16. üzenet. Titkok, melyek nem taníthatók.

Titkok, melyek nem taníthatók. A hatalmi erők játékszerei maradva az önkifejezés profán formáinál valóban titokzatosak. A sokszínűség miatt az ember inkább a megosztó tapasztalattal találkozik, ahol a titok forrását és erejét a képzelet magába, a formába vetíti. Volt szó volt az egyetemes tapasztalatról, és mi után látható lesz, hogy mi az, ami rész szerinti ismeretnek nevezhető, azt keresi a csoportban a rész. Az egyetemesben a közösség a bölcsesség több forrását láthatja így a profánban, ahol gyakorta az önértelem helyi értéke kerül az első és utolsó helyre. Másrészt, amikor az ezotéria közös vonása ismeri a megosztó spirituális „világnézetet”, de nem fogadja el, hogy a rész szerinti tudás korát éljük. Egységes tapasztalatként elfogadható, hogy a profán minőség kifejezési forma, a többség mégsem számol azzal, hogy a spirituális, vagy anyagi tapasztalat a látszat, nem egyetemes forma.

Az írások megőrizik a kilátás lehetőségét az anyagból, kitekintve és kilépve számos ajtón, az anyagból a csoportra mutatva. Az ablakok belső látáshoz vezetnek ugyan, az utak felé, ahol a fontos tapasztalat az anyag magyarázata. Ott ellentmondásba kerül a titokzatosság magával, ahol az írás, mely az egységesből származtatja magát, a rész szerintiben igazolja, épp az értelemnek már megosztható tapasztalatát. Van titok, és lehet több, mely származtatott, és nem bonyolult. Ritka azonban a rész szerinti kitartó belátás, ami a hatalom mellett az abszolúttal, vagyis a véglegessel találkozást keresi. Azzal, ami származtatott tapasztalat, az származása szerint szól.

Az anyagi látja, hogy amit maga belsővé tett, külsődlegesnek látszik. Elfogadni a származtatott tudást világosság és vakság is, a közösségi létfelfogás érvényesülése miatt. Az önértelmet elvetni a közösségben nem lehet, ha az anyagra mutat, hogyha létezik egy érlelődés, akkor szükségszerű az anyagiba való belépés hit által, vagy ennek felismerését tagadva. A holnap hitben meg is haladhatja a ma idejét, a csődöt. A sok rész csak az időkben lehet Egy, ha a külső részek belső Egysége létrejön. Veszélyes az anyag belső titokzatossága, amikor a képzeletben rohamra készül a külső ellen, és területet akar nyerni. A teremtett világ elfogadása ritka, mert nem látszik okosnak, és egy ideig nem látható eredménnyel járó folyamat, a Teremtő szándékainak ismerete. Egyben való Egységre vezet, aki az egységteremtés gondolati folyamatát is elfogadja. Ha a láthatatlan létező holnap lesz ma még csak hitben elfogadott anyagi forma, ami ma ráutaló módon lehet ismerős.

Az emberiség szellemében hasonló, a járható utak eltérősége miatt kitérőleges is, olyan értelemben, hogy a hasonlók gyakorlatban eltérnek attól amire vonatkoznak az elfogadott elvek. Olyan látszatáról is szó lehet, amely igazolja a művészetet, a tudományban egy tényt, azonban annak közösségi kérdés hiányában nem lesz ereje, nem származtatható belőle közösségi lelkület vagy elv. És fordítva, megjelenhet a profánban a királyság egységének kimunkálása titokzatosan, a származtató tudás annak irányát nézve előre mutat, gyakorlatra a dinamizmusában érvényesülhet. Felemésztené magát a hatalom az anyagban, ha mindig ellenséggel harcolna, egysége hibás tervre épülne. És a sokféle mindig igazolná hatalmát, a közösségeinek területi vonzata miatt. A szövetségekben képzelt emberi királyság gyakorlatilag sok olyan érékre találna, amiben mégis érvényesül az ellenségeskedés. A rész szerintivel azonban együtt jár a bevonulás az Egybe, az Egységesből. Egyes szám Első személyben, a lehetőség a hozott anyag minőségét is felveti. Így vagyok az emberi titkokkal, mert kerülöm a kereső ember miatt a királyságok csődjének részletezését.  

Az önértelem hat a közösségekben, amit a lélek dinamizmusa egyszerűsíteni akar. A Teremtőben való hit fontossága, hogy a törvény szabályozott egységére épít, és nem mutatja királyságát, az egyetemesség más útjain, ahol kereshető vagy feltételezhető. A lélek dinamizmusa a halottak között ráismerhet az életre, annak okán, hogy a szellemi egység az Atya tervének ereje lélekben és a Fiú emberségén keresztül valósul meg, egyszerűsítés helyett önreflexióval. A királyságokon lép túl, amikor az egységet egyben látja, akár mint a megváltói tett eredményét, vagy a nép felé mutató kegyelmi eseményt, és szellemileg és lelkileg, személyes döntésre bízza az egységre jutás szándékát. Hirdeti ebben a kitekintésben a gondolati eseményt, amit számon tarthat a rész, hogy a felfedezettet az időkben szárnyaztatottnak tekintse, így módot találjon arra, hogy az időnek kezdetét és végét ne okságban kelljen meghatároznia.

Az önértelem olyan, mint a törött pásztorbot. Láthatóan, ha okkal lép valaki a királyságok felé, a mögöttes elvnek elemzése nélkül, vagy a tanítás egyszerűsége ragadja meg, nem ritkán a részletek összetettebbnek bizonyulnak, majd az egyensúly állapotában a komplexitás csökken. Ezt mondja az Úr: „Titkokat fogtok látni, melyek nem az én titkaim, és amik az én titkaim, azokat gyorsan elfelejtitek. Megszólítalak újra, és nem tudhatod, merre keress. Épp ezért kijelöltem magamban a véget és a kezdetet. Ott leszel fogadott gyermekem, ahol az én belső időmet felfedezni engedem, így az egységben gyermek maradsz előttem, és a kívülálló előtt is.”. Arra bizonyíték van, hogy az ember hite, szellemi, vagy lelki érlelődése miatt látja közelinek a vég idejét, vagy éppen a világi értékek gyengék annyira, hogy az Egységből Egyhez vezető út közel van. A szellemi, lelki és testi érettség megfelelő szintjén álló ember itt tart, ezért épp ekkor mondja a lélek gyermeknek az öreget is, mert az önértelem széttörte pásztorbotját a múltban. Az Úr látja az egyetemest.  

A világ, amikor eluralkodott a természeten, már nem akar meghátrálni. Mindvégig elfogadtam az ember uralmát azon a teremtett világon, melyben háborúk voltak, bűnözés folyt. Az ilyen körülmények között élő emberek gondjaiban osztoztam. Az elvekkel való azonosulást, kitalációk romboló uralmát nem fogadtam el, amik épp ezeknek a nem kedvelt eseményeknek ideológiai keretet adtak. Egyet nem tettem, amikor olyan egységbe hívtak el, ahol visszaélnek személyes hatalmukkal sokak. Most is arra a háborúra gondolok, ami még nem ért véget, sőt most fog tetőzni. Ez a háború az önértelem csatája saját magával. Ha nem a már teremtett dolgok között, hanem ezeken túl fogja találni magát az ember a hit éjszakáján, az értelem keresi az önreflexió lehetőségét, a személyes érlelődést. Halott a hit számára, aki a kezdeti és a végső időket, a belső időt nem érzékeli. Az érzékek halála miatt testivé lesz az eredetben való érlelődés, és gondozatlan a kert. A király emléke feledésbe megy. A pásztor botja eltörni látszott, a gyermeki értelem kardélre kerülhet.

Ma képtelen megsejteni is a világ, hogy mi vár rá. Túllépve az időkön végzetet, és nem kezdetet talál. Nem akar egy halott világban egységről beszélni. A csoportérték alapján fogják hirdetni az általános értéket. Nos, itt meg van fogva az önértelem. Akik tudnak, legyenek fogadott gyermekek, és ha meg fogtok szólalni úgy, ahogy értelme lesz, ahogy én érzékelni tudom, akkor tegyétek. Keresem, a közvetítő, az idők vége előtt meg nem hallott, örömre mutató jó szavakat, a cselekvést kifejező szóban, az Igében mutatott értelmet.