6. üzenet. Népem ne legyél lázadó.

Az üres szívhez szólhat a lélekben szegény, ezt különösen kívánatosnak érzem. A felismert szavakat miért nem lehetne a lélek, a szív bősége felé irányítani, amikor a zárt ajkakat a tudás, az öröm, és a figyelmeztetések hangjával fel lehet nyitni. Elenyészik a gyenge akarat, a fel nem tett kérdésekben, a kiszáradó kút nem ad vizet, a szomjúság több rossz okot állít sorba, amikor a beszélő maga is szomjas? Poros utak vándorainak saruinak nyoma az én lábamnak utat mutat. A csendes építők elfáradó keze tekintetem iránya a templom felé. Királyi építő a kövek szólítója, és az egyetlen, aki lehajol azért az alkalmatlannak látszó kövekért. Olyannak tekintettél, mint a hiányzó követ, amit megtaláltál. Hol csörgedezhet kapcsolatunk patakja, amikor a hálaadás iránya a kőhöz vezet?

Ha magányodat közösségben éled meg, megértem. Holt és élő kövek között ez okból is legyen nyugodt a szíved, ami üres, mert a saját hangodtól már nem ismernél fel a közösség hangját. Megmondom, hogy miért. Ha meséket mondtál és hallgattál örültél, amikor kiürítheted szíved. Tudod, a mesék ellenünk fordultak. Hatalmadnak eszköze lehetne még, de a mesélők féltékenyek. Látod, a civilizáció hangja nyomja el ma, amit az üres szív öröme megadott, és most hamis vádakkal élsz, elkülönítve a csendbe zárkózottak meséje nem vidít. Köveket keresel a királyod templomához, és most kirekeszt a holt kő, vádolni fognak. A szív üresedik ilyenkor, és nagyon vágyakozni lehet, ha megtaláljuk az élő szavakat ilyenkor. Vagy mégsem, fel kell emelni hangod az „ellenség” ellen. Szavakat kérni az rég volt egységet keresve, amikor a régiek vágyait nem ismerted, amit ma érteni is lehet, ahol az én hangom is elhal már, a kirekesztők sziklájánál. A szíved elcsendesítik, ha ellenük beszélsz. Sok év alatt ilyen „nagy emberré” tett a múlt, és lesz tíz év múlva is lesznek olyanok, mint sokunk. Hallatlanba vett „kicsi ember” tárd fel mindezt a hatalomnak, a számolatlan évek gazdátlan szívének erejét. Igazolni fogja az üres szíved dolgát, aki kiüresítetti magát, hiszen neki én is kiüresíteném magam. Miattam gondoljunk előre, hogy megfoganjon a vigaszom. Közben meglátod a lázadás árnyékát legbelül. A lázadással dolgunk ezután nincs, mert alakját felfedi, aki maga is lázadó lesz majd. A király templomépítőinek a végső idő eljön hamar.

Népem ne legyél lázadó! Ha a teremtett világ ilyen formában nem maradhat meg, és kárvallottjai lehetnek, akár a háború, akár a béke hatalmi eszközökkel létrehozott rendjének, akkor lesznek, akik semmi módon nem akarnak az egység ügyéről beszélni. A figyelmeztetésre sokan nem hallgatnak, így azt sem érthetik, hogyha a Lélek az egy része, akkor az vigasztal. Tudom, hogy ezer év nem számít, ha a megrögzött gondolkodónak nem, nekünk számítson. A történelemben egy király, atyai úton jogot kapott arra, hogy új módon éljen, és sajátos koronát ad a tanítványnak, utódainak Lélek által. Szabadítás a beszéd, a kezdeti, és a végső időben, és az időkre mutat. Egy az Egységben van, rokonainkat számba sem lehet venni, de a jóra való hivatást igen. Hiszen vannak, akik még időben megragadják az új értelem gyakorlásához szükséges kiváltságot. Hivatalosak vagyunk ugyanis, nézve az egység koronája által kapott jelet, időkben közelhozó gyermekségünknek, ami annyit jelent, hogy az érlelődő időkben számon vagyunk tartva. Nem némán, és süketen, inkább a nyírásra fogott bárány türelmével elmondható, hogy amit tanít a három egy istent elfogadó vallás, a profán világban is érthető. Az időket meghaladó időben a lélek áradásának két oldala felismerhető, és ami a szakrálisban már kész, az gyümölcsöző lehet a profánban is.

Hogyan beszél rosszra hajló lélek a lázadásról? Fel lehet sorolni, a külső erőket, melyek biztatnak, hogy valamilyen paradicsomi állapotok lesznek. Ezen erőknek az Úrral olyan a kapcsolata, mint akiknek dolgaik, gazdagsága zálogházban lenne. Emberi bölcsességük is kérdéseket vet fel, ha nincs fedezete. Aki csak a teremtett világban, vagy csak a múltban véli megtalálni új gyökereit, az a jövőt megvalósító kegyelemi időkben kirekesztést szenved el, és már ki is vetíti a jövőbe a szellemi öregedést. Más esetben, azt mondják, hogy már megvalósult a jövő felértékelése, mert a globális világszellem magába szívja a népeket. Egy nép sem választható, csak az egész, mondják, mintha a kivetítésben benne lenne, hogy ami lehetséges az egészben, az részeiben is működik, és nem állapít meg szigorú különbséget a rész és az egész között. Mintha azt állítanák a rész fejedelmei, hogy az egész inflációja egyezik a rész adósságával. Ami lehetséges időben, vagyis a rész meghasonlása, az már nem rész az egész királyságában, hanem a jövő nemzedék számára épített fedezet ignorálása az időkben.

Hallgassunk meg a figyelmeztető erőket, velük egységben ne beszéljünk egyéb hatalomról, mint a kisebbet befogadó lelki értelemről. A szakértelem, a bölcsesség mindenségén kívül létező erőkkel és anyaggal nem számol, csak belső helyi értékek alapján, az anyag egy keresett tulajdonágát igazolhatja egybevetés után. Vegyétek észbe, hogyha egy királyságban, többet is lehet elfogadni, mint ami adott, akkor lehetséges a részek egysége ebben a hitben. Higgyetek a betegségét fel nem ismerő, vagy képmutató nemzedékben működő Gonosz létezésében. Ha beszélünk, ahogy eddig is a lelki szegénységről, és lát majd a fiatal nemzedék is ilyet, hogy a lélek áradását a lelki szegények fogják megélni, akkor ne legyünk lázadók a hangadásban.

5. üzenet. A túláradó szeretet.

Még nem nyilvánvaló, hogy kik leszünk. A túláradó szeretet. Elérkezik az idő, amikor túláradó irgalmam nem érlelődik a családban. Érthető, hogy ezután még kevésbé fontos, hogy miben áll az atya, anya, gyermek kapcsolata, vagy ha létezik, a sok gyermek testvéri kapcsolata. A család tiszteletét, mint áldást, kevésbé fogjátok értékelni, mint eddig. Elmondta valaki, mit tapasztalt az egységről családja, hogy legyen fogalmatok, hogy miért egy jel a család. A hitelképesség evolúciójából, az értékek evolúciója következik. Részt adni jóságból, jellemből és akaratból ezután, ezekről a földi életben példát adni, az elképzeltnél kevesebb ideig lehetséges. Vagyis, az időből az időkbe való átmenet érzékelése, ma is az új kor gyümölcse lesz, az ember fiáé. Látjátok, hogy az isteni kegyelem sokakat önhittségre vezet, el fog vakítani. Az érdemtelenség hatalmát nem lehet felfogni, amíg a káosz és a profánban értelmezhető hit között nincs idő a megkülönböztetésre. Igazodik a környezethez, ami a bűn miatt szétesett, de megmaradni látszott, átalakult a vakság és süketség, és a család sem jelzi, mikor jön az új kor. A hála kifejezési formáit meg lehetne tanulni, ennek a jelnek önmagán túl mutató értelme lesz, mondom, nem fogják megtanulni a hitelképességet a családban. Hisszük, hogy keresztény hit nem örökölhető, hanem mindenkinek személyes döntést kell hozni Jézus mellett, hogy akar-e az evangélium szerint élni. Ezt a döntést elősegítheti a családi hagyomány, de nem ment föl alóla.

Mikor katonáskodtál egy ideig anyád haldokló emlékezetében és menyasszonyod visszaváró képzeletében, fogyatkozó reményük forrása lettél, benned, a katonában ez véget ért, kiapadt egy kút. A királyság szétválasztani tudjátok ezután a helyeket, amikor itt az egyik fénye elmúlik, egy másik helyen dicsőségre törnek az új idők. Ami majd a halott szülővel elkezdődik, a gyermeki szolgasorsban ér véget. Fogja fel, aki tudja ezt: elérkezett az idők közelsége, egy isteni reménnyel, amikor a megváltó élete olyan hír lesz, amiről értesülve az új idő nem a szolgasorsban folytatódik, a családi élet testvéri felnőtt élet lehet, és a halál után is van jelen és jövő. Megmarad az egyetértés egy várhatóan egészen rossz terepen is, ha az egység kiérlelésével tud megvalósulni. Ilyenkor is az élet erejében lesz a szabadítás, és az értéktelennel, a kölcsönös szellemi túlkorosságban ébredünk. Távol kerültek ugyan szellemben és értelemben az emberek, mégis az egység munkálásának gondolatát követik, ami épp olyan közel van, mint amilyen messze. Mint a remény árnyékában feltörő forrás vagy a aszályban kiapadt kút. Ahol sok a bűn, túlárad a kegyelem. A családokra vonatkozó jel másik oldala, az ami ismétlődik, és a korai időkben látnunk kellett, hogy érthető lesz a szavak által az ami érthetetlen volt, és holnap felismerhető lehet, a jelen, amikor az idő átfordul a végső időkbe, és a tettek beszélnek.

Tehát meg nem óvja a hitetlent hamis reménye, hogy közelségben van, és akinek reménysége az Istenfélelemben van, az sem menekül könnyen, hogy a bűnben olyan közel van hozzá a bűnös, mint maga a saját árnyékához. A büntetésben is közel vannak, amíg a saját törvényeik felett állnak, a tetteiket önértelem irányítja. Mennyi bűn és mennyi kegyelem, amig nem tagadjuk a hamis reményt, és milyen közel az egység. Ha mégis nagyon is messzire és mélyre vezető útra indulunk, az önkényes törvényekkel az időlegességben olyan fejedelemségre jutunk, amely nem lesz királyság. Akinek van hatalma, egy pillanat erejében vizsgálja meg milyen elnyűtt a reménysége, mi is a közelség, és az ember. Ez az álságos reménység nem csak a bűnösöké, sokkal inkább az ellenségeseké, akik süketek és vakok, hogy a szívükért harcoló lélek ellen fordulnak, mert ez az egyetlen, ami még életre visz, egészen közel a szeretethez. Fonákjára fordult szellemi hálózatban élve elértnek képzeli a rész az egység kimunkálásának lehetőségét, azok is, akik a törvénykezést irányítani képesek, és törvénytelen úton vannak. Nem a földbe temetkeznek, hanem magukba azok, akik halottak maradtak a föld számára a végső időkben. Ilyenformán, a „világképedben” eltemetve, a végső idő közelsége, az egység hazug képzet lesz, és aki az ellenségé azt tudja ezt. Az ellenség családja csapdában van.

A magasságban élő fejedelemségének vannak legfelül a gonoszság listáján, azon okból is, mert a hamis elme legyőzhetőnek képzeli a kialakulatlan jellemű bűnöst. Hogyan képzeli a szellemi szabadulást, az átdöfött szív igazsága nélkül az embere? Az első bűnösnek még volt esélye, esetleg csak bűntudata. Megérteni sem tudta, hogy milyen értelemben szólt az Úr az egységes királyságról. Mi történik akkor, ha a bűnös hitre jut, és reménysége új közelség lesz, a kegyelem elfogadásának szabadsága miatt. Ha valaki hiszi még a szeretet irgalmát, akkor megértette, ami a korai időben hirdetve volt. Ami most van, ez a felületes hit. Az első bűnös nem látott két királyságot, ahogy most mi valami hasonlót látunk. Az egy számára elfogadható volt, mint éretlen a gyümölcs még a termő ágon, a ma bontakozó tudattal, már látni véli az önátadó szeretet harcát a sebzett szívben. Gyümölcséről ismerszik meg a fa. Az első bűnös még nem álmodik az egyetlen királyságról, a szellem virágait választja, nem tudhat a szívében munkáló új világ földjéről.

A reményteljes közelségnek meg kell maradnia, a mérhető legnagyobb időtávolság mellett is. Akik az én tervem gyümölcsét élvezik, azoknak fel kell idővel fogniuk, hogy a Teremtett világot, amiben eszmélünk, csak az egységes királyság haladja meg, erről szólnak az üzenetek. Ha sötétségben maradsz is, de az én sugallataimat követed, akkor rövid időn belül megszabadulsz. Az egységnek két iránya van, és megtapasztalod az, ha dolgaimat figyeled, rövid idő, a Teremtett világ kiteljesedése. Mégsem élhető, a halálon innen, az idők teljessége. Ez irányba mutatok, de a reménységében szólító hiten, az otthonok új egységen keresztül. Ma még én egy fordulatot hirdetek, az egység törekvését. A több helyi érték Egyben szeretet forrás

Miért kell felindítanunk az isteni erényeket? Próbálj csak meg időben előre nézni, ha majd túljutsz, a sötétség napjain, közben értékeld a feltűnő reménységet. Biztattalak, hogy figyelj. Minden ember el tud vonatkoztatni, és szellemben is gyarapodva, az önértelemmel szemben is meglátja a helytelent, helyi értékén. Az ellenség, a lázadó lélek mindig a hálózat diktálta törvényeket fogadja el, ezeket érvényesíti. Legelsőnek az látom, hogy a lázadó türelmetlen szellem, nem mesél újabb és egyre félelmetesebb történeteket, helyette kompenzál, megnyer és háttérbe vonul. A „világképbe” oldódó szellem ütközik az engedelmes lélekkel, és nem érzi az ütközés súlyát. Gondolj a kitaszítottakra. Most, ha egy harc közben is tud az egyszerűbb lélek is találkozni az igaz tanítással, elsőre az egyszerűbb történetet jegyezi meg, értékrendje a helyi érték. Akit terhelni fog a világban érvényesülő szintvalló hamisság, akkor az a „jegyzetíró”, mert hosszabb utat jár, mint ami célba visz. Igaz, hogyha a családi történetre fogékonyak leszünk felnőtt korban is, amikor megöregszik ez a globálisan érvényesülő, közösségében lázadó világi szellem, az itt a földön, sokak kedvére van, mert a dolgok menetéhez tartozik, hogy van fiatal szellemi élet, és ez vonzó. Mert a mindenség ismeretével egyezik a sebezhető fiatal értelmi ág. Az új egység nem a családban, és nem a mindenségről való tudásban kezdődik, inkább az abszolút szellemi kapcsolatban, az irgalomban miben királyságot kap a Fiú, és megmenthette a királyság egységét. A lélekáradás után a fiatal ág gyümölcsöt terem, ilyet, vagy olyat. A lelki szegénységről, és a vigasztaló lélek elküldéséről is beszél az Emberdia. Aki a koponyák hegyén, az élettelen kereszten a fára emeltek.

A „világkép” magáról adott jelt, azért beszélt a világról, mert itt van hatalma, vagy azért, mert van folytatás a még ismeretlenben. Végső soron azért elfogadja az ág kiszáradását is, az elenyészést, egy sötét nyugalmat, és a kertész hozzáértését is. A visszatérő mégis hatalomként fogja fel elméjében az önértelem minden formáját. Vagy a meggyőzés lehetősége miatt, mint az ember, vagy az irgalom elfogadása miatt, mint az isten.  A tanítás lényeges iránya lesz, a lélekáradás átformáló ereje. Boldog, aki megtalálja keresztjét és hordozza. Az Ellenség, a gonosz lélek, rejtőzködő természet. Feltételezem a hívők belátását, hogy még itt a földi életben elfogadták az egységes királyságot, vagyis a teremtmények teljességének rokonságát az alkotóval. A jövő felé tett úton, az első figyelmeztetésem célja az, hogy akik a szabadítást Krisztusi útján, az örömhírt értve életét szemléli, majd arra is nézzen, melyet a kimunkált egységben, mint elhalni vélt kicsi ágban, az ember szemlélhet. Nézzétek meg a termő ágat, az Atya tiszteletének szegényes módját, a korai időkben ott lehetünk az ágon, és a végső idők felé közeledve a gyümölcsben is. Hitetek fel tudja ismerni az érlelődést.

4. üzenet. Egy válasz a közelség.

Áldozatot az éber ember hozzon, és legyen olyan, mint a mag, mely elhal a földben. Ezt mondja az Úr. Én vagyok az élő és fiam a mag, az áldozat, az Emberfia. Van egy gyakorlat, amiről nem feledkezhettem meg, amikor a hozzáértő ember a hatalmi kommunikációban átalakul a természetétől nem idegen civilizációs háborúban. Amit a filmekben mutatnak be ellentétes érdekek hatalmi harcának, az nem más, mint a rejtőzködő Ellenség megjelenése, amikor a magasban lévő Fejedelemségek erősségeik által megbénítják azt a hazug civilizációt, amit képviselnek. Az Úr jelen időben nem menthette meg az embert, mert csak mennybemenetele után tudta királyságát megérthetően közel hozni, és megsemmisíteni azokat az erősségeket, melyek jelentéktelennek látszanak, de rombolnak. A magasságokban ezeknek a fejedelemségeknek erkölcsi buzdítása nincs, mégis erős a befolyásuk. Értsétek meg, és figyelmezzetek, az Atya tervének gyümölcsét sokan fogják élvezni. Azt a gyümölcsöt, ami a kárhozatba vezet sokakat csak az emberfia volt képes újra érlelni a halott keresztfán. Nincs sok idő felébredni. Lesznek őrt állók, kiknek beszéde kedves, de a magas beosztásúakhoz nem merik továbbítani a halál felett aratott jó hírt. Az őrt álló ki van képezve, de távolinak mondja az ellenséget. Olyannak, mint aki most nincs, mintha nem tudná, hogy rejtőzködik. Felelőssége, ha azok kifutnak az időből vele együtt azok is, akik az ellenség miatt őrt állítanak. Ha a közelség idején kárt vall az ember, maga útján járva, akkor mint önálló lény, vagyis a túlélő nem vallja meg, hogy a nemes harc elveszthető. Persze sikeres terveket valósíthat meg, aki a világ dolgaira önértelme szerint válaszol. Az emberek, ha magukra nem reflektálnak, a béke idején, akkor mint a hulló falevél, idővel dolgaik végére érnek, észre sem véve, amikor már az idők vége elközelgett. Akit magasabb cél nem vezérel, aláhull a falevéllel, tervében elégedetten, fel nem ébred már. A hívő belső hangjával tud szólni a hitetlenhez, aki hatalmaskodik, és gyakran elutasítja a szellem nevében az emberfiát, és a hatalom civilizációjának embere erőtlen belső hangján, mely a halódó természet felé irányul már, távol jár a többi embertől. Amikor az idők a vége felé jártak, az elhaló virággal dolga annyi sincs, mint amit a természet válaszol: - ami elhullott, enyém lett. Ami folyvást az anyagban van, és az időkben nem kezdődik el az élete. Milyen válaszom lehet, a feltámadott sírja üres.

Egy Válasz a régi időkből. Az elmúltak bevallhatók, és akkor föléd magasodik az élet kezdeti ideje, az emlékezés, annak borús oldalaival. Csak a nehéz önreflexió útján nyerhetne értelmet a hit, amikor igazolná magát a profán anyagiban. Aki leszakadva a szellemi képzeteiről, a helyesnek gondolt vegetálást az anyagi mindenség érti, a szemlélődés helyett a szemléletben jelenik meg helyi értéke a személyes sugallatának. Nevetséges lesz számára a büszke hatalom civilizációja és „világképe”. Folytatva az életben, ami természetben és a mindenségben adott, ahol a hit megvilágítja a profánt és a szakrális lét értelmét, ami a korai időkben egyenértékűnek bizonyult. Egy orvosságot nyer az ember, de a kivetettséggel is küzd, mivel a hatalom természetében szellemi ellentmondás van. Álmodik az természeti ember is boldogabb jövőt, de a hamis kétarcú uralom olyan kárt tett már, hogy csak a Fiú mentheti meg, aki tiszteli földet. Az Atyán keresztül nem öncélú a világ gyűlölete, de csupán átmenet, mert párbeszédet folytatva a mindenségen belül, egyenlőséget tesz az anyagban a kárvalló a másik kárvallóval, és az emberi alakban élő Fiúval, így jelentve ki természetét. A hit magát felfedezi a profánban, mint egy gyógyulási forma. Amit vallomásnak nevezhetnénk, ez hiányzik ma, az idő végén, ami egy képesség az időben való feloldódásra az múlt lehet. Az idők és az idő hasonló, de eltér helyi érték szerint, csak az ige egy az egységben és egyenértékű is vele. A „kevesebb néha több a soknál” elve nyitottá tesz az abszolútra, hiszen a tagadás, és a nyíltság öröme egy tőről van, annyiban, hogy mindkettő elenyészik, és ez elfogadható vagy letagadható. Mint az éhes állat uralkodna egyebként a beteg szellem, és a táplálék megszerzése is hiábavalóság lenne. Vagy „lélek sötét éjszakája” lesz az ige nélküli élet, vagy tárgyszerűsítő emberi minimum az időben. Elrejteni látszik a teremtményt az Egy, ahol a „világkép” kiabál ki köpenye alól. Akkor született meg a tanítvány, mikor tehervonatok jártak síneken a házunk előtt, a pályaudvar közelében. Hatalmas terhet vontatott a mozdony, és pakoltak át az emberek. Az aluljáró alatt jutottam át a vágányok másik oldalára, és megálltam, mert jobban hallottam, a szerelvények zakatolását, ami lebilincselt. Ehhez hasonló kattogó hangot akkor hallottam, amikor ugyanitt, egy katona vétlen emberekre rálőtt. Így őrizte világhatalmát errefelé a zabáló természet. Meghalt számomra a hitetőben mutatkozó hit. Ez a tanítvány késői időkben ébredt fel a profán időből, amikor a lélek újra küzdeni tudott a szívében, a régi hangban felidézve az új hangot.

Kérdezz holnap, és válaszolok. Beszél a halott létező hazugsága az elvesztett fiatalsághoz. A lélekben kis mártírok énekelnek válaszul. Csodálkozom gyermeki értelemmel. Az Atya terve egyszerű történet volt, felfogható, ma is értem mi benne átlátható. Az idők teljességében önmagára reflektált a Szentlélek, és emberi alakban jelent meg az igaz a hamisban. Ma is él, és az új hatalmasságok mesélni kezdtek, már csak a saját történeteiket. Amennyi történet, annyi alattvaló, velem együtt. Nem értettem az egyezkedést, végül annyi mese lett amennyi megegyezés, a pokoli világban. És nem volt szó megváltásról, mert az ős bűn kárvallója, tovább is engedelmességet követel az engedetlen világbirodalomban. Ahol megegyezésről beszéltek, nem voltam ott. Süllyedt, észbe sem vette vesztét, hogy amibe nem tudott belehalni valaki, az annyira megöregedett az elméjében, amennyire az ősöreg. Az Egy beszélhet, a jelen Egységéről.

A profán és szakrális helyi értékkel bír, a mindenségben, a lélek hatására azonban az emberi test gyengesége miatt az ellenséget magán kívül, látja, vagy el sem képzeli. Aki magát Emberfiának nevezte az Atyára hivatkozhatott. A bölcselet idáig, és máig kezdeteit az ember érettség ideájában hirdethetni. Olyanok lettek ez után a viszonyok, hogy harcolni kezdtek a vegetáló fejedelemségek, akiknek szelleme már elöregedett. Amikor a szellem megöregedett, a halál helyett az ítélkezést választotta. Az a királyság, amit átvett a Fiú ettől kezdve hirdetve van, mint megvalósult korábbi ígéret. Az Atya átadta Fiának testi alakban és lélekben az ígéretének beteljesítését, amit elfelejtett a bölcselet, a jelenben. A pillanat adott, az ellenségkép helyett, a tárgyszerűsítő emberi minimum ma kevés újat talál, amire hivatkozhatna. A kegyelem akkor is tud érvényesülni, ha a hívő hallgat. A belső hang érvényes lett, mint a figyelem tárgya, ezt eddig nem lehetett elfogadni. Akik egységes királyságról beszélnek ma, ellentmondásként fogadják, ami jelentkezik a lelki harcban. Hiszen az egységes királyság tagadható addig a pontig, amíg átfordul a szellem tekintete a lélekre, és a vég idejére nézve ez lesz az átmenet. Viszont a lélek megjelenik a profánban is hit által. A szakrális, amikor a kezdetekre reflektál, ígéretre talál. Az ember mindig reflektál, az anyagra is anyagival, és szellemileg a lélekre, mert ez lételeme. A jövőre, ha Egy lesz az Egység, az Emberfia létezése lett a válasz eddig, és az egyenlőség a királyságban megmarad, amíg a Lélek eljövetelével támadhatatlan lesz az események után. Ekkor a bíróságnak is önmagára reflektálni, ha egy eddig be nem fejezett eseményről lesz szó, a Lélek késői megjelenése után. Ez irányban van helye figyelmeztetésnek, reflexiónak. Az örökösödésre a közelség a válasz.

3. üzenet. A törvény és látszata, a lázadás.

Lassan járjunk a törvénykező útján. Ha szaladsz, fontos cél felé, fonák módon az helyi érték közösségi rendezőelvét figyelembe kellene venned, ezt tanácsolják. Még akkor sem fontos figyelembe venni az önértelem törvényét, mikor az ellenséges elvek természetes oksága meggyőző. Rejtekében találod meg az okost, és megtalál téged is az értelmes. Amikor a hűséges természet elővezeti magát a zártság sötét barlangjából, akkor a törvények visszfénye még helyi érték, de a törvény más lesz, amikor elismerteti, ami a civilizáció hatalma. Az elme saját törvénye hazugság, mert amikor egy értelemmel magukat többen a hatalom fölé tudják helyezni, hiszen hajlamos erre a tudat, és megmutatják arcukat a törvénnyel szemben egységesen, akkor a hatalom, végítéletre éretten, épp az egység nevében, nem létező közösségi elv szerint jár el.

A lélek természeténél fogva a nyitott terekben érzi magát otthon, de a hatalom nem. Épp azért véthet. A törvény ugyan megvéd, de nem ment meg a hatalmaskodástól. Miben van különbség törvény és hatalom kérdésében? Mit tekinthet célnak egy civilizáció, ha már nem az? A közösségit a szelleme védhetné, nem a rendszerhalál, és ezen kívül az is, hogy annak helyi értéke megváltozik, ami megváltozhat, és utána ellentétes lesz, ami eddig hasonló volt. A törvényben találkozásról van szó, és mulasztásról a törvénnyel szemben, ami miatt szakítani kell az öntörvénnyel. Aki törvénykezik, mert ezt teszi egy globális világszellem nevében, az mindig áthárítja a bűnt. Itt van a titok magyarázata, amiért az emberek eltérő nagyobb rendszerek szabályát követik, és nem az egységes új törvényt. Itt érthető meg, hogy nincs az egységnek törvénye. A korai időkben, aki elolvasta egy jegyzetíró írását „láthatta”, hogy akik elérni akarták az aranykort, azok elérték, mint egy elővételezve. Akarattal vannak meghívva, és akarattal mulasztanak későbbi időkben. Mennyire más az elhívás értelme, a közösségi elv, ha a bűnös, a törvénytelent értelmezi törvényesnek. Milyen munkában marad meg embersége? Mint zsengéit a teremtett tág tereknek, a tanulékony lélekkel fogadott tanítás azt megmenti, akinek szívében küzdelem van, aki kegyelemre fogékony, de az elmarasztalásban is értelmet lát. Örvendezzetek, amikor újra ráismertek arra, ami szívetekben van, a hitet. És lásd, hogy milyen, amikor a törvény személyválogatás szerint marasztalnak el, mint törvényszegőt. És mint egy értelem nélkül valót meg is mentheti a törvényszegőt, egy új elv. A gonosz lélek is tudja, hogy egy Isten van, mégis cáfolja. Így a hit tettek nélkül meddő.

Azok között, akik ismerik a halált, mint következményt, a rejtőzködés eszköz lehet. Olyan formán vannak, mint akik látszatra, egy új kezdetre várnak, és valami okból gondolják ki a háborút. A halál felett nem győz az érdek, ezt is tudjátok. Tudtátok, azt is, hogy amikor a természet tág tereit megnyitotta, ezt egyesek majd állatkertnek tekintik? Boldogtalan lesz majd áldozata, a ragadozó ős gonoszoknak. Megmondom miért. Mert nem ismerik el létüket majd a természetben, akik a halálos ragadozókat felfogadták, és maguk is azok. Egyenrangú emberek között van a halál nevében törvénykező is. Szelíd a Vad a csapdájában, és sokan önértelmüknek hisznek, nem ismerhetik fel így a megmentés pillanatát, de a kegyelem palástja alá menekülő lassan törvénykezzen. Helyi értéken legyetek Egységben Egy akaraton.

Egy második esélyhez kevés az idő, felismerni az angyalok, a szentek mibenlétét a láthatóban, de a Szentlélek az emberre reflektál, az önértelem az ellenségre. Amikor érik a termés, megkérdezitek ki vetett? Nem tudhatjátok, de kettéválik, a búza és a konkoly. Az aratásra a láthatatlannak van gondja. Mivel foglalkozik a szellemetek? Az aratás az angyalok dolga. A meneküléshez azonban kevés idő kell, amikor beletemetkezünk királyunk kínálta úton az önreflexió világába. Mert közel az idő. Az értelmetlenek világa nem megfogható, mégis azt látja az ellenség is, hogy ez a világ beteg. Az idők szavát mondom, az egységét. Ki akartok lépni az őrületből, és belefuttok az önigazolás bajnokának, a gyors törvénykező karjaiba? Mennyivel jobb félholtan várni az Úr idejét, aki a kis sikereiteket is számon tartja. A helyi érték a mindenségen túl is, de inkább az Egység által kínált Egy helyen látható meg. Inkább ajánlott, hogy kivárjuk az időt, ami hamar eljön. Van, aki meghal a kegyelemnek, a maga nagy szellemi dicsőségére, amikor az már nincs. Nem logikus, de gyakorlat, hogy az új törvény megáll az időben, az ellenség kiszalad belőle. Várakozás. Világbíró nagy bajnok, kinek bátorsága hazugság, eltávozik, mikor a gyermek még játszik, így megőrzi helyén az értékét. Ez már figyelmeztetés. Ezt mondja az Úr. Tudjátok, hogy a gyermek életet is adhat. Olyan gyermek, aki halálotok után gondol majd oda, hova készültök. Az Atya ilyen, aki palástjával borítja a természetet, állatot és növényt, embert, amíg elérkezik az Emberfia.

Amit az anyagi világban nem hallunk és nem látunk, akkor mit mondjon az, aki nem hall és lát engem. Ezt kérdezem, hogy amikor nem győzzük meg ős öregünket, mi marad a gyermeknek? Üres sír, és az evangélium. Ha árad a folyó kidöntött fákat sodor, és apály idején kiszáradnak a kutak. Hol vannak még megszentelt helyek, amit a világi hatalom nem veszít majd el. Hol látjátok a helyi érték súlyát, ami a mindenségben benne van, és fontossága abból következik. Hallottam a mi ős öregünket, ismerni véli, hogy mit lát, és mit nem, sorolható lenne, de minek. Vakon emlékezünk, süketen hirdetünk dolgokat. Ezzel így vagyunk, mert több a titok, mit ismerünk annál, ami kellene. A titkok vakítják meg az őrállót is, ha nem vigyáz.

Megértem, most már hivatkoznom kell valamire, ami belsőleg a Tied is. Ha az elfogadottak, és a felnőttek táborában értelem alakulhat ki, a Gonosz belebeszél a tervbe. Olyan közös jövőnkben lehetünk felismerhetők, és mert célszemélyek vagyunk, ahol gyűlöljük az ellenséget. Alternatíva, hogy a szellem a lelek, és a test csak azt fogadja el, ami a szívben nem a lelki és szellemi halál, de időben élő lesz, vagyis ami még életet ad. Ne lázadjunk ellene. Inkább értetlenkedjünk, hogy miért nem hirdették, és miért nem hirdettük a változás korát. Ki hallgat meg, ha nem a Teremtőd. Értetlenségünk eredete lenne, ha törvény vádja miatt lázadnánk. Sokan elalszanak, mások meghalnak, és nem értik meg, hogy én figyelmeztetek az életadó kegyelem közelségére, a tiédre. Gyermek lettem én is, és aki süketté és vakká lettem, kegyelmet kérek. Nem adod meg, ezért szólok. Ha majd megértem a választ, akkor látható és látó leszek, halló és hallható, és bízni fogsz bennem. Amit most megtehető, valóságos lenne, tetszene nekem. Az egység új törvényét követhetném, kedvesebb lenne számodra, mint a lázadás. Köszönöm, hogy megértettél. Nevedben szóltam. Olyan hatalom bűvkörébe kerülhetünk, amely a csírákat élveteg gyommal elfojtaná. Most kis magok lehetünk, mert van hatalom, ami meg is szabadíthat, mikor aratni hív, légy készen. Az angyalok azok, akik aratni fognak.
.

2. üzenet. Szavak a korai időkből.

Mondta, hogy felfedi titkát, aki a szól, és ezek a szavak a múltra vonatkozóan sokaknak jelentőséggel bírnak még. Azt is leírom, mi történik most. Igen fontos, hogy olyan írásokról van szó, melyekhez eddig nem volt ajánlás. Ezért, hogy azok által, olyanokhoz is eljusson, akik a jó célt figyelembe vették, akiknek így tudni kell a kezdetről, és figyelmeznek, megértsék, hogy milyen borzalmas véget jelent magukra és sokakra nézve is, ha a kezdetekben járatlanok. Az Úr jelezte, hogy az ember tájékozottságát feltételezi, és részvételét kéri. Egy személyes létező jogot kap ahhoz, hogy a rosszat és jót megítélje, mégsem él jogával bizonyos tudás megszerzéséhez, miről tudomása sem lehetett eddig. Mert Egységben lesz meg az, érlelődés útján.

Bizony vannak, akik nagy tekintélyt kaptak. Némely vonatkozásban, mint én is megmutatom, hogy olyanok is vannak, akik viszont nem élveznek ilyen hatalmat, mit egyéb ismerettel bírók kaptak, olyanok vagyunk tehát, akiknek valahogy meg van kötözve a keze. Épp, mert a múltra mutató állításokról, az előzően nevezett tekintélyes és kedves emberek fogalmat itt alkothatnak majd, és az általam közölt dolgokról is hallomásból tudhatnak valamit, de az is, mint egy idegen nyelven. Hogy maradjon értő, meg illik magyarázni itt a szavakat, amik bővítik, amiről szó van.

Amit írásban olvasunk itt, az mindenki számára titok volt, mert a hatalmasságok és alkalmazásukban lévők nem kaphatták meg az üzenetet. Akik tettek volna valamit, azon személyeknek viszont eddig nem lehetett elmondani, hogy mi a megrögzöttek megtöréséről és legyőzéséről írt az üzenet, az Egységben. Homokra épített talajon, akik megértenek, még nagyobb meghasonlottságra jutnak. Az Úr most megengedte, emlékezve a régi megrögzöttségre, ami vele kapcsolatos, hogy mintegy érthetetlenül beszéljek a kezdetekről, de indokolt okkal, amit reményem szerint megláttok.

A király, akinek nevét nem kérdezték, hogy miért nem, most titokban marad, egy szigeten elhagyott minket. Ezt később tudták meg, amikor tovább indult az a hajó, amin sokan utaztak. Akik tovább hajóztak velem együtt, ellenségesnek látszottak, és én hallgattam. Ugyan a legnagyobb szégyen is, amit a korai időkben elkövettek, most javukra lett volna, mint dicsekedni való dolog, mégsem kérdezett senki a hajóúton. A távoli királyban erő volt, most azonban összezavart, érthetetlen módon egy ideig okot adott a hallgatásra. Idegen maradtam, és nem oszlattam el a hitetőknek azt a tévedését, hogy helyes, amit napról napra tesznek, minthogy azt az álságos törvényt alkalmazták, amit gyakorolt, alávetve a törvénynek korábban a jegyzetelő. A balgák törvényéről van szó, akik követnek saját önértelmüket, a többi balga ellenében, és velük együtt, kiknek szintén van saját igazságuk. Míg az egyetemes új törvényeket elfedik, engedelmeskedtek inkább a magukban felfedezett király emlékének. Ez nem félreérthető, mert a jegyzetelő sátránál is hasonló, neki még idegennek gondolt törvénykezők is szívesen forgolódtak, az is a neki idegenek sátra körül. Amikor tovább evezve vihar támadt, az erő tartotta felszínen a hajót, az emlék, akiknek hiányzott az a király, aki korábban a szigeten elhagyta a hajót. Az emlék hatalmáról az idegen nyelven jegyzetelő nem írt, az aranykor veszni látszott.

Ha nem a királyról elmélkedne a jegyzetíró, akkor, aki az úton elhagyta a hajót, akkor nem beszélnék, mert olyan formán voltak az utazók, mintegy képzeleti eseménnyel, amit ki lehetne törölni az emlékezetből, de nem tették. Amennyire valóságos lett visszagondolni, arra a királyra, aki a hajón utazott a szigetre, és megmentette a lélekvesztőt, később a viharban, úgy veszti most értelmét a régi idők emlékének élesztgetése, a további utazás során. Olyan irracionálisnak tűnik az esemény magyarázata, mint valami megtérésnek a hirdetése, valaki olyannak, aki több módon is ellenkezik a korábbi igazsággal, mely szerint a királyt tisztelték. Ez rejtélyes, mert egyre inkább távolról szemlélem a régi reményt. Éltek sokan még a régi hitben, de már reménytelen volt megosztani mindenfajta királyságra mutató elképzelés értelemszerű vonatkozását. Olyanokat, melyeket hétköznapokon, meg is vallanánk, mint reménységünk lényegét, ha valaki kérdezne erről. De mint korábban, magam állapítottam, hogy az a szolgáló vágy, az adni akarás késztetése már élő volt a vegyes állapotú közösség tagjaiban. Minél élőbbnek látszott, egyre jobban értelmetlen lett beszélni a hallott és az élő lélekről, miként arról, ki kit győz meg. A jegyzetíró története a kollektív jövő előképe. A hajóúton, most még úgy alakult, hogy kiveszett a régi idők bizonyossága, a királyi elhívás. Helyett a naivitás, egyszerűség lépett a helyére, a kereső ember. Amikor a múlt már nem tart meg, a jövő kilátástalan víziója realitás lett. Úgy ahogy ez egység értelmezése is diabolikus.

A jegyzetíró így folytatja: „A viharban elvesztettem látásomat, nem tudom ki maradt életben még, de ezt a régi történetet most meg kell osztani. Tudni fogjátok, miért. Az üzenet, amivel folytatom a jegyzetet, mint egy idegen nyelven, csak arról az egy helyről származhat, amit a már távoli, de mégis élő király mondott a régi időkről. Találkoztam valakivel, és hangja egyre erősödött, parancsoló lett. Ami régen talán még megtartott, a hatalmunk élő emlékezete, jelen időben semmivé lett. Egy királyság maradt, ami a múltban és a jövőben is megáll. Új üzenetek igazolják annak hatalmát, aki a jövő számára is felfedi testi jelenlétét a múlton átlépve, mert elhív, még időben. Az önmagával meghasonlott hatalom átörökítő valósága, az önértelemben, részben az önértelem titkait kínálja, és a globális egyenlőség elvét. Sajátjaként kínálja az ellenségeskedést, a szenvedő népeknek halott tapasztaltként, akik nem tudnak már gondolkodni”. Az aranykor elvesztése halálos, bűn. A jegyzetíró így fogalmaz tovább: „Nem tudom, mert vak lettem, hogy a vihar után kik maradtak, ha voltak egyáltalán hírvivők, és nem tudom azt sem, kik emeltettek el velem együtt. Én egy halott világhatalomban éltem, ezt láttam, és ide tartoznék ma is, ha az Úr le nem íratja, ebben a késői időben velem, hogy fogyatkozásomból adódóan, mi várható a kezdetben”. A korai idők után, a harc valóságos lett, aztán megdőlt. Folyamatosan haladva az Emberfia fogja feloldani az elveszett aranykort a halálában, amit felvitt a fára. Azt érleli ki a jövőben az Egységben egy napon, amit ma leírni nem lehet a háború miatt sem, a korai időkben. Az aranykorra utal az írása végén jegyzetíró, aki így fogalmazott: „Utolsó háború nem lesz, mert a régi sem ért véget, így vagy úgy, kevesen gondolják, hogy a királyság természete az elhívás „világnézete”, ami elküldést jelent. A levél leírásához akkor kaptam biztatást, mikor vakságom után, ideállt elém, aki beszédre biztat, és megértettem nyelvét”.

1. üzenet. Királyság, melyben szenvedő népemnek ígérete van.

Már hívtalak, mikor a csukott ajtót még nem láthattad, mondja az Úr. Figyelve a szavakat nem láttam az ajtót, a beszélő teste is rejtve maradt, amint a korábbi szavakat sem ismertem meg. Ma is, ha vannak, akik nézik az ajtót, csak azt láthatják, ami megmozgatja figyelmüket. Elsőként a tanítványok sem látták meg szemükkel azt, aki hozzájuk csatlakozott, és akit az emauszi vacsorán felismertek.: „Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat”. Kiszaladnak az ajtón, és éjszaka a jó hírrel a tanítványokhoz futottak. A tanításban és a kenyértörésben utoléri a feltámadó test a tanítványokat. Dávid a zsoltárban így ír: „Táruljatok fel, örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya”. Az ajtók tehát, melyek korábban nem voltak láthatók, holnap nyitva lesznek. Ha gyerekként élsz, akkor ajándéknak, feldíszítve kapod, mint a kegyelmet, ha nem, akkor más törvény szerint, átjárhatóvá lesz neked. Korosabb ember a kegyelmi ajándékot származtatja, amit tud, abból következtet. Az ígéret miatt veszélyes mérték lesz „világkép”.

Figyelmed nem felém irányul, aki nyílt és szabad vagyok, és szólítalak. Gondolsz valamit a tervemről? Azzal, hogy szeretetet akarok megvallani feléd, mi jó okom lenne, főként akkor, hogyha akit imádok, az kegyelmet kér tőlem. Szerinted van olyan, aki elfogadja a kegyelmet, és egyben nevethet is ezen? Nem vagy értelem nélkül, figyelj a szavakra, te is ilyen vagy. Hasonlítunk népünk egységében, de ne tagadd ez kevés és sok is. Népünk megosztott, és szenved. Ha ezt akarnád, hogy társnak, a szavak mellett a kegyelmem legyen veled, mint jelet odaállítom melléd, és akkor meglátod, hogy nem fog megtagadni téged a jel. Látni fogják, a kegyelem jelét rajtad. Nem értik, hogy a te kegyelmed jele nincs rajtam, ezért zavart lesz írásom, addig míg veled is számolok. Van, aki már most ellenem emeli karját, de akik majd tőled várják, hogy mutass rá ennek a kegyelemnek a jelére, lesz olyan is. Kivételes keresztedet, aki veled kapcsolatba kerül, látni fogja, leginkább hozzád közel álló lényemet, a kegyelem jelét, mely nem jellemez. Olyat, ami a sajátod, és az enyém is, az akkor is szavak jele, az egységé lesz, legyél bár hazug, látni fogják benned, amiről majd kérdeznek. Egy jel vagy a sötétben, fény, és amit látnak, kereszted lesz. Az utolsó események idején, egy felém vezető út vezet hozzád is, amin sokaknak kellene járni, veled együtt. Járjatok ezen, ha nem, akkor magyarázd el a zárt ajtó titkát, ha megtudod. Amit mondok, annak értelmét a zárt ajtóknál fedezd fel.

Elébe állok az embernek, hogy életre vezessem, és csak magamat adom, remélem érted, ez van kezdetben. Nem kerülhet meg, mert egy új törvény keresztjét is viseli, amivel majd legvégül előttem megáll, és törvényt vagy kegyelmet gyakorlok felette. Amikor az emberre néztél, a szavak értelmét alig láttattad, amikor utad vége felé vagy, engem is szemlélsz. Jegyezd fel a fordulat titkos értelmét. Akik maguk alkotta törvényekre hivatkozik, már nem vesz észre engem. A vak nem ismer, engem tagad, és te is vaknak látszol miattam, rólam nem kérdeztek. Megismert, mondja, és vak maradt. Az ajtó titka ez, ha jelemre nézek, és a megtagadók, a hűtleneket áldom. Íme, előttem a történeted. Ez megmenti, de csak a föld harmadát. A többség kegyelmemet nem tapasztalja meg, és még a mellé állított segítő szellemnek is hátat fordít. Ez úgy fog hatni, de fonák módon, hogyha elszaporodik a becstelenség, akkor túlárad a kegyelmem. A föld maradék kétharmada ma még átkozza ellenségét, és közben átformálja az új törvény a kegyelem gyakorlóit, így azokat is, akik viselik az a tőled kapott jelet.

Fájdalmas az Urnak, amit megmutat, hogy a Gonosz keserves útra viszi a gonoszt, és kevesen ismerik ezt. Elpanaszolta, amikor a panasz kutjai még tiszták voltak, merítettem belőle. A szavak értelme fordult. Ami a keserves jövőre vonatkozott, azt a pusztába kiáltották, amit egymással megosztottak, az visszhang volt csupán. Az átkok hangjait a Gonosz ismerte, az Úr előtti félelem nem lett kedves, ha az olcsón tagadott dicsőség elvesztegetett ideje véget nem ért volna. A feltámadás, az érdemszerző fájdalom, az isteni beteljesülésnek része lett. És ami utálatos volt, azt teszik a hűtlenek záloggá idővel, láthatják már. Az ember értelméről van szó, amely a szellemi ajándékot nem fogadja el, imádata önérték és fájdalmát nem nemesíti. A múltból lényeges, most is lényegesek a szavak. Így juthatunk majd az ajtóig vissza, ha az ember felfedezi, ami rejtettet, hogy az út kétfelől vezet ide. A lelki szegénység ajándékát a keresztények közül kevesen tudják maguk javára fordítani. Ha már az ellenséges beszédek ideje lejárt a felekezetek között az emmauszi úton járunk, ahol a szenvedő nép két gyermekéhez csatlakozik a feltámadott Jézus, hogy a bánat után fellelkesítsen, és felismertesse a kenyértörésben magát. Ezek előtt, megkereshetjük a hozzánk hasonló lelki szegényt, hogy a szavak derűjében okot találjunk a kenyértörésre.

Beléptél az életembe Uram. Igen láttam, számos esetben, amikor küldtem hozzád, mint egy angyalt, a kegyelmi üzenet hírvivőjével az okos szavakat, hogy lépj felém. Mondtad is sokszor a hírnöknek, nem nézve arcának fényét, hogy várjon. Máskor szenvedő népemhez indultál, ígérettel. Most eldöntheti a világ, hogy hova tartozik. Felépült körödben egy ház, melyben ígéret lakozik, mert annak köveiből épült. Angyalok szentek és emberek építették azt, amiben részed van, de az idők dolgai miatt nem vagytok otthon elegen, amíg azt mondjátok, hogy a házam ajtóit nem ismeritek.

Nem fogja hírét venni az időknek, az Emberfia eljövetelének, aki nem feltételezi, hogy jól bánik majd veled, aki megcsalni nem akar, és törvényt hoz melletted, olyat, amiben törvényed hiányos. Házamba jöhetsz, az ajtót már ismered. A házadba én is elmegyek, megbecsüllek, a gyalázat ruháiba öltözve.