szelekciója miatt, a személyiség belső ellentmondás miatt világias lesz, mégis a személyiség tiltakozik, a dogmák sokasága ellen. Az egység épp a tapasztalat vizeibe lemerülve újulhat meg.

Mikor gyakorlattá lettek az elméleteket, értelemszerűen eltérő és hasonló források kívül kerülnek a képzeleti és tapasztalati körön. Az egység töredezett lesz, mégis az anyagi tapasztalatokat szűkülő bázison lehet kezelni, amikor az érték szelekciója már „világnézeti” szintre emelkedik. Meglepő módon, és a hatalmi mese miatt a tapasztalat az éhes szájüregét kinyitja, de úgy is hagyja, vagyis a némaság irányában tereli a lelket. Ezután a képzelet hosszú ideig nem is kerül más forrás közelébe, amikor a lehetséges érték egy ponton túl nem fogja visszaigazolni az értékek tág körét magát az eredeti elvet, ami Egy. Tapasztalati világunk teljessége abszolútban mutatkozó rész maradéka. A kis közösségek egységtörekvése látszólag igazolni fogja, hogy a részek nagy egésze visszfény. Hogy a komplexitás olyan régen nyitva maradt üres szájüreg, ami egyedül a száraz kenyeret képes megemészteni. Amiből Egy egyszerűség következik, amit érzékelve látható a civilizációs betegség. A nagy hal csontváza is nagy, annyit ad az egész, mint amit önmagára reflektálva adhat. Nem véletlen, hogy bűnözők és a betegek nem is engedik meg az egység köreinek szélesedését, mert az érték elv már elvesztette dinamikáját a gyakorlatban.

Akkor el tudná elérni képességeinek kifejlődését a közösségi ember amikor van egy ellenségesnek tetsző tapasztalati elv, ami annyira sem kiérlelt, mint a saját. Úgy áll a dolog, mint kezdetekben, vagyis amikor a képzeleti források összefolytak, akkor már az értelem önreflexiója által képes tapasztalatot szerezni benne lévő értékekről az anyagi természet belső kontrollja miatt a képzelet. Ennek a minimum elvnek az elfogadása önreflexió, ami egyszerűségben vezet az egységtörekvések megértéséhez, a kis lépések gyakorlatában. Aki szegényes, az a tapasztalati teljesség királya, az fogja megtalálni Atyánk letett koronája helyett a keresztjét, az Emberfia, és aki általa visszanyeri értelméből a lényeget. A lélek szegénységében ismerteti fel az értéket.

Térjetek vissza az örömök kertjéből, a Paradicsomból, legyetek szentek. Boldogok lesztek, mikor értékeim dicsőségre jutnak az egységben, és boldog az, aki megtalál engem már életedben. Ezt mondja az Úr: „Visszatérek az ítélettel, ahogy elmentem, visszatérek. Addig is olyan ajándékot kaptok, amit érlelni szükséges az életben, melynek gyümölcse nélkül meghal a világ. Megmutattam visszfényét. Hogy ne értetlenkedjen senki, amiben elmúlik a világ ereje, ott én számon tartom egységét. Térjetek vissza a múló világba, ahol látható örömötök, találjatok egységre benne. Magam mellé veszlek, Te is vegyél magad mellé.”

Fogadjátok szeretettel ellenségeiteket, áldjátok őket. Sok ellenségkép készül, mégis uralkodni akarnak felettetek olyanok, akik a Gyermeki értelemmel nem bírnak már. Látszólag elmennek mellettetek a bedőlt tárgyi világban, és értékeket hirdetve mellébeszélnek. Értékeitek homályban nem maradhatnak. Lássátok meg időben azt, hogy amikor a sötétség eluralkodott, akkor a még keresőket, mint vakokat viszik ítéletre a világi egység nevében. Áldjátok az ellenséget, mert magatokat mentitek meg attól a világtól, ami az önértelmében hitt. Tagadjátok meg rokonaitokat is az Úr nevéért, mert a világ nem jön hozzám, az erős lélekre azonban hallgathat.

2012. január 1., vasárnap

19. üzenet. Istent tagadni éretlen elme akar.

Milyen beszéd ez, kérdi az érett elme. Amit az érett, esetleg „elöregedett” szellem vetít ki, arról talán mondható, hogy nem gyerekes, talán beszédes is. Azonban a lélek érlelődéséről nem hallanak az értő tagadók, ezért szükséges beszélni erről. Fontos érteni az elme okos tagadásai miatt a vádlók megosztottságát és megosztó szándékát. mert sokan válnak lelki beteggé és kirekesztőkké szellemi hatásokra, másokat is megkeményítve önigazolásokban. Ha kétsége nincs, idővel öncélúvá válik az értelem, eredeti lelki adottság gondozás nélkül ápolatlan marad. Ahogy a test, a lélek is táplálék nélkül marad, az állandó szellemi terhelés közben, a gyűlölet az oldódásokat olyan kollektív tudatba merítik, ahol az elmének a hálózat válasza sem valóságos már. Végül énem érzékelve az időt, az önképpel együtt a lelki halál állapotába zuhanhat. A kereső elmém tapasztalja, hogy a halál elkerülhetetlen, és önvizsgálatot sem tud végezni emlékezet nélkül. A tudat magáénak érezheti, és ezzel fordítja maga ellen magát, mint a lelki halottat, aki éhes és nem tud táplálni.

Fogadott gyermekek imádkoznak, hogy sokak tisztulása elkezdődjék, egyben maguk is érlelődnek, felfedezve eltérő lelki ajándékaikat. Sokakban növekszik az érettség addig, amikor nyilvánvalóvá lesz, hogy koronát visel az Emberfia. A háborúkat a szegények iránti legnagyobb támadásnak gondoljuk, és akik ebben maguk hibájától függetlenül belehaltak, számítanak az engesztelésre. Ezeket a szegényeket sem csak a haláluk fosztja meg az elégtételtől, de a szellemi terror miatt elesett engesztelők hiánya is. A szellemi háborúban sokan egyezményes hatalommegosztást istenítenek, és aki bálványimádás ezen új formájában rosszat lát, és figyelmeztet, azt kiközösítik, megölik. Legyetek érlelődők, engeszteljetek imával a harcolókért is, mert ez megóv az ítélettől, nehogy felsőbbségi tudat alakuljon ki bennetek is, ami akadályozza, hogy a fogadott gyermekségetek gyümölcseit megteremjétek lélekben is.

A paradicsomi új élete felé akarva és akaratlanul törekvők is keressék az utat, a visszatéréshez. Mert az emberi viszonyok között a tapasztalati világ szeretete is kell. A profán világ ismerete, maga az elvágyódás is lehet oka a lelki halál tényének, és az elme kiválóságát a világ hazug módon ismeri el. A szakrális elismeri a tudás lelki adományát. Egyszerű viselkedési formáknak természetesek tudnak maradni. Nem lehet szenvedés nélküli megtisztulás, sokszor az új paradicsom ígérete a második halál feletti győzelem helyett kitérő útra, a halál árnyékába visz. A közösségi tudat köves lehet sótlan talaján így vagy úgy, sokan a kiteljesedést a világi hatalom körén belül várják, míg utolér mindenkit idővel a pillanat, amikor a bedől a világ, és az már élő isteni elközeledik. Az egyszerűségben maradók legyőzik az önértelem hatalmának hazugságát a közösségben. Az önértelem szelleme kövülete a hamis egységtudatnak a lélek hangja nélkül. A gondolati vizsgálódás az egység kis lépése lehet, és ami a tudat paradicsomi ígéretében elveszik, mert az elme gyümölcse, egy pillanat alatt, maga ellen fordulhat rossz szellemi befolyás miatt. 

Az élet számtalan forrása megnyílik az egyszerűsítő elmének, amikor önértelét a közértelem helyett, a számtalan lelki ajándékához, vagyis a forráshoz közelíti. Amikor számtalan nyelven az ellenség hangját hallja a lélek a folyó mellett, már nem tud ragaszkodni az épp meghatározó hatalomhoz, és lelki ajándékaihoz, nem találja és felismerni sem képes keresztjét A hatalom persze működik, csak épp töredékes formában. Erre mondjuk azt, hogy már nem meghatározó, inkább meghatározott a saját hang is, ahogy meghatározott, és élményszerű volt kezdetben az életre hívó mondat, ami ma megszólítás után alakul, és a nyugodt elme nem törik meg közben. A „sokban én az egy vagyok” gondolata akkor vezet az egységhez, amikor azt is hozzáteszi az én, hogy merre tartok a Lélek által ezután, és épp meghatározó erő a szabad választásomat nem vonja kétségbe. Tagadhat Egy gondolatot az elme, amikor az élő Lélek felizzik benne? Sokszor a megtévedés tudata nélkül némul el a belső hang, mint a szellem vadállatainak félelmétől. A tiszta hang életre visz, ezzel szemben sokszor botlik meg, aki az emberek előtt a bölcsesség bajnokának látszik.

Figyelmezzetek, mondja az Úr: „Szenvedtek, de boldogságra fordul a lélek bánata, és boldogság a szolgálatban lesz teljes. Maradjon meg az értékeknél, akit erről ismernek fel. Az első érték, ami több mint tapasztalat, anikor teremtett világban teljesedik ki az ismeret, ahol az értelmes igék természetük miatt, és a régi adottságokkal együtt később is érlelődnek.”. Az Ige, vagyis a cselekvést kifejező szó határozza meg a mondat tisztaságát, ha tárgyink az egység irányába mutat, és az emlékezet önreflexió gyakorlatára. Ha keresztjét tekinti értéknek valaki, akkor a belső tapasztalat is megerősödik, vagy amikor a sötétségben az Urat keresi az értő elme, lélekben a kapcsolat ajándékát kapja meg.

Az érték tapasztalata és az elvek. Úgy ahogy az értékek és tapasztalatok megosztása folyamatosan működik az emberiség történelmében, az elvek keresztje is hatékony. Olyan fa a közösségben hatékony rossz, ami a kirekesztést elvi alapon indokolhatja, és a hatalmat is megzavarja. Az elme már nem tudja követni az értékeket, ha az ismeret korlátlan, mégsem osztható meg. Talán a hálón belül maradó érték tud majd visszakérdezni a jóra? Az értékválságot csak a tudás nem haladja meg, ha meg is tudja osztani magát, és a tapasztalati világban azt a szemléletet, melyre általában hivatkoznak, és szabadnak mondhatnak, a tiltás miatt valójában erőtlen marad. Amikor a kiscsoport válasza, az elvi logikára nem épülhet rá, az isteni hang haladja meg az értékelhagyást miatt kialakult gyengeséget, amikor az egyszerűségben nevezi meg a folytatást. A haralom tapasztalata, a saját „világkép” a hálón kívül maradhat, ha a tiltott fára rákérdez. Az elme válasza lehet maga a fa, a jelent nézve, mert itt látható hatalmának gyengesége. Lényeges és lényegtelen képes együtt érlelődni. A fa kiérleli gyümölcsét, amiről talán nem eszik, se jót se rosszat, aki kivágatta. Hitet tagadva lehet élni, ellene beszélni visszatetsző. A száraz fára mutat a kereső is, aki elnémult. Egységet Szentlélek közeli és időben érkező ereje hoz, felemel, elszakít és vigasztal, lelki hang lesz az elvekhez. Szól a fogságról, az új értelem.

Miként áll meg figyelmeztetésem.

Amikor a hatalmi önértelem megosztva gyakorolhatja azt, amit nem lát, nem lehet független a már bedöntött elvektől, ezért rejtőzködő a "világképe". Ami látható, hogy a hírek hatalomi inflációkat említenek, természetük szerint azokat, melyek kezdeteiben még formálódtak, és változásuk tudomásul vehető, mélyre látás nélkül. A világ kevesebb hívó szót hall, mint kísértőt, nem is boldogulhat új világképpel. A profán ismeret a gyakorlati érték inflálódásával nem megújul, inkább ellenséget keres, amikor már maga is ellenséges. Természetesen töredékesen érvényesek az értékek, de csak a közösségi szemlélet gyakorlata tud hozzá adni és elvenni belőle, ami érdeke, és ami természetes a hatalommegosztásban. A fogadott gyermekség azért lehet az egyetlen közvetítő a bedőlt világ, és az értékelvűség látszatában még tetszelgők számára, mert többnyire a helyén értelmezett gyermeki közösségben van forrása a realitásnak, ez pedig az érlelődés és tanítás. A ellenségeskedés hatalma démonikus, a magasság Fejedelemségeit képmutatón elfogadják az ellenség érdekeit. A csoportok hatalmi érdeke egységes, amivel szemben a kritika nevetséges, de közben meg kell érteni a teremtett világban megvalósult királyság újjá formáló erejét, hiszen ennek diadala áll az út végén. Az idők teljessége lehetővé teszi, hogy a szakrális erejével a világ dolgaiba is legyen belátásunk.

Meghatározó és másodlagos értelmi hatások is fogják szélesíteni a látókört, amikor a hatalmi zsarolást a figyelmeztetéseket meghallók tudják egyensúlyba hozni. Amint az ember képzeleti erejét látjuk forrásnak, amit közösségen belül lehet érvényesíteni, akkor már kis kultúrharcos szomorúság is feldereng. Az érték elv sokszor sérülhet, és amikor felismerhető, hogy a látókör szélesedése a kötelezettség vállalással társul, akkor a gyermeki már elvész. Ha épp nem az "új világkép", inkább a régi igazság új eleme a bűn akar itt érvényesülni. Az útelágazásig vissza térve, megmaradnak a jó döntések, keresztjeivel együtt, és a rossz döntések batyui is oda visznek vissza. Egyszerűen fogalmazva az igazság erejével élni fontosabb, mint hatalomhoz jutva előnyben látni a boldogságot. A királyság egységéből következik a bűn belátásának esélye, vagy bevallása, ha ezt követve kiárad a vigasztaló lélek. Éppen az erősödik meg, ami eredetileg is megvolt kezdetlegesen a lélekben. Aki csak kis mértékben is részesül, boldogan fog engesztelni azokért, akik erre képtelenek, mert vagy meghaltak vagy, mert az önértelmük elhatalmasodott felettük. Egy engesztelésben vagyunk Egységben világi időben a leölésre szánt juhok dolgában. Eladott juhok és a népek, a múltban is a hatalomban látta az ellenséget, a hasonló helyett. Míg az ítélet felé igyekezve talajtalan lesz a bűnös, de az őt megítélő is bizonyos ideig. Itt az egységtörekvés problémájának, gondolati hátterénél van a nagy és fájó értetlenség.