18. üzenet. A fogadott gyermekek imájához.

A fogadott gyermekek imájához. Aki érzi szeretetlángomat, ami új hivatást ébreszt minden fogadott gyermekemben, kezdje el újra az imát annak tudatában, hogy kezdődjön meg a lelki érlelődjék mindenkiben, mint ahogy veletek történt, amikor felismerni kezdtétek a már meglévő lelki ajándékokat Az Úr, így terjesztette ki királyságát régen, és ma is eléri szava az összes szellemi lelki és testi lényt, aki megértette, hogy az ítélet közel. Tudni sem kell mennyi, és milyen természetű lény imádja, és várja epedve látni, az egy örök igazságot, akik felismerik az egyetlen lényt, az egység gondolatát megértve. Az Atya lelki adományai személyesen ismerhetők fel, aki nem érti, akkor fogja látni a tökéletes a Szentháromság vágyakozását az elfogadásra, az Egységet Egy önreflexióban látja. A természetétől elidegenedett teremtményt öregnek mondják, valójában amikor magát az egységben felismertetni akarja vadszőlőhöz hasonló. Ezért a korai időkben, hogy el ne szakadjon lelki érlelődésben jelentkező gondok miatt a választás lehetőségétől, az Atya a Fiút halála után a teremtményekben is szemlélte, haladva az idők vége felé gondolatban. 

Amennyire hatásos a világi erőlködés, annyira a túlvilági is az, ha nem térünk meg a profán világból, nem akarjuk látni a teremtett világot. Ami következik a fentiekből, és ahogy az elhaltokon segít az értük mondott ima, úgy a még élők is mentesülnek a második haláltól, amikor megélik, és megértik ennek helyét az isteni a visszaható gondoskodásban. Aki elválasztja magát a teremtéstől távolról sem királyi, hiszen önértelmét használja belül néma, kifelé süket. Úgy lát, mint a vakablakon a vak, úgy hall, mint a visszhangot a néma. Ki lehet szólítani a halottat a sírkamrából? Ha már ott lakik, a lelki halálban az önértelmét sem tudja befolyásolni, mikor vele is haladnak az idők a vég felé az élők. Amint az idő véget ér befele szorulnak a létezők az anyagi világ zártságába. A Teremtő természetéből az is következik, hogy ki akarja terjeszteni uralmát a sírkamrában lévőkre, akiknek veszte nyilvánvaló. Ez történik, amiért imádkozunk a megholtak között az ébredésért. Bármikor, haladva az idők vége felé, a halottak között is, az erőtlenségben, az imára adott válasz ismerete nélkül, a lélek erőben jön el. A lelki halottak között tetszik ki az új tanítvány hite. Mert aki erőtlen volt köztük, nem tudva a halálban miként volt, erős lett velük az életben. Mentesek lettek a második haláltól, nem uralkodik rajtuk a profán világban, a halállal felfegyverkező önértelem. A hit látásán is erőt vehet a „lélek sötét éjszakája”, onnan is jövünk a Lélek erejében az életre, ahol a lélek vak volt az érzékelésre. Akik tudni fogják, hogy a halottak között voltak, onnan jöttek az életre, még haláluk előtt. Elmondhatják, hogy nem gondozott lelki adománya van mindenkinek, azokkal együtt, akik tudhatják, hogy eltérő értelemben uralkodni tudtak még életükben a lélek által, és a halottjaikért felelősek.

Mária az imáról. Ebben a pillanatban észbe vegyed, hogy az öröm szavát még mindig elnyomja a vád hangja. Gyertek mindnyájan a válasz helyére, ahol ima hallatszik. Ha sugallatban jelzem felétek a kedvemre valót, a kifele mondott szóra lesz belső válasz is. Amikor nincsenek tettek, akkor csak a vád hallatszik. Keressétek a Vigasztalót. Azért, mert különböző módon vagytok befogadók, és válaszaitok és döntéseitek eltérők, szavaim nektek néhány esetben angyalotok által lesz kimondva. Mikor halottért mondtatok imát, legtöbb esetben a szenvedéseiket enyhíti, hatásosak lesznek az imák. Amikor emlékezünk akkor az imádkozó is kevésbé szenved a tűztől, a lét örömben folytatódhat. A szenvedőkért ajánlott ima is hatásos, magátoknak is használtok vele. Aki hisz az angyali közvetítőknek, megértheti az örömöt, és azt is, hogy milyen természetű a halál, amikor lát szellemi és testi folytatást az isteni tervben.

Fogadott gyermek, te is ítéletre mész, de hatalmas diadal, hogy van elképzelésed a rosszról és a jóról. Azokért imádkozzatok, akik ítéletre várnak. Mert ti, akik már tudjátok magatokat a halottakhoz hasonlítani megértitek, hogy hasonló módon vagytok hivatalosok, mint aki a halált látta. Eltérő válaszokat kaphatunk, ha a visszatérők útját járjuk, érkezés dolgában hallgassatok az angyal szavára, oly közel van. Jó hír a királyságban, hogy megtalál még időben az idők szava, mint engem. Ha a végidő angyala érkezik, és ha ti is várjátok, testivé lesz a végtelen szeretet, ami a kezdetekben nem volt nyilvánvaló. Az értelem visszafordul minden ember felét, és ami az imátokban kezdődött folytatható. Engesztelés gyermekei áldjátok az Urat, látva az angyalok örömében, miképpen kezdetben, most és mindörökké.

17. üzenet. Elmúlik a halál.

Elmúlik a halál a királyságban. A királyságnak sajátos terve van a világgal, amikor a Fejedelemségek a bennük mutatkozó lelki szellemi és testi létezőkkel kapcsolatban rendre egyéni önértelemre hagyatkozik. Közben az oly sok nehézséget okozó önértelem meghaladását a Teremtő által létrehozott világban nem tartja olyannak, mi értelemmel bírna, vagy nem veszik figyelembe hálózataik, hogy átmeneti és rész szerinti az ember szerepe, ahol a kezdetek felől nézve az lelki érlelődésnek új útja lehetséges a gyökerek megléte miatt a teremtménynek. Amikor a vég felé néz az ember, küzdelme van az anyagelvű hatalommal, ami a szellemi, lelki és fizikai elöregedés felé tart, az elvek gyümölcseinek természete miatt. Az öregedést lehet szemlélni a belső zártság felé haladva, és lehet érzékelni a kimunkált világhatalmi terv részeként, ha az ember megreked a nép, vagy a személy csökkenő erejében. Aki a királyság lényegének megragadását kisebb egységekben és eseményekben, csoportokban, tudományban, művészetben szemléli, az képes az idők vége felől nézni az embert, mintha a halál lenne idő végén, vagy a szenvedő ember arcának látványa, mint a belső élet bizonyítéka. Jól vagy rosszul a profán kifejezi magát így. 

Aki származtatott, okkal keletkezett, épülő és közeli vége felé tartó világképet fogad másként tapasztalja, hogy szellemi, lelki és testi térben létezik minden teremtmény, de van kezdete és vége az időknek. Lényegében kegyelmi szemléletű a teremtett világ, mert ezt is látja a profán, amikor az érték megjelenik a szakrális jelenlétben, ami jelentheti, hogy láthatja a kapcsolatot a királyságban élő fogadott gyermekekkel. Ha az ember világképében az anyagi elöregedik, öröksége az elaggott értelem lesz. Gyermekségünk akkor kezd kiteljesedni, amikor önmagára reflektál az anyagi világ sebezhetőség látva, vagy a vég felé mutató nyitottsága, lelkisége és gondolatvilága érlelődik. Ha létező kapcsolatainkban a kisközösség és az anyagi világ a temetkezők felé néz, akkor felfedezi a gyenge erejével együtt, az erős hatalmi befolyást. Abban ragadható meg a sorkérdés, ami megértése a kezdet és a vég problémájának, hogy az anyagi örökség gyakorlatilag nem valós. A kezdet és a vég hasonlítani fog, amikor az önelvűséget felszámolva, az egységre törekvés sincs megjelölve, mint a sorskérdésekre adott jelen idejű válasz. Az egyégben hivalkodó eladósodott anyagi haralom logikájának inflációs jellegét. Az infláció rámutat arra, hogy az Egységben a kis lépés az egyetlen jó lépés, Egy felé visz, amikor találkozni akar a rész az egésszel.

A profánban, mikor a jelent meg akarja ragadni a hívő, találkozik múltjával, különösképp a bűnnel, de nem mindig ez az elsődleges ok. A profánba ugyanis be akar lépni a szakrális, elsőként az önreflexió képességével. A „lélek sötét éjszakáját” Keresztes Szt. János „az érzékek éjszakájának” mondja: „mert a tárgyi világ (melyekkel az érzékeken keresztül születik kapcsolat) nem képes örömöt, világosságot, érdeklődést kelteni. Az érzékek éjszakájában a lélek nem talál örömöt semmiben, feladatait csak nehézkesen, sok fáradsággal, gyötrelmesen képes tenni.”. Ilyen formán, amikor testünk látszólag megszűnik érzékelni, hasonló előkép lesz, mint a szemita gyökerekre visszamutató három vallás (Noé legidősebb fia Sem), aki nem tud és nem képes még találkozni a profán világgal. Harca van az egységesnek mondott világi hatalomnak, saját gyökereivel is, amikor a kiscsoportot integrálni látszik, de kritizálva kiiktatja, azzal szemben. amit az előlép öröksége ad majd meg.

Megtörténik, de nem minden esetben, hogy valaki tanult, mégsem tanítja, hogy mi történhet a halál után. A jegyzetíró hivatkozhat egy írásra, ami bemutat egy gazdag embert, aki meghalt, és az örök tűzre került, vagyis szenved és a családjára gondol. Családjáról nem esik szó esik az evangéliumi történetben, az örömhírben viszont arról igen, hogy a példázat halott embere mentené és figyelmeztetni akarja családját, hogy legalább ők ne járjanak így. Ez az ember kegyelemről kegyelemre jutott életében, mégis valahol eltévedt, de azután sem tanult, nem alakult ki a helyes világlátása, vagyis szembesül a kínok között azzal, amit az öröksége elvesztése okoz. Hiú ember a pokolban mentegeti magát. Az írás szerint, ugyanebben a történetben ennek a gazdagnak a háza kapujában kéregetett egy koldus, a szegény Lázár. Ez is meghalt, de Ábrahám kebelén van, feljutott a mennybe. Ábrahám a Hit embere, akinek elég volt az Úr kérésére engedelmességgel cselekedni, és ez lett javára írva. A maga idejében Ábrahámnak nem volt képe arról, amit az Úr kért tőle, és annak eredményéről és értelméről sem. Engedelmeskedett és hite üdvös örökséget hozott. Hasonlóan elég volt a koldusnak is, ennek a szegény Lázárnak, hogy engedelmesen elfogadta állapotát életében, hogy halála után üdvösségre jusson. Ezt nem érthették a történetben az elhalt gazdag ember rokonai, az anyagi világ javai közt élve. A szegénység egyszerűsége a gazdagnak nem több mint, amit lát. Ezért öleljük magunkhoz a lelki és testi szegényeket, már a földi életben, ha várakozásunk idejét velünk közösségben kis lépéseinket látják és könnyítik. Mosolyuk tehát előkép.

A szegények és a betegek, amikor megérezték, ki közelít, az Úr szavára olyan hitre jutnak, mely meggyógyít. A gyógyulásért bátrabban kiáltanak az anyagi javak kényelmében élőknél a szegény betegek. A hatalom ereje szellemi értelemben a lelki szegények rongyaikat hordja, mégis szavát erőbe öltözteti az anyag lelki halottja, a profán háló öreg hala. A királyság eligazodik a mennyei világban, de a halál dolga napi választóvonal a Fejedelemségeknek. Életünkben a választott ember sem tud mást mondani, mint amit a szegény rongyai üzennek. Az ember nem mindig tud nagy örökséget hagyni gyermekeire, mert az elvek emberei elhallgatnak, amikor a gyengébb szellemi közösségek beszélnek, és tudnak jól szólni a profán világ belsőjéből a közösség hangján. Ha a kisközösséget a szolgálatból az életbe viszi az előkép, és az egyéni emlékezet él az új közösségben is, akkor a jövő nem volt halott.

16. üzenet. Titkok, melyek nem taníthatók.

Titkok, melyek nem taníthatók. A hatalmi erők játékszerei maradva az önkifejezés profán formáinál valóban titokzatosak. A sokszínűség miatt az ember inkább a megosztó tapasztalattal találkozik, ahol a titok forrását és erejét a képzelet magába, a formába vetíti. Volt szó volt az egyetemes tapasztalatról, és mi után látható lesz, hogy mi az, ami rész szerinti ismeretnek nevezhető, azt keresi a csoportban a rész. Az egyetemesben a közösség a bölcsesség több forrását láthatja így a profánban, ahol gyakorta az önértelem helyi értéke kerül az első és utolsó helyre. Másrészt, amikor az ezotéria közös vonása ismeri a megosztó spirituális „világnézetet”, de nem fogadja el, hogy a rész szerinti tudás korát éljük. Egységes tapasztalatként elfogadható, hogy a profán minőség kifejezési forma, a többség mégsem számol azzal, hogy a spirituális, vagy anyagi tapasztalat a látszat, nem egyetemes forma.

Az írások megőrizik a kilátás lehetőségét az anyagból, kitekintve és kilépve számos ajtón, az anyagból a csoportra mutatva. Az ablakok belső látáshoz vezetnek ugyan, az utak felé, ahol a fontos tapasztalat az anyag magyarázata. Ott ellentmondásba kerül a titokzatosság magával, ahol az írás, mely az egységesből származtatja magát, a rész szerintiben igazolja, épp az értelemnek már megosztható tapasztalatát. Van titok, és lehet több, mely származtatott, és nem bonyolult. Ritka azonban a rész szerinti kitartó belátás, ami a hatalom mellett az abszolúttal, vagyis a véglegessel találkozást keresi. Azzal, ami származtatott tapasztalat, az származása szerint szól.

Az anyagi látja, hogy amit maga belsővé tett, külsődlegesnek látszik. Elfogadni a származtatott tudást világosság és vakság is, a közösségi létfelfogás érvényesülése miatt. Az önértelmet elvetni a közösségben nem lehet, ha az anyagra mutat, hogyha létezik egy érlelődés, akkor szükségszerű az anyagiba való belépés hit által, vagy ennek felismerését tagadva. A holnap hitben meg is haladhatja a ma idejét, a csődöt. A sok rész csak az időkben lehet Egy, ha a külső részek belső Egysége létrejön. Veszélyes az anyag belső titokzatossága, amikor a képzeletben rohamra készül a külső ellen, és területet akar nyerni. A teremtett világ elfogadása ritka, mert nem látszik okosnak, és egy ideig nem látható eredménnyel járó folyamat, a Teremtő szándékainak ismerete. Egyben való Egységre vezet, aki az egységteremtés gondolati folyamatát is elfogadja. Ha a láthatatlan létező holnap lesz ma még csak hitben elfogadott anyagi forma, ami ma ráutaló módon lehet ismerős.

Az emberiség szellemében hasonló, a járható utak eltérősége miatt kitérőleges is, olyan értelemben, hogy a hasonlók gyakorlatban eltérnek attól amire vonatkoznak az elfogadott elvek. Olyan látszatáról is szó lehet, amely igazolja a művészetet, a tudományban egy tényt, azonban annak közösségi kérdés hiányában nem lesz ereje, nem származtatható belőle közösségi lelkület vagy elv. És fordítva, megjelenhet a profánban a királyság egységének kimunkálása titokzatosan, a származtató tudás annak irányát nézve előre mutat, gyakorlatra a dinamizmusában érvényesülhet. Felemésztené magát a hatalom az anyagban, ha mindig ellenséggel harcolna, egysége hibás tervre épülne. És a sokféle mindig igazolná hatalmát, a közösségeinek területi vonzata miatt. A szövetségekben képzelt emberi királyság gyakorlatilag sok olyan érékre találna, amiben mégis érvényesül az ellenségeskedés. A rész szerintivel azonban együtt jár a bevonulás az Egybe, az Egységesből. Egyes szám Első személyben, a lehetőség a hozott anyag minőségét is felveti. Így vagyok az emberi titkokkal, mert kerülöm a kereső ember miatt a királyságok csődjének részletezését.  

Az önértelem hat a közösségekben, amit a lélek dinamizmusa egyszerűsíteni akar. A Teremtőben való hit fontossága, hogy a törvény szabályozott egységére épít, és nem mutatja királyságát, az egyetemesség más útjain, ahol kereshető vagy feltételezhető. A lélek dinamizmusa a halottak között ráismerhet az életre, annak okán, hogy a szellemi egység az Atya tervének ereje lélekben és a Fiú emberségén keresztül valósul meg, egyszerűsítés helyett önreflexióval. A királyságokon lép túl, amikor az egységet egyben látja, akár mint a megváltói tett eredményét, vagy a nép felé mutató kegyelmi eseményt, és szellemileg és lelkileg, személyes döntésre bízza az egységre jutás szándékát. Hirdeti ebben a kitekintésben a gondolati eseményt, amit számon tarthat a rész, hogy a felfedezettet az időkben szárnyaztatottnak tekintse, így módot találjon arra, hogy az időnek kezdetét és végét ne okságban kelljen meghatároznia.

Az önértelem olyan, mint a törött pásztorbot. Láthatóan, ha okkal lép valaki a királyságok felé, a mögöttes elvnek elemzése nélkül, vagy a tanítás egyszerűsége ragadja meg, nem ritkán a részletek összetettebbnek bizonyulnak, majd az egyensúly állapotában a komplexitás csökken. Ezt mondja az Úr: „Titkokat fogtok látni, melyek nem az én titkaim, és amik az én titkaim, azokat gyorsan elfelejtitek. Megszólítalak újra, és nem tudhatod, merre keress. Épp ezért kijelöltem magamban a véget és a kezdetet. Ott leszel fogadott gyermekem, ahol az én belső időmet felfedezni engedem, így az egységben gyermek maradsz előttem, és a kívülálló előtt is.”. Arra bizonyíték van, hogy az ember hite, szellemi, vagy lelki érlelődése miatt látja közelinek a vég idejét, vagy éppen a világi értékek gyengék annyira, hogy az Egységből Egyhez vezető út közel van. A szellemi, lelki és testi érettség megfelelő szintjén álló ember itt tart, ezért épp ekkor mondja a lélek gyermeknek az öreget is, mert az önértelem széttörte pásztorbotját a múltban. Az Úr látja az egyetemest.  

A világ, amikor eluralkodott a természeten, már nem akar meghátrálni. Mindvégig elfogadtam az ember uralmát azon a teremtett világon, melyben háborúk voltak, bűnözés folyt. Az ilyen körülmények között élő emberek gondjaiban osztoztam. Az elvekkel való azonosulást, kitalációk romboló uralmát nem fogadtam el, amik épp ezeknek a nem kedvelt eseményeknek ideológiai keretet adtak. Egyet nem tettem, amikor olyan egységbe hívtak el, ahol visszaélnek személyes hatalmukkal sokak. Most is arra a háborúra gondolok, ami még nem ért véget, sőt most fog tetőzni. Ez a háború az önértelem csatája saját magával. Ha nem a már teremtett dolgok között, hanem ezeken túl fogja találni magát az ember a hit éjszakáján, az értelem keresi az önreflexió lehetőségét, a személyes érlelődést. Halott a hit számára, aki a kezdeti és a végső időket, a belső időt nem érzékeli. Az érzékek halála miatt testivé lesz az eredetben való érlelődés, és gondozatlan a kert. A király emléke feledésbe megy. A pásztor botja eltörni látszott, a gyermeki értelem kardélre kerülhet.

Ma képtelen megsejteni is a világ, hogy mi vár rá. Túllépve az időkön végzetet, és nem kezdetet talál. Nem akar egy halott világban egységről beszélni. A csoportérték alapján fogják hirdetni az általános értéket. Nos, itt meg van fogva az önértelem. Akik tudnak, legyenek fogadott gyermekek, és ha meg fogtok szólalni úgy, ahogy értelme lesz, ahogy én érzékelni tudom, akkor tegyétek. Keresem, a közvetítő, az idők vége előtt meg nem hallott, örömre mutató jó szavakat, a cselekvést kifejező szóban, az Igében mutatott értelmet.

Fogadott gyermekeinek kijelenti magát az Úr.

Köztetek van hozzám közel álló, és van olyan, aki nem fog közeledni. Aki elfogadó a magányban, az a királyságban elfogadott lehet. Aki meggyőzheti az egységről magát a saját nyelvén, lehet másban sem keres egyebet. Keressünk olyat, aki betölti a kicsinyek között örömét, nem találjuk meg hivatalában. Az emlékezet határait járva találjuk meg a szavak hívására emberünket, és lesz olyan, aki már átváltozott, aki ott hozza elétek nyíltan a dolgait, ahol az idők véget érnek. Ha feltárul az idők természete, és meglátnánk vetésünknek az eredményét, tudva, hogy amit ember vetett azt angyalok aratják, akkor sem értenénk, hogy miben áll az elhívás. A hibát látjuk, a tökéles rejtve marad, a magokat majd számba lehet venni, ha elhaltak és termett valamit a munka.

15. üzenet. Írom mi a kedves Nagyasszonyunknak.

Az angyal segítségét kérve, kérdezem. Mit tud gondolni a kiscsoport értékeinek elvesztéséről? Ezt a kérdést Máriának, engesztelő szavakkal megfogalmazom átlátható formában, mert titokban megvan a tudományos, művészeti, a szakmai világ természetében egy válasz. Mert olyan, ami egy munkás nyelve hegyén is ott van, ami titok volt előtte, míg őrizte, az csak megkereshető. A kegyelemmel teljes Anya miért fordítana hátat, neki könnyebb felismerni a kérdést, még ma megáld, és elbocsájt. A szakrális csoportérték a profán világ emberi értékeivel nem egységes, épp ezért, ha hívek vagytok, bátran nevezzétek asszonyotoknak Máriát. Ezt írd a pásztorhoz is: csendben intézzétek ügyetek, ha ellenséggel kell harcolni, farkasokkal a bárányokért, és ajánld a levelet az angyalnak, hogy olvassa fel útján bíztatásod. Tanuljatok imádkozni Máriához, és olyanok lesztek, mint a királyi jegyesek, akik bátorsággal kedvesek. Áldáshoz próba kell, ha az ima nincs meg köztetek, akkor az értékek, amik egyenrangúak voltak holnap megcsúfolnak az érdekek versenyében. Helyesen teszitek, ha a pásztort Mária közelében látjátok, míg megrövidül Máriában a tiszteletben lévő pap, egyben tartja, ami jámbor és tiszta, és a helyes útra elbocsájt.

Kérés a pásztorok dolgában. Jól tudod királyi anyánk, hogy elmenőben vagyunk. Biztasd Te az embereket, hogy már közel van az egység. Ha megteszed, akkor mi természetes ésszel később, úgy folytatjuk a dolgunk, mint aki már benne él az elérkezett királyságban. Legyen ez így. Maradjunk kis időre, hogy figyelmeztetés nélkül ne maradjon, az ítélet dolgában a csaló. Időben kell az időkre mutatni. Ezért, kérlek, figyelmeztess minket korai időben, és mi a késedelmi időben okkal fogunk a Tieid védelmedben harcolni.

Kétségtelen, hogy a szellemi harc késői időben történik, mikor eltévedt emberek gonosz szellemi támadásaikat indítva már nem rejtőzködnek. Olyanok, akik már támadásai sikerében biztosak, győzelmes tudatban ismét rabolnak, és folytatják a nyerészkedést, erővel bántva azokat, akik a gonoszság ellen még védtelenek, vagy akkor értik meg, hogy okkal kerültek a vádló kezei közé. Belemerül a hatalmasok törvényeit követve a szabadság eszméjébe sok ember, és még másokat is azzal ámítanak, hogy a szabadság elérkezett. Az özvegyek dolgát nem karolják fel, állatok módjára erővel képzelegnek. Az ilyen eltévedt, pásztorra nem vár, egysége része egy birodalmi hatalomnak. Hogy lelkes vadak között békében éljünk, védd az árvát a gonosztól.

Eredménytelen az ember munkája és az állatok munkája is, mert nyugta nincs a nyerészkedőnek. Ígéretük ellenére nem pásztorolják, korai időben a leölésre szánják juhainkat, később kiközösítenek. Szaporulatunk meg sem tudja talán, hogy van, aki irgalomban fölöttük áll. Mert bűntelen vagy, tudniuk kell az eltévedteknek mellett maradsz, jó időkig. Engedd a megigazulást, Anyánk emeld fel arcát annak, aki értéket akar kapni. Neked engedelmességed lett a tudás forrása, legyél velünk.

Mária válasza népéhez. Láthat engem a kedves nép, amire nem is kért. Azt, aminek lenni kell még számodra is meghirdetem. Igaz, hogy rossz végzet megelőzhető tisztasággal és imával. Másrészt, Te se félj kedvetlen hívem, nem teszek különbséget emberek között, a dolgukban engedelmes az idők végén vidám távozóvá lesz. Olyan, aki útjára elindul korán, keressen menedéket időben. Mert elmennek olyanok is, és jó szóval el lesznek bocsájtva, akik elzárják a menedékek ajtaját. Hirdesd ki még most, hogy van két út, ami a korai időkben látszott, és kettő, melyeken az érkezők mennek majd. Mindkét úton járót visszatérő úton haladónak látva, különbséget ne tegyetek. Bízzanak tehát az elmenők. Ti tudjátok meg, hogy amikor az élet fájához irányítok engedetlent és engedelmest, mert különbséget nem akarok tenni, akkor lesznek, akik nem érkeznek oda. Az idők végén az útnak nem lesz vége.

Lesznek, akik már a paradicsom felé indultak, és ezután is helyesen úton akarnak járni. Ezeknek megmondom, hogy ne folytassák útjukat, jöjjenek vissza a számukra rendelt időbe. Azt is mondom, gyakorolják a visszatérést ezután is, így legyenek mindig jó elmenők. Fiam személyéhez közel álltok, tudjátok meg milyen módon és hova hívott minden létezőt. Valóban testét és vérét adta, hogy ami benne élő volt az szabaduljon meg a Lélek által. Akik a látszatvilág paradicsomjában akartak eszmélni, ki lettek utasítva a valódiból. És mert nem ismernek és szeretnek, fel sem ismerik, hogy hozzám csak nagy sokára, talán túlkésőn térnek vissza így. Kedves nép, hozzád is pásztort küld, aki védi a leölésre szánt nyájat. A jó pásztor nélkül, az idők előtti borzalmakat ismerem. Ha nem maradnak meg a világban lelkes lényeim, akkor az angyal segíti őket. Ti azokhoz szóljatok, kiket kivetnek a menedékről. Ha bárányaitok egyre távolabb kerülnek legelőimtől, éhezni fogtok ti is.

14. üzenet. A jelenések véget érnek.

A jelenések véget érnek. És lesznek jelenések, olyan megnyilvánulások jelen időben, melyek rámutatnak a profán és szakrális metszéspontjára, mert az értelmezés ezen a helyen szükséges. Már ismerhetitek, amit a nektek szentelt ajtó és a bennetek lévő képzeleti ablak titkáról írtam (1. és 13. üzenetben), tudhattok arról mit nevezek korai időknek. Amit eltérő képzeteket ébreszthet kezdetben, olvasásba érlelődve a megvalósulásig, személyesen lehet a továbbiakban, de részleteiben tapasztalni. Azt, ami ma történik meg, mint valami érintés, az emberi szellemben Isten által felfedett értelem keresztezésében lelki választ feltételez. Az Úr mondja: „Szavaim forrását az ember személyes döntése táplálja, de az írás beteljesedik kevés idő alatt, hamarabb, mint hogy a folyó elérné a tengert. Akik nem hittek, azokért adtam oda magam, mert nem vagyok vádlótok. Nem tudtok tanítani azonban mást az anyagi világban, mint amit lelki adományként kapott értelmetek enged. Ha tehát itt a belső ismeret ideje, és a látás vissza mutat az okra, akkor ne akarjatok szellemben dicsekedni”.

Ezért tekintek minden emberre irgalmasan, mert szellemi és lelki zavarodottságnak oka van, és hosszú ideig akarok veletek lenni, ha rövid ideig is fogadjátok el, a véghez tartó időkben, az új kezdet lehetőségét. Egyszerű vagyok, törekszem a látomások magyarázatára, mert fontos nekem a szétszórtatásban mutatkozó egység. A szegények ügye, és nem a vádlók hatalmi káoszt okozó szellemisége az, ami a munkás logikáját meghaladni akarja. A birodalmi hatalom feltételezi, hogy amikor hasonló logikával eléri a hasonlót, akkor visszaélhet sikereivel, ez okozza a zavart. Aki kegyelmet nem ismer visszaél a kegyelmező szándékkal. Tudjátok, az írásokban fel lehet ismerni angyali természettel a teremtett világot és másikat, a veszendőt. Amikor a harag a belsőben eluralkodott, akkor előfordul, hogy az emberi természet kritizálja az angyalit. Borzalmas zavarodottság keletkezik, épp azért kell testvérként tekintenem mindenkire, mert kegyelmem hirdetése lehet az egyetlen a kihívó szó.

Késve érkezett hozzám egy angyal. Ahol a királyság kiteljesedik az időkben, ott két irányú folyamat kezdődik. A nem hívőt akkor terheli késedelem, ha hirdetve van az örökkévalóság, és annak rendelt belső idejét fel nem ismerve ítélkezik. A három világvallás az egységet külön éli és tanítja, és a profán világba mégis ellenséges értelemmel találkozik. A munkás ne csatlakozzon a hatalomhoz. Az időben azért jön el egy angyal, hogy figyelmeztessen a türelemre. A természetes rendről szól a másik, és egy majd késve érkező angyalról, aki a várakozás ideje után jön el. A végidő angyala is közeledni fog, majd visszatér, ez a másik irányú folyamat, amit mindenki érzékelni fog, de nem látja meg türelem nélkül a természet. Titkát nem tudja meg, aki képtelen emberi elmében fenntartani az ébrenlétet, ami nem más, mint a múltra való emlékezés. A végidő angyala kis ideig irgalmas, nem bánt, és tovább megy. A belső időkben mutatkozik meg a hatalmas kegyelem, ami sokakat vezet a kezdeti időkig vissza, és az végső időkben az angyal által kért lelki türelemre felfigyel. Amikor a végidő angyala visszaérkezett hozzám, figyelmeztetett, hogy az idő végének közelségével személyes döntésre vár, természete szerint, a kegyelmi időben. Amikor ismét azt válaszoltam, hogy kész vagyok, mondta, írjak le úgy mindent, mint egy olyan valaki, akinek a Lélek majd lehetőséget ad ismét, amikor hirdetni lehet a kezdeti időket a véggel együtt. Most érthető lett, hogy őrzőangyalom miért intett türelemre, és az is, hogy a hírt hozó angyal, akinek érkezéséről tudtam, miért késett. Időben érkezett, csak én éreztem úgy, hogy késik, és azért, mert gyorsabban szaladtam, persze az időkből kifele, a Lélek szándéka ellenére. Az van így, aki nem tudja, hogy többet kap kegyelemben, mint amit az elme képzel.

A végítéletre mutató írások, melyek már az idegen nyelveken közölt üzenetekhez kapcsolódnak és már a királyságra mutattak, azért nagy ígéretek, mert a népek egysége egyrészt a népeken és nyelveken keresztül, vagy még inkább személyesen valósul meg. És egy kimondhatatlan gondolat, másik forrása is megjelenik benne, az idők ürességében, hogy a Lélek működése maga a királyság egysége. A profán már felfogja, hogy az időben felcsillanó szövetség a kis közösség egységében, az apró lépésekben megjelenő értelmi tartalom megjelenik, és később lélekben lesz érett. Fontos a megkülönböztetés a figyelmeztetésben, mert közöttük teljesedik ki a tapasztalat, hogy az emberiségnek adott nagy ígéret más fogalmazásban egy parancs: „Legeltesd ezeket a leölésre szánt juhokat!”. Legyetek figyelemmel, megszaporítom az egységben lévő nyájat, és pásztort kapnak, a leölésre szánt juhok. Egységben lévő nyájat fogtok találni, épp a leölésre szánt juhokat, akiknek pásztorai lehettetek.

A jelenések végén egy látomást kaptak az őrt állók. Két angyalt láttam, mondták közöljem az új látomást. A templomban sok lelket láttam, sötét ruhában, az ajtóban is sok fehér ruhás ember akart betérni, de a sokaságban nem jutott hely. Később tűzben, az oltár felett szent sokaság jelent meg, akik a tűz múltával egyesültek a füstben, magukkal ragadták a sötét ruhás lelkeket. Majd szentek másik csoportja körbefogott néhány fehér ruhás betérőt, és beszédre biztatta ezeket. Mécsest adtak nekik, és biztatták őket, hogy menjenek, és gyorsan szerezzenek olajt a mécsesbe. Az őrt állók látták mindezeket.

Az őrt állók láttak két eltört pásztorbotot is, amiknek neve volt. A látomásban látott két angyal közül egyik, átvonult keresztben az oltár előtt, úgy hallottam, mintha beszélne valami érthetetlen dolgot mondva. Később megérkeztek a mécsesekkel azok, akik el lettek küldve olajért. Ezek értelmesen beszéltek a leölésre szánt juhokról, a tűzről és az angyalokról, akik az eltört botok nevét viselték. Világítottak a mécseseik, és mondták, hogy akik értik az angyali hangot, azoknak jelent valamit az eltört pásztorbot. A botok neve azonban rejtve marad, nem ismerhetik meg az értők, mert a titok már lényegtelen. Akiknek tudni kellett a titkot, azoknak sok félrevezetésben volt részük, most a leöléstől megmentett juhok pasztorálása lesz feladatuk, a fontos dolguk.

Lássuk meg, hogy két forrás vezet a királyság egységéhez, ez lényeges. Az egyik táplálja, a másik felhasználja erejét. Igen lényeges, hogy elhatároljuk magunkat a felkínált újabb szövetségtől, amíg a meglévőt nem tartjuk be. Ugyanis, amikor számba vennénk kötelezettségek lényegéből fakadó feladatainkat, máris késésben és önellentmondásban lennénk. Amikor a tagadásban lennénk megosztva, az egység útján az egyik oldalról ezek, a másikról azok a tagadók érkeznének. Egy templomot építve is bekövetkezhet a pásztorbot eltörésének pillanata, ezért a jelenéseknek időlegesen véget kell érniük, mert a valóság folytatása az érzékeken innen és azokon túl is van, a gondolatban. Az élet részben anyagi természetű. Az anyagi természetű eseményre reflektálva az idők végére mutatunk, az idő vége felől az új kezdetekre.

13. üzenet. Mint egy ablakon keresztül.

Mint egy ablakon keresztül. Az Atya kinyilatkoztatása Jézusban történelmi esemény, emberi léte miatt történeti tények sorozata és élete így a leírásokban megtalálhatóan folytatódik a jövőben. Mintegy álmot látva alvás közben sem értheti az értelem, csak az Atya által elküldött vigasztaló Lélek által, hogy amihez éber módon lesz köze az embereknek, az ma is élővé tehet. A gyermek az Igéket elsőre csak olvassa, kis mértékben értelmezi. Ahogy a profán természetű önreflexióban a hatalom által korlátozott felnőtt, ha kívülállóként nézhet ki otthona ablakán, maga sem nem tud egységre jutni, a kifejezésben belátni sem kinézni, segítség nélkül. Az álmok értelme olyan, ahogy az ajtó titka is, és az ablaké, belső képzetek következménye. Magyarázatra várunk, ahogy az irgalom ajtaja is, majd a kegyelem jelében tárul fel az Atya közelében. Ahogy látás értelmét tesszük helyre az álom után, akár egyikkel a másikat értelmezve, a leírásokban a történetek egészében, nem rögtön tárják fel értelmüket. Ez esetben a belső világ, ahogy a külső is vakablak, ahogy tanulásnak sincs fénye. Értelme lehet a tanításnak, viszont ahogy van a munkában is, ha el tudunk vonatkoztatni a hálózati determinációtól. Amikor álomban láttam, hogy rengeteg ember néz befelé olyan ablakon, ami be van falazva, megijedtem. Ahol a régi időkben ki lehetett látni, sok a visszatérő, de ha már nincs kilátás, csak tévképzetek elleni kritika van. Ahol a régi képzeteket látja bele a külvilágba a történeteket olvasó, a befogadást és az értelmet kereső. Egyedül az Atya nem változik, de örökségének felismerése az írásokban, így a Fiú öröksége is, és a Szentlélek által megtalálható értelmes világfelfogás. A szakrális és a profán más módon fogalmaz a szóban, iránya tér el a meggyőződés az egység irányába mutató kivetítéstől. Az Egység ezért sem olyan, mint a hálózati függésben a közös nevező. Amit az ajtóról mond az Úr, vagyis a királyságba való belépésről kijelenti, hogy a bent lét nem csak kegyelmi esemény, mert az Emberfia személyesen jelenik meg ma is, és akkor természetes, ha a kilépés a profán elhívás szerint történik meg. A befalazott ablak lehet a tévedés belátása, ha a képzeteken így marad meg, ahogy a tévképzet megfejtése is lehet ugyanakkor, amikor egy láthatatlan anyagi túlvilág felől van képzetünk. Ami elmondható tehát szóban is, ha van lelki érintettségre válasz a profánban. A megnyilvánuló egységben, a Szentlélek eljövetele, érintése lesz az első jel. Már nem csaphatjuk be a világot, se magunkat, ha tapasztalat lesz a ma talán láthatatlan tény.

A régi és az új történelem visszatekinthet a kezdetre, és előre mutathat a vég felé és összefüggő. Ugyanekkor felszínre kerülhet, hogy személyes történeteink tartalma is összefüggést matat a tudománnyal, amennyiben az elbeszélt történetek sokszínűek. A vég és a kezdet keveredik a beszélt hagyományban, mely a gondolati egységben éri el célját. Ahhoz, hogy elbeszélt történetek után kialakuló képzetek alapján egység alakuljon ki, csak apró lépéseket kell tenni. Belátva, hogy a történet nem történelem. A világ magától nem magától érti a szűkebb gondolati egység képzeteit, ami annyit jelent, mint ami egy partíció helye abban az egységben, ami tágítható. A történet végének részlete értelmezni fogja a kezdetek részletét, mint egy gyermek szemével. Ha csak kis mértékben, mint tanítás közben, állításról állításra haladva a mesében. Akinek belső életét befolyásol, azoknak módja van arra, hogy felismerjék magukban a gyermeket, aki tanítani tud. Felnőttségében a történelembe öregszik az ítélkező világ, ha történetek és mesemondók ellen beszél.

A látás értelme, és a régi hiba. Az, hogy létezik Egy az Egységben, ez a tény, amit három vallás írott tanításában fogad el, és értelmez, kevés ahhoz, hogy a világ maga is így fogja fel az embert. Hogy miben egységes a világban egy ember számára a lelki és képzeleti valóság, ez nem ismert, csak kikövetkeztető a történelemből, a tudományból, az irodalomból. A „láthatatlan” szellemi természet önmagára reflektál. Profán módon a hatalomra, és annak anyagára kitérőlegesen, a szellemi környezetben hálózat vezérelvére részletesen, de mindkét esetben lelki befolyás által. A megállapítások éppen leírják a szakrális természetét is, ez egyszerű belátás után nem kérdés. Az Atyára mutató írások megismerése után következtethetünk arra, ami nem csak szellemi természetű. Az értelmi természetű mélyebb ismeret átadása itt a Fiúban lehetséges. A testi és szellemi, már felnőtt tudat, az érlelődésben lelki módon is kiismeri világot, miközben a keretek határozzák meg, mit tart helyesnek. Ugyanez történik a Lélek elküldése után a tanítványokkal. Ha képzeleti ablakunk már a fejlődés eszköze, akkor nem egy ház falában, hanem a belsőben van. Nem, ahogy az ajtó a gyermeki képzeletben, egy megjelölt helyen, hova visszatér, vagy ahol bezárva érzi magát, a képzelet belső ismereti eszköz, de meg is határoz irányokat, mint a Paradicsomban az élet fája. Jól funkcionál az értelem, ha gyümölcse megmutatja milyen ajtókat nem fogunk elérni, és melyeken érdemes bemenni. Belátható a lelki értelem adományával a paradoxon, amikor a nagy tanítót közeli, vagy távoli megkerülhetetlen hatalomnak mondjuk, ahogy az atyát szellemi lénynek képzeljük, és láthatatlannak nevezzük. Ez a gyerekkori régi hiba, a kegyelem felismerével, vagy elutasításával is meg van bocsájtva, értelmes módon minden élő embernek. Ilyen módon tagadhatatlan, hogy amikor magatok nem vagytok irgalmasok, és a bűnbocsánatot nem gyakoroljátok, az egység számára is elöregszik belső emberetek. Ha a mi egységünk a mások bűnében elöregedett szellemet nem kelti fel álmából, akkor vak vezet világtalant. Ilyen történeteink nem voltak, ma hibásnak nevezzük, ha vannak, de nem illúzió, hogy vannak történetek, amit az ellenség fogalmaz meg az ellenséggel szemben. Vagyis, ha úgy követ el bűnt valaki, mint ami szabaddá teszi, akkor feltételezhetően rejtőzködően élve, egyességre is juthat az ellenséggel is, ha hatalomra törekszik. Ragaszkodik az önigazoláshoz, aki a fogadott gyermekséget eltagadja, a történetben hallja, hogy az őseredet az ős öregség felé tart, akkor maga is kevés lesz magának.

Természetes, és nem rendkívüli, hogy az ember már ma is képes önmagától elvonatkoztatni egy összefüggő világtól, és társakat talál, és hall új történeteket. Amikor az átlényegülés útján van, kiscsoportban talál nyitott képzeleti ablakot magának, és ráláthat magára is. Ezt nevezi visszaható okságnak a természetben, és az önismereti logika változásának, ha időben a kiscsoport egységével azonosul, vagyis épp ezért a birodalmi oksági tapasztalatokra is reflektál, a töredezett valóság részleteibe ütközve. Noha az ember képes lenne átlényegíteni a testvéri szövetséget, ha a profán világ elismerné az kiscsoport egységét. A közösségi erők, a birodalmi logikával ellentétben belső történéseikre reflektálnak. Visszavezethetik a fogadott gyermekek az Atyai terv kereteihez az Emberfia királyságába. Az önreflexióban érzékelt külső és belső valóságban tehát felismerhető a számára rendelt belső idő, amelyben a korai, és késői idők viszonyát is kivetítheti. Mégis választhat, hogy inkább arra reflektál, ami hatalmi érték, és nem fogadja el, hogy az Emberfiát épp azért emelték a fára, hogy behatoljon a profán világ szívébe, ahogy az Atyai tervben megvan. A profánból kiemelt gyermek a történelem és a történetek origójába került.  

A fogadott gyermekségben érthetö ami az idők teljessége idején bekövetkezett, és folytatódik ma is a Lélek működésének elfogadásával, hogy van egy minden nehézség közt szerető Isten, az Atya, aki ember lett értünk a Fiúban. A fiú, akinek eljövetele közel van, ma is keresi a kapcsolatot velünk, öröksége a halál legyőzése miatt a mienk, mert a kereszten fel lett emelve értünk, majd látásunkban és szellemünk számára tanította feltámadását. Amíg két lehetőség van a felismerésben, két út van előttünk a tagadásban is, és bármelyik kapcsolati formát választjuk, az út közösségbe vezet. A bűnök ellenére az atyai irgalom ma is érvényes tény, amivel élhetünk, mégis amikor az idők véget érnek, és a jövőben ez a lehetőség nem lesz meg, és ítéletre kerül sor, ami nagyon közel van. Az egység, ami ezután valósul meg már nem rész szerinti. Egy elhívás lesz, a tűz, ami a következőkkel kapcsolatos elküldés is, és a kezdetek lelki tűzére visszanézés lesz. Akinek lesz belátása, és olyan is, akinek nincs, figyeljen mikor az idő előre halad, csukja be ablakát az idők végén, mert a világ történetét nem a történelem írja.

Lelki figyelmeztetés és szellemi látás irányul ma az emberek felé, aminek vége van. Annak nem célja, hogy a fogadott gyermekek egységét, majd a tűzben próbált ítélkezés lényegét megkülönböztesse, akit a bekövetkező esemény a régi emberrel kapcsolatos tervként értékeli. A profán világ tüze kicsi, rész szerinti, természetét lehet részletezni, melyik éget ki, és amelyik emel meg, mint szeretetláng. A kiégett világ folytonos tűz iránti igényét, az önigazolásba kényszerült tudat harcát, már test nélkül is, sokszor gonosz szellemi erők táplálják. Épp ezt utasítja el a munkás logika akkor, ha az emberségesre maszkírozott önmegvalósítót már hidegen hagyja a világ meghasonlása. Ha a nagy háború megtörténik, ennek vége egyeseket foglalkoztat, hogy mi van utána az egységgel. Örökségetekre nézzétek. Értsétek meg, a három, egy istenit hirdető vallás is a profán világban fogja az egyet, az egységben megérteni.