18. üzenet. A fogadott gyermekek imájához.

A fogadott gyermekek imájához. Aki érzi szeretetlángomat, ami új hivatást ébreszt minden fogadott gyermekemben, kezdje el újra az imát annak tudatában, hogy kezdődjön meg a lelki érlelődjék mindenkiben, mint ahogy veletek történt, amikor felismerni kezdtétek a már meglévő lelki ajándékokat Az Úr, így terjesztette ki királyságát régen, és ma is eléri szava az összes szellemi lelki és testi lényt, aki megértette, hogy az ítélet közel. Tudni sem kell mennyi, és milyen természetű lény imádja, és várja epedve látni, az egy örök igazságot, akik felismerik az egyetlen lényt, az egység gondolatát megértve. Az Atya lelki adományai személyesen ismerhetők fel, aki nem érti, akkor fogja látni a tökéletes a Szentháromság vágyakozását az elfogadásra, az Egységet Egy önreflexióban látja. A természetétől elidegenedett teremtményt öregnek mondják, valójában amikor magát az egységben felismertetni akarja vadszőlőhöz hasonló. Ezért a korai időkben, hogy el ne szakadjon lelki érlelődésben jelentkező gondok miatt a választás lehetőségétől, az Atya a Fiút halála után a teremtményekben is szemlélte, haladva az idők vége felé gondolatban. 

Amennyire hatásos a világi erőlködés, annyira a túlvilági is az, ha nem térünk meg a profán világból, nem akarjuk látni a teremtett világot. Ami következik a fentiekből, és ahogy az elhaltokon segít az értük mondott ima, úgy a még élők is mentesülnek a második haláltól, amikor megélik, és megértik ennek helyét az isteni a visszaható gondoskodásban. Aki elválasztja magát a teremtéstől távolról sem királyi, hiszen önértelmét használja belül néma, kifelé süket. Úgy lát, mint a vakablakon a vak, úgy hall, mint a visszhangot a néma. Ki lehet szólítani a halottat a sírkamrából? Ha már ott lakik, a lelki halálban az önértelmét sem tudja befolyásolni, mikor vele is haladnak az idők a vég felé az élők. Amint az idő véget ér befele szorulnak a létezők az anyagi világ zártságába. A Teremtő természetéből az is következik, hogy ki akarja terjeszteni uralmát a sírkamrában lévőkre, akiknek veszte nyilvánvaló. Ez történik, amiért imádkozunk a megholtak között az ébredésért. Bármikor, haladva az idők vége felé, a halottak között is, az erőtlenségben, az imára adott válasz ismerete nélkül, a lélek erőben jön el. A lelki halottak között tetszik ki az új tanítvány hite. Mert aki erőtlen volt köztük, nem tudva a halálban miként volt, erős lett velük az életben. Mentesek lettek a második haláltól, nem uralkodik rajtuk a profán világban, a halállal felfegyverkező önértelem. A hit látásán is erőt vehet a „lélek sötét éjszakája”, onnan is jövünk a Lélek erejében az életre, ahol a lélek vak volt az érzékelésre. Akik tudni fogják, hogy a halottak között voltak, onnan jöttek az életre, még haláluk előtt. Elmondhatják, hogy nem gondozott lelki adománya van mindenkinek, azokkal együtt, akik tudhatják, hogy eltérő értelemben uralkodni tudtak még életükben a lélek által, és a halottjaikért felelősek.

Mária az imáról. Ebben a pillanatban észbe vegyed, hogy az öröm szavát még mindig elnyomja a vád hangja. Gyertek mindnyájan a válasz helyére, ahol ima hallatszik. Ha sugallatban jelzem felétek a kedvemre valót, a kifele mondott szóra lesz belső válasz is. Amikor nincsenek tettek, akkor csak a vád hallatszik. Keressétek a Vigasztalót. Azért, mert különböző módon vagytok befogadók, és válaszaitok és döntéseitek eltérők, szavaim nektek néhány esetben angyalotok által lesz kimondva. Mikor halottért mondtatok imát, legtöbb esetben a szenvedéseiket enyhíti, hatásosak lesznek az imák. Amikor emlékezünk akkor az imádkozó is kevésbé szenved a tűztől, a lét örömben folytatódhat. A szenvedőkért ajánlott ima is hatásos, magátoknak is használtok vele. Aki hisz az angyali közvetítőknek, megértheti az örömöt, és azt is, hogy milyen természetű a halál, amikor lát szellemi és testi folytatást az isteni tervben.

Fogadott gyermek, te is ítéletre mész, de hatalmas diadal, hogy van elképzelésed a rosszról és a jóról. Azokért imádkozzatok, akik ítéletre várnak. Mert ti, akik már tudjátok magatokat a halottakhoz hasonlítani megértitek, hogy hasonló módon vagytok hivatalosok, mint aki a halált látta. Eltérő válaszokat kaphatunk, ha a visszatérők útját járjuk, érkezés dolgában hallgassatok az angyal szavára, oly közel van. Jó hír a királyságban, hogy megtalál még időben az idők szava, mint engem. Ha a végidő angyala érkezik, és ha ti is várjátok, testivé lesz a végtelen szeretet, ami a kezdetekben nem volt nyilvánvaló. Az értelem visszafordul minden ember felét, és ami az imátokban kezdődött folytatható. Engesztelés gyermekei áldjátok az Urat, látva az angyalok örömében, miképpen kezdetben, most és mindörökké.

17. üzenet. Elmúlik a halál.

Elmúlik a halál a királyságban. A királyságnak sajátos terve van a világgal, amikor a Fejedelemségek a bennük mutatkozó lelki szellemi és testi létezőkkel kapcsolatban rendre egyéni önértelemre hagyatkozik. Közben az oly sok nehézséget okozó önértelem meghaladását a Teremtő által létrehozott világban nem tartja olyannak, mi értelemmel bírna, vagy nem veszik figyelembe hálózataik, hogy átmeneti és rész szerinti az ember szerepe, ahol a kezdetek felől nézve az lelki érlelődésnek új útja lehetséges a gyökerek megléte miatt a teremtménynek. Amikor a vég felé néz az ember, küzdelme van az anyagelvű hatalommal, ami a szellemi, lelki és fizikai elöregedés felé tart, az elvek gyümölcseinek természete miatt. Az öregedést lehet szemlélni a belső zártság felé haladva, és lehet érzékelni a kimunkált világhatalmi terv részeként, ha az ember megreked a nép, vagy a személy csökkenő erejében. Aki a királyság lényegének megragadását kisebb egységekben és eseményekben, csoportokban, tudományban, művészetben szemléli, az képes az idők vége felől nézni az embert, mintha a halál lenne idő végén, vagy a szenvedő ember arcának látványa, mint a belső élet bizonyítéka. Jól vagy rosszul a profán kifejezi magát így. 

Aki származtatott, okkal keletkezett, épülő és közeli vége felé tartó világképet fogad másként tapasztalja, hogy szellemi, lelki és testi térben létezik minden teremtmény, de van kezdete és vége az időknek. Lényegében kegyelmi szemléletű a teremtett világ, mert ezt is látja a profán, amikor az érték megjelenik a szakrális jelenlétben, ami jelentheti, hogy láthatja a kapcsolatot a királyságban élő fogadott gyermekekkel. Ha az ember világképében az anyagi elöregedik, öröksége az elaggott értelem lesz. Gyermekségünk akkor kezd kiteljesedni, amikor önmagára reflektál az anyagi világ sebezhetőség látva, vagy a vég felé mutató nyitottsága, lelkisége és gondolatvilága érlelődik. Ha létező kapcsolatainkban a kisközösség és az anyagi világ a temetkezők felé néz, akkor felfedezi a gyenge erejével együtt, az erős hatalmi befolyást. Abban ragadható meg a sorkérdés, ami megértése a kezdet és a vég problémájának, hogy az anyagi örökség gyakorlatilag nem valós. A kezdet és a vég hasonlítani fog, amikor az önelvűséget felszámolva, az egységre törekvés sincs megjelölve, mint a sorskérdésekre adott jelen idejű válasz. Az egyégben hivalkodó eladósodott anyagi haralom logikájának inflációs jellegét. Az infláció rámutat arra, hogy az Egységben a kis lépés az egyetlen jó lépés, Egy felé visz, amikor találkozni akar a rész az egésszel.

A profánban, mikor a jelent meg akarja ragadni a hívő, találkozik múltjával, különösképp a bűnnel, de nem mindig ez az elsődleges ok. A profánba ugyanis be akar lépni a szakrális, elsőként az önreflexió képességével. A „lélek sötét éjszakáját” Keresztes Szt. János „az érzékek éjszakájának” mondja: „mert a tárgyi világ (melyekkel az érzékeken keresztül születik kapcsolat) nem képes örömöt, világosságot, érdeklődést kelteni. Az érzékek éjszakájában a lélek nem talál örömöt semmiben, feladatait csak nehézkesen, sok fáradsággal, gyötrelmesen képes tenni.”. Ilyen formán, amikor testünk látszólag megszűnik érzékelni, hasonló előkép lesz, mint a szemita gyökerekre visszamutató három vallás (Noé legidősebb fia Sem), aki nem tud és nem képes még találkozni a profán világgal. Harca van az egységesnek mondott világi hatalomnak, saját gyökereivel is, amikor a kiscsoportot integrálni látszik, de kritizálva kiiktatja, azzal szemben. amit az előlép öröksége ad majd meg.

Megtörténik, de nem minden esetben, hogy valaki tanult, mégsem tanítja, hogy mi történhet a halál után. A jegyzetíró hivatkozhat egy írásra, ami bemutat egy gazdag embert, aki meghalt, és az örök tűzre került, vagyis szenved és a családjára gondol. Családjáról nem esik szó esik az evangéliumi történetben, az örömhírben viszont arról igen, hogy a példázat halott embere mentené és figyelmeztetni akarja családját, hogy legalább ők ne járjanak így. Ez az ember kegyelemről kegyelemre jutott életében, mégis valahol eltévedt, de azután sem tanult, nem alakult ki a helyes világlátása, vagyis szembesül a kínok között azzal, amit az öröksége elvesztése okoz. Hiú ember a pokolban mentegeti magát. Az írás szerint, ugyanebben a történetben ennek a gazdagnak a háza kapujában kéregetett egy koldus, a szegény Lázár. Ez is meghalt, de Ábrahám kebelén van, feljutott a mennybe. Ábrahám a Hit embere, akinek elég volt az Úr kérésére engedelmességgel cselekedni, és ez lett javára írva. A maga idejében Ábrahámnak nem volt képe arról, amit az Úr kért tőle, és annak eredményéről és értelméről sem. Engedelmeskedett és hite üdvös örökséget hozott. Hasonlóan elég volt a koldusnak is, ennek a szegény Lázárnak, hogy engedelmesen elfogadta állapotát életében, hogy halála után üdvösségre jusson. Ezt nem érthették a történetben az elhalt gazdag ember rokonai, az anyagi világ javai közt élve. A szegénység egyszerűsége a gazdagnak nem több mint, amit lát. Ezért öleljük magunkhoz a lelki és testi szegényeket, már a földi életben, ha várakozásunk idejét velünk közösségben kis lépéseinket látják és könnyítik. Mosolyuk tehát előkép.

A szegények és a betegek, amikor megérezték, ki közelít, az Úr szavára olyan hitre jutnak, mely meggyógyít. A gyógyulásért bátrabban kiáltanak az anyagi javak kényelmében élőknél a szegény betegek. A hatalom ereje szellemi értelemben a lelki szegények rongyaikat hordja, mégis szavát erőbe öltözteti az anyag lelki halottja, a profán háló öreg hala. A királyság eligazodik a mennyei világban, de a halál dolga napi választóvonal a Fejedelemségeknek. Életünkben a választott ember sem tud mást mondani, mint amit a szegény rongyai üzennek. Az ember nem mindig tud nagy örökséget hagyni gyermekeire, mert az elvek emberei elhallgatnak, amikor a gyengébb szellemi közösségek beszélnek, és tudnak jól szólni a profán világ belsőjéből a közösség hangján. Ha a kisközösséget a szolgálatból az életbe viszi az előkép, és az egyéni emlékezet él az új közösségben is, akkor a jövő nem volt halott.

16. üzenet. Titkok, melyek nem taníthatók.

Titkok, melyek nem taníthatók. A hatalmi erők játékszerei maradva az önkifejezés profán formáinál valóban titokzatosak. A sokszínűség miatt az ember inkább a megosztó tapasztalattal találkozik, ahol a titok forrását és erejét a képzelet magába, a formába vetíti. Volt szó volt az egyetemes tapasztalatról, és mi után látható lesz, hogy mi az, ami rész szerinti ismeretnek nevezhető, azt keresi a csoportban a rész. Az egyetemesben a közösség a bölcsesség több forrását láthatja így a profánban, ahol gyakorta az önértelem helyi értéke kerül az első és utolsó helyre. Másrészt, amikor az ezotéria közös vonása ismeri a megosztó spirituális „világnézetet”, de nem fogadja el, hogy a rész szerinti tudás korát éljük. Egységes tapasztalatként elfogadható, hogy a profán minőség kifejezési forma, a többség mégsem számol azzal, hogy a spirituális, vagy anyagi tapasztalat a látszat, nem egyetemes forma.

Az írások megőrizik a kilátás lehetőségét az anyagból, kitekintve és kilépve számos ajtón, az anyagból a csoportra mutatva. Az ablakok belső látáshoz vezetnek ugyan, az utak felé, ahol a fontos tapasztalat az anyag magyarázata. Ott ellentmondásba kerül a titokzatosság magával, ahol az írás, mely az egységesből származtatja magát, a rész szerintiben igazolja, épp az értelemnek már megosztható tapasztalatát. Van titok, és lehet több, mely származtatott, és nem bonyolult. Ritka azonban a rész szerinti kitartó belátás, ami a hatalom mellett az abszolúttal, vagyis a véglegessel találkozást keresi. Azzal, ami származtatott tapasztalat, az származása szerint szól.

Az anyagi látja, hogy amit maga belsővé tett, külsődlegesnek látszik. Elfogadni a származtatott tudást világosság és vakság is, a közösségi létfelfogás érvényesülése miatt. Az önértelmet elvetni a közösségben nem lehet, ha az anyagra mutat, hogyha létezik egy érlelődés, akkor szükségszerű az anyagiba való belépés hit által, vagy ennek felismerését tagadva. A holnap hitben meg is haladhatja a ma idejét, a csődöt. A sok rész csak az időkben lehet Egy, ha a külső részek belső Egysége létrejön. Veszélyes az anyag belső titokzatossága, amikor a képzeletben rohamra készül a külső ellen, és területet akar nyerni. A teremtett világ elfogadása ritka, mert nem látszik okosnak, és egy ideig nem látható eredménnyel járó folyamat, a Teremtő szándékainak ismerete. Egyben való Egységre vezet, aki az egységteremtés gondolati folyamatát is elfogadja. Ha a láthatatlan létező holnap lesz ma még csak hitben elfogadott anyagi forma, ami ma ráutaló módon lehet ismerős.

Az emberiség szellemében hasonló, a járható utak eltérősége miatt kitérőleges is, olyan értelemben, hogy a hasonlók gyakorlatban eltérnek attól amire vonatkoznak az elfogadott elvek. Olyan látszatáról is szó lehet, amely igazolja a művészetet, a tudományban egy tényt, azonban annak közösségi kérdés hiányában nem lesz ereje, nem származtatható belőle közösségi lelkület vagy elv. És fordítva, megjelenhet a profánban a királyság egységének kimunkálása titokzatosan, a származtató tudás annak irányát nézve előre mutat, gyakorlatra a dinamizmusában érvényesülhet. Felemésztené magát a hatalom az anyagban, ha mindig ellenséggel harcolna, egysége hibás tervre épülne. És a sokféle mindig igazolná hatalmát, a közösségeinek területi vonzata miatt. A szövetségekben képzelt emberi királyság gyakorlatilag sok olyan érékre találna, amiben mégis érvényesül az ellenségeskedés. A rész szerintivel azonban együtt jár a bevonulás az Egybe, az Egységesből. Egyes szám Első személyben, a lehetőség a hozott anyag minőségét is felveti. Így vagyok az emberi titkokkal, mert kerülöm a kereső ember miatt a királyságok csődjének részletezését.  

Az önértelem hat a közösségekben, amit a lélek dinamizmusa egyszerűsíteni akar. A Teremtőben való hit fontossága, hogy a törvény szabályozott egységére épít, és nem mutatja királyságát, az egyetemesség más útjain, ahol kereshető vagy feltételezhető. A lélek dinamizmusa a halottak között ráismerhet az életre, annak okán, hogy a szellemi egység az Atya tervének ereje lélekben és a Fiú emberségén keresztül valósul meg, egyszerűsítés helyett önreflexióval. A királyságokon lép túl, amikor az egységet egyben látja, akár mint a megváltói tett eredményét, vagy a nép felé mutató kegyelmi eseményt, és szellemileg és lelkileg, személyes döntésre bízza az egységre jutás szándékát. Hirdeti ebben a kitekintésben a gondolati eseményt, amit számon tarthat a rész, hogy a felfedezettet az időkben szárnyaztatottnak tekintse, így módot találjon arra, hogy az időnek kezdetét és végét ne okságban kelljen meghatároznia.

Az önértelem olyan, mint a törött pásztorbot. Láthatóan, ha okkal lép valaki a királyságok felé, a mögöttes elvnek elemzése nélkül, vagy a tanítás egyszerűsége ragadja meg, nem ritkán a részletek összetettebbnek bizonyulnak, majd az egyensúly állapotában a komplexitás csökken. Ezt mondja az Úr: „Titkokat fogtok látni, melyek nem az én titkaim, és amik az én titkaim, azokat gyorsan elfelejtitek. Megszólítalak újra, és nem tudhatod, merre keress. Épp ezért kijelöltem magamban a véget és a kezdetet. Ott leszel fogadott gyermekem, ahol az én belső időmet felfedezni engedem, így az egységben gyermek maradsz előttem, és a kívülálló előtt is.”. Arra bizonyíték van, hogy az ember hite, szellemi, vagy lelki érlelődése miatt látja közelinek a vég idejét, vagy éppen a világi értékek gyengék annyira, hogy az Egységből Egyhez vezető út közel van. A szellemi, lelki és testi érettség megfelelő szintjén álló ember itt tart, ezért épp ekkor mondja a lélek gyermeknek az öreget is, mert az önértelem széttörte pásztorbotját a múltban. Az Úr látja az egyetemest.  

A világ, amikor eluralkodott a természeten, már nem akar meghátrálni. Mindvégig elfogadtam az ember uralmát azon a teremtett világon, melyben háborúk voltak, bűnözés folyt. Az ilyen körülmények között élő emberek gondjaiban osztoztam. Az elvekkel való azonosulást, kitalációk romboló uralmát nem fogadtam el, amik épp ezeknek a nem kedvelt eseményeknek ideológiai keretet adtak. Egyet nem tettem, amikor olyan egységbe hívtak el, ahol visszaélnek személyes hatalmukkal sokak. Most is arra a háborúra gondolok, ami még nem ért véget, sőt most fog tetőzni. Ez a háború az önértelem csatája saját magával. Ha nem a már teremtett dolgok között, hanem ezeken túl fogja találni magát az ember a hit éjszakáján, az értelem keresi az önreflexió lehetőségét, a személyes érlelődést. Halott a hit számára, aki a kezdeti és a végső időket, a belső időt nem érzékeli. Az érzékek halála miatt testivé lesz az eredetben való érlelődés, és gondozatlan a kert. A király emléke feledésbe megy. A pásztor botja eltörni látszott, a gyermeki értelem kardélre kerülhet.

Ma képtelen megsejteni is a világ, hogy mi vár rá. Túllépve az időkön végzetet, és nem kezdetet talál. Nem akar egy halott világban egységről beszélni. A csoportérték alapján fogják hirdetni az általános értéket. Nos, itt meg van fogva az önértelem. Akik tudnak, legyenek fogadott gyermekek, és ha meg fogtok szólalni úgy, ahogy értelme lesz, ahogy én érzékelni tudom, akkor tegyétek. Keresem, a közvetítő, az idők vége előtt meg nem hallott, örömre mutató jó szavakat, a cselekvést kifejező szóban, az Igében mutatott értelmet.

Fogadott gyermekeinek kijelenti magát az Úr.

Köztetek van hozzám közel álló, és van olyan, aki nem fog közeledni. Aki elfogadó a magányban, az a királyságban elfogadott lehet. Aki meggyőzheti az egységről magát a saját nyelvén, lehet másban sem keres egyebet. Keressünk olyat, aki betölti a kicsinyek között örömét, nem találjuk meg hivatalában. Az emlékezet határait járva találjuk meg a szavak hívására emberünket, és lesz olyan, aki már átváltozott, aki ott hozza elétek nyíltan a dolgait, ahol az idők véget érnek. Ha feltárul az idők természete, és meglátnánk vetésünknek az eredményét, tudva, hogy amit ember vetett azt angyalok aratják, akkor sem értenénk, hogy miben áll az elhívás. A hibát látjuk, a tökéles rejtve marad, a magokat majd számba lehet venni, ha elhaltak és termett valamit a munka.

15. üzenet. Írom mi a kedves Nagyasszonyunknak.

Az angyal segítségét kérve, kérdezem. Mit tud gondolni a kiscsoport értékeinek elvesztéséről? Ezt a kérdést Máriának, engesztelő szavakkal megfogalmazom átlátható formában, mert titokban megvan a tudományos, művészeti, a szakmai világ természetében egy válasz. Mert olyan, ami egy munkás nyelve hegyén is ott van, ami titok volt előtte, míg őrizte, az csak megkereshető. A kegyelemmel teljes Anya miért fordítana hátat, neki könnyebb felismerni a kérdést, még ma megáld, és elbocsájt. A szakrális csoportérték a profán világ emberi értékeivel nem egységes, épp ezért, ha hívek vagytok, bátran nevezzétek asszonyotoknak Máriát. Ezt írd a pásztorhoz is: csendben intézzétek ügyetek, ha ellenséggel kell harcolni, farkasokkal a bárányokért, és ajánld a levelet az angyalnak, hogy olvassa fel útján bíztatásod. Tanuljatok imádkozni Máriához, és olyanok lesztek, mint a királyi jegyesek, akik bátorsággal kedvesek. Áldáshoz próba kell, ha az ima nincs meg köztetek, akkor az értékek, amik egyenrangúak voltak holnap megcsúfolnak az érdekek versenyében. Helyesen teszitek, ha a pásztort Mária közelében látjátok, míg megrövidül Máriában a tiszteletben lévő pap, egyben tartja, ami jámbor és tiszta, és a helyes útra elbocsájt.

Kérés a pásztorok dolgában. Jól tudod királyi anyánk, hogy elmenőben vagyunk. Biztasd Te az embereket, hogy már közel van az egység. Ha megteszed, akkor mi természetes ésszel később, úgy folytatjuk a dolgunk, mint aki már benne él az elérkezett királyságban. Legyen ez így. Maradjunk kis időre, hogy figyelmeztetés nélkül ne maradjon, az ítélet dolgában a csaló. Időben kell az időkre mutatni. Ezért, kérlek, figyelmeztess minket korai időben, és mi a késedelmi időben okkal fogunk a Tieid védelmedben harcolni.

Kétségtelen, hogy a szellemi harc késői időben történik, mikor eltévedt emberek gonosz szellemi támadásaikat indítva már nem rejtőzködnek. Olyanok, akik már támadásai sikerében biztosak, győzelmes tudatban ismét rabolnak, és folytatják a nyerészkedést, erővel bántva azokat, akik a gonoszság ellen még védtelenek, vagy akkor értik meg, hogy okkal kerültek a vádló kezei közé. Belemerül a hatalmasok törvényeit követve a szabadság eszméjébe sok ember, és még másokat is azzal ámítanak, hogy a szabadság elérkezett. Az özvegyek dolgát nem karolják fel, állatok módjára erővel képzelegnek. Az ilyen eltévedt, pásztorra nem vár, egysége része egy birodalmi hatalomnak. Hogy lelkes vadak között békében éljünk, védd az árvát a gonosztól.

Eredménytelen az ember munkája és az állatok munkája is, mert nyugta nincs a nyerészkedőnek. Ígéretük ellenére nem pásztorolják, korai időben a leölésre szánják juhainkat, később kiközösítenek. Szaporulatunk meg sem tudja talán, hogy van, aki irgalomban fölöttük áll. Mert bűntelen vagy, tudniuk kell az eltévedteknek mellett maradsz, jó időkig. Engedd a megigazulást, Anyánk emeld fel arcát annak, aki értéket akar kapni. Neked engedelmességed lett a tudás forrása, legyél velünk.

Mária válasza népéhez. Láthat engem a kedves nép, amire nem is kért. Azt, aminek lenni kell még számodra is meghirdetem. Igaz, hogy rossz végzet megelőzhető tisztasággal és imával. Másrészt, Te se félj kedvetlen hívem, nem teszek különbséget emberek között, a dolgukban engedelmes az idők végén vidám távozóvá lesz. Olyan, aki útjára elindul korán, keressen menedéket időben. Mert elmennek olyanok is, és jó szóval el lesznek bocsájtva, akik elzárják a menedékek ajtaját. Hirdesd ki még most, hogy van két út, ami a korai időkben látszott, és kettő, melyeken az érkezők mennek majd. Mindkét úton járót visszatérő úton haladónak látva, különbséget ne tegyetek. Bízzanak tehát az elmenők. Ti tudjátok meg, hogy amikor az élet fájához irányítok engedetlent és engedelmest, mert különbséget nem akarok tenni, akkor lesznek, akik nem érkeznek oda. Az idők végén az útnak nem lesz vége.

Lesznek, akik már a paradicsom felé indultak, és ezután is helyesen úton akarnak járni. Ezeknek megmondom, hogy ne folytassák útjukat, jöjjenek vissza a számukra rendelt időbe. Azt is mondom, gyakorolják a visszatérést ezután is, így legyenek mindig jó elmenők. Fiam személyéhez közel álltok, tudjátok meg milyen módon és hova hívott minden létezőt. Valóban testét és vérét adta, hogy ami benne élő volt az szabaduljon meg a Lélek által. Akik a látszatvilág paradicsomjában akartak eszmélni, ki lettek utasítva a valódiból. És mert nem ismernek és szeretnek, fel sem ismerik, hogy hozzám csak nagy sokára, talán túlkésőn térnek vissza így. Kedves nép, hozzád is pásztort küld, aki védi a leölésre szánt nyájat. A jó pásztor nélkül, az idők előtti borzalmakat ismerem. Ha nem maradnak meg a világban lelkes lényeim, akkor az angyal segíti őket. Ti azokhoz szóljatok, kiket kivetnek a menedékről. Ha bárányaitok egyre távolabb kerülnek legelőimtől, éhezni fogtok ti is.

14. üzenet. A jelenések véget érnek.

A jelenések véget érnek. És lesznek jelenések, olyan megnyilvánulások jelen időben, melyek rámutatnak a profán és szakrális metszéspontjára, mert az értelmezés ezen a helyen szükséges. Már ismerhetitek, amit a nektek szentelt ajtó és a bennetek lévő képzeleti ablak titkáról írtam (1. és 13. üzenetben), tudhattok arról mit nevezek korai időknek. Amit eltérő képzeteket ébreszthet kezdetben, olvasásba érlelődve a megvalósulásig, személyesen lehet a továbbiakban, de részleteiben tapasztalni. Azt, ami ma történik meg, mint valami érintés, az emberi szellemben Isten által felfedett értelem keresztezésében lelki választ feltételez. Az Úr mondja: „Szavaim forrását az ember személyes döntése táplálja, de az írás beteljesedik kevés idő alatt, hamarabb, mint hogy a folyó elérné a tengert. Akik nem hittek, azokért adtam oda magam, mert nem vagyok vádlótok. Nem tudtok tanítani azonban mást az anyagi világban, mint amit lelki adományként kapott értelmetek enged. Ha tehát itt a belső ismeret ideje, és a látás vissza mutat az okra, akkor ne akarjatok szellemben dicsekedni”.

Ezért tekintek minden emberre irgalmasan, mert szellemi és lelki zavarodottságnak oka van, és hosszú ideig akarok veletek lenni, ha rövid ideig is fogadjátok el, a véghez tartó időkben, az új kezdet lehetőségét. Egyszerű vagyok, törekszem a látomások magyarázatára, mert fontos nekem a szétszórtatásban mutatkozó egység. A szegények ügye, és nem a vádlók hatalmi káoszt okozó szellemisége az, ami a munkás logikáját meghaladni akarja. A birodalmi hatalom feltételezi, hogy amikor hasonló logikával eléri a hasonlót, akkor visszaélhet sikereivel, ez okozza a zavart. Aki kegyelmet nem ismer visszaél a kegyelmező szándékkal. Tudjátok, az írásokban fel lehet ismerni angyali természettel a teremtett világot és másikat, a veszendőt. Amikor a harag a belsőben eluralkodott, akkor előfordul, hogy az emberi természet kritizálja az angyalit. Borzalmas zavarodottság keletkezik, épp azért kell testvérként tekintenem mindenkire, mert kegyelmem hirdetése lehet az egyetlen a kihívó szó.

Késve érkezett hozzám egy angyal. Ahol a királyság kiteljesedik az időkben, ott két irányú folyamat kezdődik. A nem hívőt akkor terheli késedelem, ha hirdetve van az örökkévalóság, és annak rendelt belső idejét fel nem ismerve ítélkezik. A három világvallás az egységet külön éli és tanítja, és a profán világba mégis ellenséges értelemmel találkozik. A munkás ne csatlakozzon a hatalomhoz. Az időben azért jön el egy angyal, hogy figyelmeztessen a türelemre. A természetes rendről szól a másik, és egy majd késve érkező angyalról, aki a várakozás ideje után jön el. A végidő angyala is közeledni fog, majd visszatér, ez a másik irányú folyamat, amit mindenki érzékelni fog, de nem látja meg türelem nélkül a természet. Titkát nem tudja meg, aki képtelen emberi elmében fenntartani az ébrenlétet, ami nem más, mint a múltra való emlékezés. A végidő angyala kis ideig irgalmas, nem bánt, és tovább megy. A belső időkben mutatkozik meg a hatalmas kegyelem, ami sokakat vezet a kezdeti időkig vissza, és az végső időkben az angyal által kért lelki türelemre felfigyel. Amikor a végidő angyala visszaérkezett hozzám, figyelmeztetett, hogy az idő végének közelségével személyes döntésre vár, természete szerint, a kegyelmi időben. Amikor ismét azt válaszoltam, hogy kész vagyok, mondta, írjak le úgy mindent, mint egy olyan valaki, akinek a Lélek majd lehetőséget ad ismét, amikor hirdetni lehet a kezdeti időket a véggel együtt. Most érthető lett, hogy őrzőangyalom miért intett türelemre, és az is, hogy a hírt hozó angyal, akinek érkezéséről tudtam, miért késett. Időben érkezett, csak én éreztem úgy, hogy késik, és azért, mert gyorsabban szaladtam, persze az időkből kifele, a Lélek szándéka ellenére. Az van így, aki nem tudja, hogy többet kap kegyelemben, mint amit az elme képzel.

A végítéletre mutató írások, melyek már az idegen nyelveken közölt üzenetekhez kapcsolódnak és már a királyságra mutattak, azért nagy ígéretek, mert a népek egysége egyrészt a népeken és nyelveken keresztül, vagy még inkább személyesen valósul meg. És egy kimondhatatlan gondolat, másik forrása is megjelenik benne, az idők ürességében, hogy a Lélek működése maga a királyság egysége. A profán már felfogja, hogy az időben felcsillanó szövetség a kis közösség egységében, az apró lépésekben megjelenő értelmi tartalom megjelenik, és később lélekben lesz érett. Fontos a megkülönböztetés a figyelmeztetésben, mert közöttük teljesedik ki a tapasztalat, hogy az emberiségnek adott nagy ígéret más fogalmazásban egy parancs: „Legeltesd ezeket a leölésre szánt juhokat!”. Legyetek figyelemmel, megszaporítom az egységben lévő nyájat, és pásztort kapnak, a leölésre szánt juhok. Egységben lévő nyájat fogtok találni, épp a leölésre szánt juhokat, akiknek pásztorai lehettetek.

A jelenések végén egy látomást kaptak az őrt állók. Két angyalt láttam, mondták közöljem az új látomást. A templomban sok lelket láttam, sötét ruhában, az ajtóban is sok fehér ruhás ember akart betérni, de a sokaságban nem jutott hely. Később tűzben, az oltár felett szent sokaság jelent meg, akik a tűz múltával egyesültek a füstben, magukkal ragadták a sötét ruhás lelkeket. Majd szentek másik csoportja körbefogott néhány fehér ruhás betérőt, és beszédre biztatta ezeket. Mécsest adtak nekik, és biztatták őket, hogy menjenek, és gyorsan szerezzenek olajt a mécsesbe. Az őrt állók látták mindezeket.

Az őrt állók láttak két eltört pásztorbotot is, amiknek neve volt. A látomásban látott két angyal közül egyik, átvonult keresztben az oltár előtt, úgy hallottam, mintha beszélne valami érthetetlen dolgot mondva. Később megérkeztek a mécsesekkel azok, akik el lettek küldve olajért. Ezek értelmesen beszéltek a leölésre szánt juhokról, a tűzről és az angyalokról, akik az eltört botok nevét viselték. Világítottak a mécseseik, és mondták, hogy akik értik az angyali hangot, azoknak jelent valamit az eltört pásztorbot. A botok neve azonban rejtve marad, nem ismerhetik meg az értők, mert a titok már lényegtelen. Akiknek tudni kellett a titkot, azoknak sok félrevezetésben volt részük, most a leöléstől megmentett juhok pasztorálása lesz feladatuk, a fontos dolguk.

Lássuk meg, hogy két forrás vezet a királyság egységéhez, ez lényeges. Az egyik táplálja, a másik felhasználja erejét. Igen lényeges, hogy elhatároljuk magunkat a felkínált újabb szövetségtől, amíg a meglévőt nem tartjuk be. Ugyanis, amikor számba vennénk kötelezettségek lényegéből fakadó feladatainkat, máris késésben és önellentmondásban lennénk. Amikor a tagadásban lennénk megosztva, az egység útján az egyik oldalról ezek, a másikról azok a tagadók érkeznének. Egy templomot építve is bekövetkezhet a pásztorbot eltörésének pillanata, ezért a jelenéseknek időlegesen véget kell érniük, mert a valóság folytatása az érzékeken innen és azokon túl is van, a gondolatban. Az élet részben anyagi természetű. Az anyagi természetű eseményre reflektálva az idők végére mutatunk, az idő vége felől az új kezdetekre.

13. üzenet. Mint egy ablakon keresztül.

Mint egy ablakon keresztül. Az Atya kinyilatkoztatása Jézusban történelmi esemény, emberi léte miatt történeti tények sorozata és élete így a leírásokban megtalálhatóan folytatódik a jövőben. Mintegy álmot látva alvás közben sem értheti az értelem, csak az Atya által elküldött vigasztaló Lélek által, hogy amihez éber módon lesz köze az embereknek, az ma is élővé tehet. A gyermek az Igéket elsőre csak olvassa, kis mértékben értelmezi. Ahogy a profán természetű önreflexióban a hatalom által korlátozott felnőtt, ha kívülállóként nézhet ki otthona ablakán, maga sem nem tud egységre jutni, a kifejezésben belátni sem kinézni, segítség nélkül. Az álmok értelme olyan, ahogy az ajtó titka is, és az ablaké, belső képzetek következménye. Magyarázatra várunk, ahogy az irgalom ajtaja is, majd a kegyelem jelében tárul fel az Atya közelében. Ahogy látás értelmét tesszük helyre az álom után, akár egyikkel a másikat értelmezve, a leírásokban a történetek egészében, nem rögtön tárják fel értelmüket. Ez esetben a belső világ, ahogy a külső is vakablak, ahogy tanulásnak sincs fénye. Értelme lehet a tanításnak, viszont ahogy van a munkában is, ha el tudunk vonatkoztatni a hálózati determinációtól. Amikor álomban láttam, hogy rengeteg ember néz befelé olyan ablakon, ami be van falazva, megijedtem. Ahol a régi időkben ki lehetett látni, sok a visszatérő, de ha már nincs kilátás, csak tévképzetek elleni kritika van. Ahol a régi képzeteket látja bele a külvilágba a történeteket olvasó, a befogadást és az értelmet kereső. Egyedül az Atya nem változik, de örökségének felismerése az írásokban, így a Fiú öröksége is, és a Szentlélek által megtalálható értelmes világfelfogás. A szakrális és a profán más módon fogalmaz a szóban, iránya tér el a meggyőződés az egység irányába mutató kivetítéstől. Az Egység ezért sem olyan, mint a hálózati függésben a közös nevező. Amit az ajtóról mond az Úr, vagyis a királyságba való belépésről kijelenti, hogy a bent lét nem csak kegyelmi esemény, mert az Emberfia személyesen jelenik meg ma is, és akkor természetes, ha a kilépés a profán elhívás szerint történik meg. A befalazott ablak lehet a tévedés belátása, ha a képzeteken így marad meg, ahogy a tévképzet megfejtése is lehet ugyanakkor, amikor egy láthatatlan anyagi túlvilág felől van képzetünk. Ami elmondható tehát szóban is, ha van lelki érintettségre válasz a profánban. A megnyilvánuló egységben, a Szentlélek eljövetele, érintése lesz az első jel. Már nem csaphatjuk be a világot, se magunkat, ha tapasztalat lesz a ma talán láthatatlan tény.

A régi és az új történelem visszatekinthet a kezdetre, és előre mutathat a vég felé és összefüggő. Ugyanekkor felszínre kerülhet, hogy személyes történeteink tartalma is összefüggést matat a tudománnyal, amennyiben az elbeszélt történetek sokszínűek. A vég és a kezdet keveredik a beszélt hagyományban, mely a gondolati egységben éri el célját. Ahhoz, hogy elbeszélt történetek után kialakuló képzetek alapján egység alakuljon ki, csak apró lépéseket kell tenni. Belátva, hogy a történet nem történelem. A világ magától nem magától érti a szűkebb gondolati egység képzeteit, ami annyit jelent, mint ami egy partíció helye abban az egységben, ami tágítható. A történet végének részlete értelmezni fogja a kezdetek részletét, mint egy gyermek szemével. Ha csak kis mértékben, mint tanítás közben, állításról állításra haladva a mesében. Akinek belső életét befolyásol, azoknak módja van arra, hogy felismerjék magukban a gyermeket, aki tanítani tud. Felnőttségében a történelembe öregszik az ítélkező világ, ha történetek és mesemondók ellen beszél.

A látás értelme, és a régi hiba. Az, hogy létezik Egy az Egységben, ez a tény, amit három vallás írott tanításában fogad el, és értelmez, kevés ahhoz, hogy a világ maga is így fogja fel az embert. Hogy miben egységes a világban egy ember számára a lelki és képzeleti valóság, ez nem ismert, csak kikövetkeztető a történelemből, a tudományból, az irodalomból. A „láthatatlan” szellemi természet önmagára reflektál. Profán módon a hatalomra, és annak anyagára kitérőlegesen, a szellemi környezetben hálózat vezérelvére részletesen, de mindkét esetben lelki befolyás által. A megállapítások éppen leírják a szakrális természetét is, ez egyszerű belátás után nem kérdés. Az Atyára mutató írások megismerése után következtethetünk arra, ami nem csak szellemi természetű. Az értelmi természetű mélyebb ismeret átadása itt a Fiúban lehetséges. A testi és szellemi, már felnőtt tudat, az érlelődésben lelki módon is kiismeri világot, miközben a keretek határozzák meg, mit tart helyesnek. Ugyanez történik a Lélek elküldése után a tanítványokkal. Ha képzeleti ablakunk már a fejlődés eszköze, akkor nem egy ház falában, hanem a belsőben van. Nem, ahogy az ajtó a gyermeki képzeletben, egy megjelölt helyen, hova visszatér, vagy ahol bezárva érzi magát, a képzelet belső ismereti eszköz, de meg is határoz irányokat, mint a Paradicsomban az élet fája. Jól funkcionál az értelem, ha gyümölcse megmutatja milyen ajtókat nem fogunk elérni, és melyeken érdemes bemenni. Belátható a lelki értelem adományával a paradoxon, amikor a nagy tanítót közeli, vagy távoli megkerülhetetlen hatalomnak mondjuk, ahogy az atyát szellemi lénynek képzeljük, és láthatatlannak nevezzük. Ez a gyerekkori régi hiba, a kegyelem felismerével, vagy elutasításával is meg van bocsájtva, értelmes módon minden élő embernek. Ilyen módon tagadhatatlan, hogy amikor magatok nem vagytok irgalmasok, és a bűnbocsánatot nem gyakoroljátok, az egység számára is elöregszik belső emberetek. Ha a mi egységünk a mások bűnében elöregedett szellemet nem kelti fel álmából, akkor vak vezet világtalant. Ilyen történeteink nem voltak, ma hibásnak nevezzük, ha vannak, de nem illúzió, hogy vannak történetek, amit az ellenség fogalmaz meg az ellenséggel szemben. Vagyis, ha úgy követ el bűnt valaki, mint ami szabaddá teszi, akkor feltételezhetően rejtőzködően élve, egyességre is juthat az ellenséggel is, ha hatalomra törekszik. Ragaszkodik az önigazoláshoz, aki a fogadott gyermekséget eltagadja, a történetben hallja, hogy az őseredet az ős öregség felé tart, akkor maga is kevés lesz magának.

Természetes, és nem rendkívüli, hogy az ember már ma is képes önmagától elvonatkoztatni egy összefüggő világtól, és társakat talál, és hall új történeteket. Amikor az átlényegülés útján van, kiscsoportban talál nyitott képzeleti ablakot magának, és ráláthat magára is. Ezt nevezi visszaható okságnak a természetben, és az önismereti logika változásának, ha időben a kiscsoport egységével azonosul, vagyis épp ezért a birodalmi oksági tapasztalatokra is reflektál, a töredezett valóság részleteibe ütközve. Noha az ember képes lenne átlényegíteni a testvéri szövetséget, ha a profán világ elismerné az kiscsoport egységét. A közösségi erők, a birodalmi logikával ellentétben belső történéseikre reflektálnak. Visszavezethetik a fogadott gyermekek az Atyai terv kereteihez az Emberfia királyságába. Az önreflexióban érzékelt külső és belső valóságban tehát felismerhető a számára rendelt belső idő, amelyben a korai, és késői idők viszonyát is kivetítheti. Mégis választhat, hogy inkább arra reflektál, ami hatalmi érték, és nem fogadja el, hogy az Emberfiát épp azért emelték a fára, hogy behatoljon a profán világ szívébe, ahogy az Atyai tervben megvan. A profánból kiemelt gyermek a történelem és a történetek origójába került.  

A fogadott gyermekségben érthetö ami az idők teljessége idején bekövetkezett, és folytatódik ma is a Lélek működésének elfogadásával, hogy van egy minden nehézség közt szerető Isten, az Atya, aki ember lett értünk a Fiúban. A fiú, akinek eljövetele közel van, ma is keresi a kapcsolatot velünk, öröksége a halál legyőzése miatt a mienk, mert a kereszten fel lett emelve értünk, majd látásunkban és szellemünk számára tanította feltámadását. Amíg két lehetőség van a felismerésben, két út van előttünk a tagadásban is, és bármelyik kapcsolati formát választjuk, az út közösségbe vezet. A bűnök ellenére az atyai irgalom ma is érvényes tény, amivel élhetünk, mégis amikor az idők véget érnek, és a jövőben ez a lehetőség nem lesz meg, és ítéletre kerül sor, ami nagyon közel van. Az egység, ami ezután valósul meg már nem rész szerinti. Egy elhívás lesz, a tűz, ami a következőkkel kapcsolatos elküldés is, és a kezdetek lelki tűzére visszanézés lesz. Akinek lesz belátása, és olyan is, akinek nincs, figyeljen mikor az idő előre halad, csukja be ablakát az idők végén, mert a világ történetét nem a történelem írja.

Lelki figyelmeztetés és szellemi látás irányul ma az emberek felé, aminek vége van. Annak nem célja, hogy a fogadott gyermekek egységét, majd a tűzben próbált ítélkezés lényegét megkülönböztesse, akit a bekövetkező esemény a régi emberrel kapcsolatos tervként értékeli. A profán világ tüze kicsi, rész szerinti, természetét lehet részletezni, melyik éget ki, és amelyik emel meg, mint szeretetláng. A kiégett világ folytonos tűz iránti igényét, az önigazolásba kényszerült tudat harcát, már test nélkül is, sokszor gonosz szellemi erők táplálják. Épp ezt utasítja el a munkás logika akkor, ha az emberségesre maszkírozott önmegvalósítót már hidegen hagyja a világ meghasonlása. Ha a nagy háború megtörténik, ennek vége egyeseket foglalkoztat, hogy mi van utána az egységgel. Örökségetekre nézzétek. Értsétek meg, a három, egy istenit hirdető vallás is a profán világban fogja az egyet, az egységben megérteni.

12. üzenet. Azt akarom, hogy láss.

Ahol a lelki látás, oda vagy elhívva. Az élet tisztelete nem független a világ teremtésének elfogadásától, jelesül, ha az emberiség „hasonlóság tudata” egységesen elveszti értelmét, akkor ez többnyire olyan szellemi képre épít, amely a testi bűnt rosszul kezelte. És mert a szellemi számonkérés az önkénytől sem független, nem meglepő amikor épp az egységes testre hivatkozva indokoljuk meg az elszakadás tilalmát. A szellemre hivatkozva kötözi meg magát az egy. A testet lemaradásba taszítja, ha épp a Teremtőtől szárnyazó „hasonlóság tudat” parancsolja hátra az embert hamis szellemiségbe. Az önreflexió és az ember képzeletét időben meghaladó kegyelem létezése bír forrással, és folytatólagos mederrel, ami számol az ismerettel. A tanítás ilyennek látszik, mintha a profánban felismerhetnénk a szellemi érlelődést. Mintha az értéktelen alatt hozzáférhetnénk az eltékozolt kincsre, ami már hozzáférhetetlen. Mintha az egyedüli alternatíva az egységhez való visszatérés a világgal kapcsolatban tanítható lenne. Mert a bűnöző, és a legtisztább ember is, amíg egységben lehet a kegyelmi életelvvel, azonosulni tud az önmagától eltérővel. Amikor önmagához hasonlók lenne az „életerősek” táborába visszatérő, mégis az Egy teremtő szándéka ellenére a világ szabályainak engedelmeskedik, akkor valójában már csak az Isteni irgalmasság tartja életben lelkével a bűnös egyéni testet. A kritikus pillanatban, ha a lélek elveszti dinamikáját, és a szellemi tanítások miatt átmenetileg felvesz valamely ismert, de fel nem ismert befolyást. Akkor már láthatóan a szellem magánya miatt nem keresi az elvesztett kincset. Amikor a testek valami okból, már nem tudnak eljutni az Igéhez, akkor nem tudnak mit kezdeni a tanítással, és a lélek szegénységével. Az isteni irgalmasság elfogadásának kezdete, hogy készek vagyunk arra, hogy a röghöz kötött testet a bűnben kapott szabadságban lássuk. Élővé tehető ellentmondás van a profán világban. A közösség szándéka ellenére elszenvedi annak hiányát, ami egy képzeleti eltékozolt kincsben megvolt. Arra a Lélek mutathat rá, hogy éppen általa lehetne megragadni a célt tévesztett tanítást. A lélek által igéiben reflektál a közösség korai állapotára.

A közösségen kívüli abszolút egységet tagadhatja az Ige hívását értetlenül fogadó. A kegyelmi események tényét éppen a szabadság röghöz kötöttjei veszik látatlanba. Vagyis engedi azt, a világi kincset inkább elbirtokolja a hatalom, mint szívhez szóljon az igazságával épp ellene, akkor egyre inkább szenvedni fog a béna, és nem lép. Így magában sem másban nem keres hitet, az inkább szenved, emberi hatalmat keresve ott, ahol az abszolút uralma elkezdődött már. Ha ezen a módon helyben marad fáradó érzékinek visszahúzó hatása miatt a béna, akkor nem keresik, nem értesülhet a kegyelemről, ami a kincseinek eltékozlása alól felmenti. Önértelmünk levetkőzve hitetlenségét örömmel csatlakozik a lelki szegényekhez, akik időben nem vonulhattak ki a gazdátlan földről. A bénákat keressük bénán, magunkban a gondolati irányt, ahol a kiüresedő szíveket megsebezni a szeretetláng. Halljad, mit mondok. A szakrális tanítása gyökerére mutat a profánban, a beoltott ágban.

Hangomat megismeri, aki indul, és távolodásban felfedezi újra. Utad így is hozzám vezet, rendre egységben maradsz a körön kívül lévőkkel. A tékozlók megsebzett szíve lángol a kegyelmi adománnyal a szeretett Igével. Aki leányaim bátorítója, ismét egyesülni akar az Igével, egyszerűségét bizonyítva. Van, aki lát, és van, aki figyelmeztet, a lángot élesszétek fel mécseseitekben. Amikor a profánban a szellem testi akar maradni, az nagy nyomorúság, hiszen az adóssága el lett engedve a tékozlónak, és nem ismeri fel a közeli szakrális hazatérést. Kérkedhet a sötétség láthatatlannal, ha az abszolút kegyelmi erőt nehezen fogadja el. Ma az önértelem hatalma ellenére égnek a mécsesetek. Köszönöm, hogy meghallgattál.

Sok veszedelem fenyegeti a hivatalosokat. A testi létezés mérhetetlenül gazdag, mégis a hatalommal egységben fejezi ki magát. Amennyire a hatalom önhitt, épp annyira szegényes kifejezési eszközökkel bír. Legjobb, ha érzékeinken kívül találjuk meg hivatalunkat. Kitekintve egyirányú utca a teremtett világ királyi rendezettsége. Akik meglátják, vagy nem akarják azt tudni, hogy látszólag alattvalói szerepben maradnak a hit miatt, azok tudatni fogják szabadságuk természetét. Nem értjük, hogy a profánban értelmezhető adósság kifejezése elemi érték, viszont az önreflexió biztosabb tudásában visszahallják, hogy mi fogadott gyermekek vagyunk, és halálunk pillanatáig a teremtett világban létezünk. Erről beszéltünk, amikor a mennyek országának közelségét hirdettük az angyal szavai szerint, szellemben elfogadva, és magunk módján kifejezve azt. Most, akik itt vagytok, ti reményetek szerint szellemi és lelki kapcsolatokban, testetekkel egységben élitek meg a fogadott gyermekséget. A képzeleti hatalomban mégis megosztottság van. Kérdés, és egyben válasz, hogy a Fiú királyságát azért lényeges hirdetni, mert emberi halála is része volt az Isten tervnek. Aki a megosztottságban érvényesíteni próbálja az egyéni képességeit, az elfogadható, hiszen az idők teljességének pillanata tanítás és örömhír, nincs ellentéteben a szabadsággal, a láthatatlannal és a tapinthatóval. Mégis, aki elvtelen lesz, és bűnöző életet folytat, a fogadott gyermekséget is tagadja. Ez a szerep foglalt, cáfoljátok, ha tévedek. Itt áll meg a királyság, szemben azzal, aki önmagát akarja kifejezni, meghasonlásával együtt, a rész feletti hatalom képzetével.

A hatalom amikor azt mondja, hogy meghalni semmi, ugyanezzel azt is elhiteti, hogy nincs szellemi és lelki halál, hiszen ilyesmi nem létezik. A hatalom köreiben vesznek el azok az emberek, akiknek így az önértelműség tagadása vagy elfogadása egyenértékű eszköz. Az önértelem eszközével egyszerre nem lehet gyakorolni, és elvetni is az értékek szemléletének komplexitását. A tárgyszerűség követeli meg a létező értékkörök elfogadását. Egyesek látják, hogy milyen lelketlenek mások, vagy a hozzájuk hasonlók, ugyanakkor látják, hogy a Gonosz letagadja létezését. A fogadott gyermekség tudata, a kiüresített szív képes befogadni a Fiú királyságának szeretetlángját, és ami a profánban is egységes, a szellemi ütközés belső értelmét.

Épp a hallottról és látottról tudnak megkülönböztetéssel élni a fogadott gyermek a királyságban, ha az idők teljességének eljövetelét elővételezik. Ma az összes hazug, zsarnok, és beképzelt ember azt tanulja el, ami az anyagi világ visszfénye, akkor a beteg nem láthatná a jövőt, hacsak akkor nem, mikor a „láthatatlan” belső mutatja meg neki a múltbeli dolgok fonákját. Ugyan fényességet szemlélhetünk profánban, nem olyat, mint amit a világ a múltban vagy jövőben időben látott, mert az Egység tudati dolog, amit nem csak az értelem fog fel. Ami nem tudati megismerés, hanem szellemi ismeret is lehet, hogy testi alakban létezhet a szellem, véresen komolyan. Az egység gondolata kifele vezet, és kiszólít, de csak az apró részletekben tud törekedni a világi tudat felismeréseire, mert kritikus marad a nagy hazugságokkal szemben. A megkülönböztetés csak egységes lehet a profán világban is, mert belső logikája több elemre épít, egyénileg kapcsolja össze a tipikus részeket. Az Egy és az Egység gondolati értékét tehát épp azoknak kell megkülönböztetni, akik a szellemi érlelődésben már szereztek tapasztalatot. Az tény, hogy az Egy a kezdetekre mutat, ahogy a közeli végre is. Értéke a tanítás, és a független belső kép Egysége.

Az Atya királysága megmarad a Fiúban.

Az Atya királysága megmarad a Fiúban. Amilyen módon valósul meg az egység, onnan származtatja eredetét, és kétfajta egységnek ad hangot a bűn miatt. Egyszer, amikor a kritikának helyt tud adni a saját szabadságában, máskor a szabadság terepén fog kritikusan beszélni az egységről. Amelyik értékeket származtatni tudja, annak szabadságát osztja. Mégis a megosztás csak a Fiúban kifejezhető, amikor az egység eredetét a fogadott gyermekség fogja teljessé tenni. Épp a rámutatásban fejezheti ki az atya azt a tervet, ami az egészre és a bűnre vonatkozóan is érvényes. Az Emberfia a kapcsolatot megosztja, felajánlja, és az örök egység elérésének az igaz útjára lép, elszenvedve ezt az időben. „Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.” (Jn.17,11).

11. üzenet. Ami közös a tanításban.

Ami következik a tanításból. Hogyha a profánban visszakérdezik a válaszadót és rámutat a tanítóra, két irányba van tanítás arról, hogy milyen válasza van az Atyának a gyermeke számára. Az önértelem hamis képzeteit elfogadó, és idővel ezen okból megbetegedett, vagy a rossz elkötelezettségben gyökeret vert, és későn eszmélő személyiség számára ugyanis nem életkihívás az időben megvalósított önreflexió. Ez annyit jelent most, hogy amíg a Fiú, vagyis Jézus kinyilatkoztatja nekünk az irgalmas Atyát, akkor magáról is beszél, épp arról, hogy a profánban késedelemben marad maga is, a gyermekség miatt. Az Emberfiának királysága ésszel felfogható, de természetéből következik, hogy a világi képzetek elfedik az emberi süketséget és vakságot életidőben érvényes hit nélkül. Itt meg kell állni, mert egyesek halálukig tartó késedelmüket, a „hatalom civilizációjában” előmenetelként érzékelik, vagy nem adják tovább felismerésüket, mint tudott dolgot. A Tanúségtétel szükséges, de a személyes életben is megvalósul. Mert a csoportérdek és az egyéni érték a profán és a szakrális szellemi tartomány közös tulajdonsága, logikával igazolhatják egymást az értékek, amikor elismerik, hogy forrásaikat meg lehet különböztetni. A teremtett isteni eredet, és az anyagi érlelődés forrásai a tengernyi időben előre és vissza is mutatnak, és a gyakorlatban a csoportok egységesen szűkebb időkre korlátozzák az egy jelenlétét a belső biológiai időkben érvényesültnél.

A részleges elmúlás, a szűkebb időkben mutatkozó jelenlét, szemléli ugyan a halál árnyékát, de kevés rámutatni erre. Az örök időt szemlélve, a test feltámadása az emberi létre vonatkoztatva kinyilatkoztatás, és ébresztés az érlelődő jelenben. Trombitaszó a magasban, figyelmeztetés a szaladóknak, ennek az elkésett nemzedéknek. Nem tekintjük az életet következmények nélküli eseménynek, ha érvényes a tanítás. Ha úgy gondoljuk, hogy létezhet valami, ami kezdetek nélkül van, vagy keletkezhet olyasmi, ami csak folytatódás, annak tapasztalása megreked. Vagyis, a Jézus Krisztusban hívők figyelmetek nélkül is bennetek is hitre jutott teremtmények, és veletek együtt egy olyan világ részesei, ami elmúlik. Lényegében mindenkiben él, és ott, ahol el van szórva a tapasztalati mag, aminek a vigasztalása a lét azon pontján lesz, ahol a késésben volt az érlelődés, tehát az aszályos időkben. A közös emberi eredet jövőbe mutató esemény is, megérthető a részletekben. Hogy miként mutatja az élet, a szellemi, lelki és fizikai halál gyökereit, és ezek mennyire eltérők, az a gyökereket szemlélve látható. Az emberek közös eredete önreflexiót feltételez, amivel rá lehet mutatni, hol áll meg, és kezdődik élet, vagy a halál.

Azért nevezem nyereségnek, a közös emberi eredet tudatát, mert erre reflektálva tudjuk, hogy mi van a hívő élet kezdetein túl, és hol van a világi élet vége. Figyelmeztetésem ott áll meg, ahol van a tanításnak tétje. A hatalom ereje nem tanítás, hanem a reflexió állandó kényszere, ahol az önreflexió hiba az elv nevében, itt a figyelmeztetés jelenti biológiai idő végét. Az eredethez kapcsolódó tanítvány az lesz, aki figyelmeztetve van, és figyelmez. Íme, az ember. Aki nem tanítvány az is hivatalos marad a továbbiakban, megtérésük felé a közös figyelmezés mutat.

A megérlelt tanítás. Két angyalomat küldöm el hozzátok, hogy a tanítványt életre segítsék. Talán megértik őket, és a két angyal visszatér hozzám a jó hírrel. Így gondolja, és ezt mondja az Úr az angyaloknak: „Mondjátok az embereknek, ha megtalálom a királyt és a tanítót köztetek, a tanítás nem fog megvénülni, és megmarad a korona.” Talált embereket az egyik angyal, voltak olyanok, akik nevettek, és voltak, akik felismerték a királyt és a tanítót maguk között, de az angyalt nem marasztalták, így az tovább ment. Egy emberre talált, aki úgy válaszolt, hogy nem tudja milyen tanításról lehetne szó, és nem ismeri a királyt, de az angyalokat marasztalta. Azok elmondták, amit tudni lehet az Úr királyságáról és az örök tanításról. Amikor távozni akartak, és ez az ember nem ismerte fel az angyalokat, mert emberi alakban látta a szellemi lényeket, a tanítvány kérte, hogy a királyukat meg akarja ismerni, és küldjön hírt neki az Úr. Az angyalok azt válaszolták, hogy az Úr emberi formában eljött isteni személy, és ilyen módon meg kellett halnia. A tanítvány sírva fakadt, ezt látva végére értek munkájuknak az angyalok, és visszatértek, hirdetve, hogy nem vénült meg a tanítás és meg fog maradni a korona.

Többnyire sejthető, hogy a hitnek hol van a kezdete, miből táplálkozik, és milyen eredménye van. Bármilyen emberek közötti egység nem elegendő az első lépéshez, hiába van valami jele van annak, hogy az önértelem elvesztésének lehetőségével számol a csoport tagja, és persze az esendőségben való vigasztalásra igényt tartva, valamit tehet az egységért, és magáért. Elkerülhető a félreértés, ha másként fogalmazok. A kezdő lépést akkor tettük az egység felé mutató előmenetelben, amikor késve tapasztaljuk azt, hogy egy valami, vagy valaki, önértékén túlmutatott. Késedelemre mutat az angyalok visszatérése az írottakban, szólva nekünk is, hogy vannak emberek, akik éreznek elhívást, olyasmit, ami rájuk mutat. A bukott angyal nem így beszél az emberekhez, nem az embert hívja személyesen, inkább arra mutat rá, hogy a világ szellemileg ellenséges természetű, és szellemi hatalmat kínál.

Út az értelemhez. Ha az angyalokat munkájába nem kapcsolódik az ember, a jó kezdő lépést sikeres akció követheti, de szomorú lesz a vége. Amikor az angyal és az ember kapcsolata kegyelmi állapotot eredményez, megszületik a jó hír. A szellemi élet bekövetkező változásnak, és az érlelődésnek a tapasztalat a vége. Az értelem felfoghat számos gondolatot, ami egy tény helyi értékén logikus, de nem cáfolhat egy másik gondolati rendszerben megfogalmazott állítást. Ami benn volt a tanításban kezdettől az végül megvalósul az idők teljességében, annak értelme ott lesz a részletekben. Ha pedig az ember a részletek fölébe akar kerülni, ellentmond annak a történelmi tapasztalatnak, amit a mártírok, a törvény és a próféták állítanak elénk. Vagyis, ha a kiváltó láthatatlan anyag megjelenik az anyagiban, akkor az értelem által láthatatlan energia a teremtett világ idejének vége felől szemlélhetetlen, tehát az a profán világban, mint az őrt álló figyelem van meg. Elsőként azt érzékeli, a katona, hogy a halál nem vége az egységnek, inkább rámutat kiképzése során nyert tapasztalatára. Igy lehetnek a síroknál álló angyalok, akik elmentek a holtak közé, szólva késve azokhoz, akik szellemileg az „időtlenségből” válaszolhatnak.

Kétségtelen, hogy amikor az embert nézem, megjelenik a közösségek végtelen sora, betöltetlen helyekkel, és a végső nagy közösségben meg van nevezve a megismerés, és az értelem számára és a láthatatlan számára is a hely. Az öröm kiteljesedése veszélyben forog, de végül talán az ami az ember számára rossznak látszik a testi világban, azt megköszönheti az isteni személynek a szakrálisban, így a rosszat jó értelemben is nézheti, és javára fordul egy új szemléletben. A profánban mutatkozó érték, természete, hogy amikor ellentétébe fordítják, akkor a figyelmező elme különbséget tud tenni több oldalról. Kívül helyezheti a csoportértékek köréből a szakrális ismeretet, szabad akaratából. A profánt is egységesen, az összes embert egy csoportnak kezelve, a számtalan csoportértéket pedig bezárja a kritizálhatók körébe. Ha az új szemlélet nem helyi értékén, inkább általános elv szerint van kezelve, az „végtelenül” egyszerű, és hibás. Épp azért, a tudomány nem mond ellent annak, amikor az „időszerűt” a külsőből keresi vissza, a belsőben meglévő helyi értékek megfelelő kiválasztásával. Ha tudományosan megtalálható egy válasz a keresettek egységében, és helyi értéke nem inflálódik, az mestermű. A számosban felvethető a belsőre helyi értékekre visszatérve, az egyszerűsítés, ami a profán tulajdonsága, itt a szakrális felismerhető. A profán másik tulajdonsága az infláció.

10. üzenet. A késedelem megszüntetésének módja.

A szellemi és a lelki ellentétének értelmezése. Ha közeledtek egyhez, tegyétek egységben, maradjatok velem. Ezt mondja az Úr: „Amit egynek adtok, országomban az vagyon, és sokasodik idővel. Tudva, hogy az odahagyott szellemi fölény érzete is ilyen, és sokak örömére lesz, amit visszaadok. Amikor zavar mutatkozik, képzeteitekben akkor is magtokra kezdtek hasonlítani, mert éhséget éreztek valami nagyobbra, és én leszek, aki táplálhat. Örüljön tehát, aki az egységben a valódi gyümölcsöt késve, de meglátja. Titokban nem marad az egység szeretete, maradjatok velem, bennem lesz látható az áldozat helyes módja”. A szabadság képe az emberben, a szociális kilátástalanságban és anyagi kézben van. Nagyobb lesz a közösség tanácstalansága, ha a „pozitív elvek” még uralkodnak az elmékben, és végül kitetszik az egyén hazugsága. A pozitív képzet, az ellenség meséje is, és amikor folyamatos tapasztalat a szellemi zavarodottság, a világ látva, vagy nem a megfigyeléshez alkalmazkodó cselekvéshez alkalmas nincs abszolút mércéje. Önigazolást gerjeszt az anyagi világban a tény, ami egy nevezőre hozható ugyan a teremtett világban a „láthatatlantól” kapott energiával, de meg kell különböztetni az agyunkban gyökeret vert elveket. A gyökerekre vonatkozó képzavar a folytatásra mutat, hogy a „gyümölcshozó ág” gondozatlan ne maradjon. Tanulságos történetet mond el egy ember. Megverték, majd útszélen hagyták. Ezermesterféle volt, aki az anyagi világban feltalálja magát, tiszteletek örvendett de üzletéről már lemondott. Hosszú utra indult, de megverték, kiforgatták. Esetében, az úton feküdt eszméletét vesztve, amikor megverték, és az arra járók elmentek mellette. Végül egy nála megvetettebb ember vitte orvoshoz. Mint a gondozatlan növény ága olyan volt az útfélen az esemény után, és felgyógyulva megváltozott szemlélete. A megvetett ember segítsége vezette el a késdelem utáni élethez.

Lelki betegséggel került ezután kórházba, a pszichológiai korlátok miatt sem sikerült gyógyítani a verésben szerzett sérülését. Hogy rendbe jöjjön gyógyszerezték, azután. Ugyan lelki gondozásra szorult, rövid idő után önként távozott, a kezelés befejezése előtt, és ezt nem lehetett megakadályozni. Nem akart kezelésre szoruló lelki beteg lenni. Ugyanakkor kezeltek a kórházban egy másik magányos embert is, akinek mellesleg munkát is adtak itt. Fizetést kapott azért, hogy az új betegeket elkísérje orvosi és személyes dolgok intézése miatt a vizsgálatokra, segítve a betegek elhelyezését. Ez a két ember ismerte egymást, de kapcsolatuk megszakadt. Később az alkalmazásban lévő kísérő, aki kórházban maradt, feleségül vett egy beteget, akit ott a szanatóriumban ismert meg. Ők is kimenekültek az életbe, de itt már munkát nem találtak. Imaközösségbe jártak, és a betegség mellékes lett. Az ismert feladatot kapták, kísérgették a lelki betegeket, akik kérték. Itt tanulták meg becsülni az önállósághoz ragaszkodó ezermester alkatú embert, aki a kórházra nem gondolt, és kimenekült. Házaséletük ilyen betegek között gyökeresedett meg.

Valami hasonló történik a szellemi fejlődés során. Vannak, akik az okos szavak kimondásának adományát birtokolva, elszegényedve ragaszkodnak az önállósághoz, vagy ha megváltozik szemléletük, akkor az lelki okokra mutat vissza. Akikkel találkoznak, azok rejtve vannak, esetleg úgy ismeritek őket, mint lelki szegényeket. Ismerve a virágcserép gondozatlanságát megmenthetjük az új földdel.

Lelki erőt magán vegyen mind, és így szeressen. A szellemi és a lelki valóság az ember életében mindig hagy jeleket, arra nézvést, hogy külön is léteznek, lelki adományok. Az Úr isteni és emberi természetében tökéletes módon mutatja meg, hogy az írott történetek kimeríthetetlen források. Egy az Egységben elve három világvallás logikai eredménye. Ezért az írásokhoz is közeledni fogok, hogy a tapasztalati bölcsesség át tudja gondolni azt, ami fontos lehet, vagyis a múltban írottak, a jelennek szólnak. Hasonlóak abban, hogy mint meghaladhatatlan tapasztalatok értékesek, de a felületes szemlélet számára még dogmaként megmerevednek. Az érték megmarad, azonban nehezen viszonyul az olvasott írásokhoz a gondolati, ami elvileg értékes. Ugyanis folyamatosan szükséges olvasni, és így látni a részleteket. Egy félreértést el kellett kerülni, amennyiben a világ olyan hely, amiben vannak különösen fontos szellemi tartalommal bíró események, vagy kutatási eredmények, és eltérő értelmezésekben ezeknek kitágul jelentősége. Csak akkor van kivétel, tanulva és értelmezve, amikor a profán és a szakrális ismeret feltételezheti egymást. Különböző helyzetekben, az eltérő értelmezések lehet eltérő forrása, amit viszont meg kell különböztetni. Az Úr egységes királysága feltételezi a dialógust a nemzetek között, amikor nem azonosak álláspontjaik, ha mégis az egymást hallgató, eltérő nyelvű emberek, elmondhatják történeteiket, az is fontos, hiszen a személyesség lényeges forrása az Egy.

Amikor a „világi” látszat tapasztalat energiát kap a „láthatatlantól” és nem egyezik a tapasztalat útján haladók „világával”, akkor elemezni lehet, hogy mi is az egy közös az egységesben. Amikor a hatalom megkülönbözteti a hatalmaskodókkal találkozva, hogy mikor van szó rendszerhibáról, az gondolati kérdésre adott válasz. Lehet egy szellemi következménye, ha tapasztalati tény a láthatatlan, mert érzékelhető, hogy a láthatatlan elutasításából következik a lelki szegények lebecsülése a lelki adományok birtokosai részéről. Gyakori és végzetes hiba. Ebben az esetben az egyszerű tanítás, a népek és a betegek gyógyulása belső, hitbéli tény, nem külső tapasztalat, vagy látszat.

Hogyan tapasztalható meg a láthatatlannal szembeni csalás a látszatban? Úgy, hogy a hátrányos helyzetű emberek méltóságának egyenrangúságát felfogva, mégis tagadva, dogmatikusan ragaszkodik valaki egyéni álláspontjához. Nem ismerjük a köztünk élő mártírokat, csak haláluk után. A hősiesen gyakorolt erényeket azonban el fogják ismerni. Mi a hősies az önértékű világban, ha csak nem az abszolút szellem elfogadása, feltételezve létezését és kibontakozását a profánban

Talán nem látható, hogy az Úr Jézus önmagára vonatkozó kijelentései mennyire, és hogyan vannak alátámasztva. Az erény szolgálattal társulva, bár nem látható, hogy ez miben áll meg, de megvalósul az lelki erőben, és tagadja a szellemi hazugságot. Ezért is mondható, hogy a Mindenhatónak fel kell ismertetni magát közöttünk, emberi természetben, hogy a késedelem megszűnjék, az erőtlen etika helyébe lépve, az időben a szeretet megnyilvánuljon. Amiben megvalósulhat a szellemi és a lelki és tartalmi kölcsönösség az nyilvánvalóvá van téve, azzal együtt, hogy aki tanítvány az szigorúan rákérdez a szabadság útjára a szeretetben, és válaszol a tanító Igéire. A feltámadó szolgai módon hisz az emberi méltóságban. Királyság, hogy a tagok Egysége lélekben is megvalósul, és léte a profánban az Egy által lesz nyilvánvaló.

9. üzenet. A késedelem tapasztalata.

A késedelem tapasztalata. Látható, hogy az emberek egy része a szükséges elérésén túl megtartja ideáit. Távolabbi cél nem lehet, mert vagy azért mert a hatalom különböző formái még ismeretlenek, vagy mert természetük a meghasonlás miatt rejtett. Ahol, az ilyen külsődleges mondható hatalmi formák érvényesítik érdekeiket, egyes célok érvényre jutnak majd, azonban az ideák világossága fénytörésbe kerül. Átértelmezhetik a helyzetet, akik későn ismerik fel a kiteljesedés tervezett, eredeti útját. A késedelem belátás kérdése, ahogy az eredeti terv is az. Az eljövendőt a teremtmény elé, a fizikai létben felismerhető módon, és a Fiú emberi testének elfogadására alkalmas szellemben tervezi az Atya. Később érthető módon, a szellemi létet a Fiú által elküldött Szentlélek igazítja meg. Észrevesszük, hogy a világi külső hatalmi támogatással, ugyanúgy célt ér az egyén előmenetelében, mint a lélek szerinti királyi eljövetel. Elfogadva az önérdekű közösségi rendet világos lesz, hogy a régi elveink szavakba foglalva túlkorosaknak tűnhetnek. Erre mutat az elköteleződésről írt sok tanulmány, ahol érzékelhető az elöregedés, és olvasható, hogy a régi közösségi tapasztalatok, az új lélekkel egységben rendeződnek idővel. Ilyenkor is a királyi egység reményét élitek meg, termőre fordítjátok a kis ágat, mint egy újat a kezdeti időkben, vagy átfogalmazzátok a reményetek célját, visszametszve egy fát. A szellem lelki talajon, a testben, és azon kívül is él. Akik szellemi megsemmisülésként élik át késedelmet, az anyagi világban talált új menedéket, azok számukra egy érlelődő „eredeti tervben” megvan már végrendeletben. Az ajándék, amit nem fedeznek fel, a hit talaján kapott új föld.

Az elmúlás nem jel, amit figyelembe kell venni, mert tudjuk mit kell meghaladni. Egyik esetben a világi hatalom rendezőelvét, az ellenséges büntető elvet tévesen, nem a teremtett világban gyökereztetjük, ahol új örökségünk van. Másik esetben, akiben szellemi fölény alakul ki, és a sötétségében megtalált új alapokra helyezkedve elfelejti, hogy az eredendően vesztes, hatalmi rendező elv közeli végső idejében él. Az angyali tábor nézi a véghez elérkező ember bánatát vagy örömét. Ami messziről látszott, a vigasztalás reménytelensége, épp most akar a szellemében elcsendesedni, átmenteni lelkivé az ember. Amit az isteni igazságosság már most, előre felkínál, az ma is érlelődés, amit épp a korai időkben, mint folytatást látunk meg.

A népek egységben vannak a királyságban. A népek vezetői az önértelem hatalma ellen lázadni nem mernek, a királyi korona mellett pedig nem állnak ki. A hatalommal bíró ember nem akarja értelmezni, és meg is veti a természetesnek tekinthető hűség értékét, mert itt beszakadhat az egyezményesnek mondható abszolutizmus gyenge tetőszerkezete. Nincs indokok, nyilvánvaló, hogy nem kell tisztának lenni, amikor gyanússá tudják tenni, azt aki ellenükre szól, és szóba hozható, kibeszélhető. A részletek útvesztőiben igazodó hatalmi elit mesékkel nevetségessé teszi, az elöljárói rendszert, ezzel a korona egyszerűbb lelkületű, hűségesebb alattvalóit. Itt a kistestvérek magatartása fontos, mert sokan vannak, akik az átláthatóvá tett lelki szegénységet megvetik, nem mernek kérdezni, a meséket mégis fonákjukra fordítják. Az elöljáró lényegében két elvet ismer, és két cselekvési irány.

Itt a lehetőség nyitva áll, hogy magába nézzen az egységesnek látszó „világszellem”, és az ellentmondásos és álságos, valójában a hatalomtól szabadulni képtelen erő. Késedelem van ebben, hogy a lelki adottságokkal felvértezett ember, aki megérti a világot és uralja az anyagot, de nem ismeri el a lélek uralmát, annak isteni eredetét. Három vallás van, amelyik az Egy isten hitét vallja. Három tanítás, ami lényegében engedelmeskedik a logikának, mely az egyről állítja, hogy a hit egységes. Nem alattvaló tisztségre hív az Úr sem. Maga is szolgál, aki elismerte az egységet, de még inkább az, aki megtöri kenyerét, és hálát ad. Aki felismerhetővé teszi, ami táplál.

Meg fogjátok értetni, hogy miben áll az előmeneteletek, ha már az új időkben éltek, és a „világkép” hajnala után sötétség jön a virradatra. Ali azt képzelte, hogy van mód előre lépni a határtalanig, meglepődve látja, hogy itt a kitaszítottak laknak. A belső világ, amely már látja a sötétséget, annak lehet egy élő Ura. Addig, hogy a több szólam azonos dallammenetet kövessen, imádkozni kell a saját kastélyotokban az egység Urához, akinél a korona van, hogy érsük, amit kérünk. A belső világ olyan cserépedény, amelyben egy mag kivirágzik. A külsőben is, ahogy a szent mártír teste, mint gabonamag az oroszlánok szája között őrlődik, jó táplálék és forrás lehetett, abban az időben, amikor a cirkuszban tapsol a látványért a világ. Várjátok meg a tanúk érkezését, akik nem csapnak be, van megismerhető „világkép” a civilizáción belül, annak gyomrában. A bűn, ami terhel, lenyom, ha felszínre jut, érlelődik a bűnbánat. Tágítsátok a határokat az egységes belső hatalomig. Határai közt maradjon mindenki az egy királyságban, ahol a részek különbözők, az egység léte az, ami időkben azonos bennük.

A késedelem után. Az erő természete kettős, példa erre a kozmológiai felfedezés, amivel megmérhető lett a világegyetemben teljes kiterjedése, ahol az atomos kozmosz töredékének bizonyult az egésznek. Ami tartalmazta a láthatatlan erőt és anyagot innen nyerte a láthatatlan nevet, mert következménye volt egy, az egészet mérő kutatásnak. Az önértelmű világ késlekedése a teremtett világban is önértelmező tulajdonsággal bír. Ez a törvény és a proféták. Ahol állandósul a reflexiós kényszer, ott az önreflexió új belső tartalma, rámutató figyelmeztetés. Minősít, ha figyeltek a teremtett világ és az önértékű világ között meglévő kapcsolatra. Természetéről beszél a megtört kenyér, az egyszerűen, akkor képzeteken túl lépő zártságát képzeljük, ha komplexebb hangon szólítjuk, akkor zártságok megtörhetőségéről. A figyelem időt kér magának. Elsőként, az ember megállapítja a bűn létét, de csak későn teheti. A késedelem után, mint aki tapasztalatok birtokában van már véleményt alkot arról, ami kevésnek bizonyult. Másik oldalról kiindulva az ember sajátos módon világbirodalmat épít, ami lehazudja a bűnt. Az anyag tehetetlensége abban áll, hogy azonos elvi alapon sem tudjuk, vagy nem akarjuk megismerni ez eredet mindkét nézetét. Tehát késésben van a tehetetlen, és maradni látszik. A bűnt követő megtorlásról a hatalom hamis, kétarcú büntetést ismer, bizonyos esetben a hit alapján álló is. A bűnbánat késedelme a néma valóság valósága, ha a beszéd kezdete bűnbánatra való felindítás.

Hogy az életed végéig miként élsz, az egy nálad nagyobb szeretet kegyelmétől függ, mely megakadályoz, hogy a mártírok oldaláról ne lépj át a lázadók oldalára, vagy ha átléptél, vegyél tudomást a még nagyobb kegyelemről, ami feléd ilyen állapotodban irányul. Válaszolva a tanúság hívásra, a bűn okozta késedelem visszanézve ismertet arról, ami a jövőben várható. A mártírok az önemésztő világnak kínálja az igaz vér szavát. Beszélnek ma is a szív hangján. Ha csak kissé elszakadunk, akkor tele lesz világunk a tanúk hangjával. A profán ismeri a tanúságtétel formáit, az is késedelmet szenved, ezt az egyet nem tagadhatja a királyi rend. Ha a lélek halott, a halottak között van a helye a királyságnak. A teremtett világ idejének végét nézve megérted, hogy mi maradhat meg akkor az anyagiban, és miért.

8. üzenet. Elkötelezem magam.

Elkötelezem magam. Tudtam, hogy számomra véget ért egy küzdelem, mikor beléptem az ajtón egy betegeknek indított szemináriumon. Kitérőlegesek maradtak az értékek és értelmezések, a fogalmazás, meddig nem a reményre irányított a lélek. A tisztánlátást korábban sem tekintem elérhető gyümölcsnek, mert ami belátásként értelmes volt a munkában egy gyári környezet keretei között, az visszamutató értékként a kocsmai logika egyszerű alapjaira mutatott. Nem alakítottam ki ma sem „világképet”, amit észre is vehetettek, mert jövőmet „visszamutatások” alakították. Derűsen közeledtem az örömhírek átadóihoz, és a meglepő és ismeretlen értékek közömbösek maradtak, mert nem értem utol magamat így. Aki hozzám jött, így egyszerűséggel találkozott. Tudva, hogy az ismereti közeledés ritka kincs, és változó formái lehetnek meglepők, mégis új egységben tudok majd az alapokra válaszolni. A küzdelmeket eddig is lelki válaszok irányították, ami ma is remélt dolgok valósága felé tart, és rész szerinti kimenete van. Újabb tudás irányába nem léptem, most sem teszem. Ami megvetendő lehetett, azt most már a látható lelki szegénységemmel magamévá nem teszem. Nem magamtól mondom ezeket, látva mi következik.

A hálózat időnként kirekeszt soraiból némelyeket, és nem hinném, hogy önértelme nagyobb dicsőségére bűnös szándékkal választ. A lázadás ritka, csak a harc állandó. A szabadságharcos egy még nagyobb közösség, a tetteikben korlátozottak, és az önhittek táborába kerül, és ki van téve egy megkülönböztetésnek. Mert aki nem harcol az kívülálló, és arra kimondják a kettős vádat, hogy lelki beteg, másrész ellenséges tevékenységre hajlamos. Ugyanitt látom, hogy a megnevező kegyelem gondoskodik az övéiről. Számtalan könyörgést meghallgatva, azt akarja, hogy halljuk a szavát. Az önhittek és a bénák táborban is, részben gondoskodó hangokra figyelmezek, miközben jó és rossz dolgában nincs is magánvéleményem. A Gonoszba temetkezett tudásban, és befolyásában nem kételkedtem. Mindez nem akadályoz, hogy az egység hangja eljusson hozzám. Éppen most, hogy elkötelezem magam, és nincs régi „világképem” ami harcolna nagyságával. Amikor a gyógyító szemináriumban megismertem a testvéri egységre mutató jelet, akkor már felüliről érkező voltam, épp a kirekesztettekről mondott, magamra vett választottság miatt. Bizonyára azért erősödött meg bennem itt a szó erejének a becsület, mert. én, aki némának mondható, itt vállaltam fiatalságom idején kimondott bírói ítéletet. Lázító voltam és lelkileg gyenge a vád szerint, majd elitélt lettem és szolgálatra alkalmatlan.

Szűkül az életben töltött évek száma. Aki megragadja a tapasztalatban a törvényt, és a magányos emberek oldaláról véleményt mond, akkor a közösség az egységben formálódó szabadságra hivatkozik. Időről időre, és az időkben a szabadság nevében győzi le a magány szavát valaki, aki ismeretlen. Amikor leírtam tapasztalatomat a bűnbe zuhant létről, az ember első bűnéről, már tudtam, hogy a sikeres világban, a betegek és az hatalmi önértelem halottjai között kis idő múltán idegen leszek. Valójában azonosultam a kirekesztővel, de mint aki mást nem tehet, elfogadtam. Külső nézőként, mint egy vad, idáig nem estem a vadász szabadságának csapdájába. A lelki halottak képzeleti előterében a dolgok fonákja, a romlottság uralma áll.  Akinek ez a világ elégtelen, és kívülről is szemléli, amiben él, annak gyümölcsöt kell teremni. Az ember története tehát, aminek kezdete és vége van, nem csak az emberiség története. Egységben van Egy, és valaki az évek számának növekedése, miatt valaki tanúsítja a vég közelségét. Okkal van a külső és belső, az érlelődésnek a lelki iránya, és a történelem is bír okkal. Egy valaki van, aki a képzeleti Egység irányából a vég irányába mutat. Az, aki csak olyasmit fogad el, ami csak reakció, annak a reakció lesz az évek tapasztalata. Az anyagból való, az anyagi lesz, és ami önreflexió, és az evangéliumi örömhír ilyen, ami eljön magától, mert érlelődik.

A profánban megfogalmazható a lelki érzékelés, mintha közel lennénk egy végtelen kiterjedésű parkhoz, ahol fák között gyerekek játszanak. Az egyik kislány ül a homokozó szélén és magyaráz valamit. Észre vehet, látom, hogy néz. Tudom, hogy nem merészkedne egyedül maradni a parkban. Mégis ott van. A kisfiú némán ül a homokban, képzeletében másutt jár. Megérkezem, de nem tudok beljebb menni. Nem léphetek. Ilyen módon a Lélek mozdul meg, és az események velem együtt nem látható térben folytatódnak. A vadász és a vad energiája sem mérhető. A közeli dobot üt, és hallgat, mint aki vár, talán a hangok születésére. Elköteleződünk. A dobokat ütve hallgatunk, talán a látható megteremtése közben valamikor. Mert a szakrálisban énekelve a szavak kimondhatók, a teremtés után talán, és a véghez közel. Ugyanez nem érzékletes a profánban, ahol vállalni lehet a bírói ítéletet. Lázító voltam és lelkileg gyenge. Folytatásként tilos elmondani, hogy diktatúra van. Dobokat ütve hallgatunk. Az Egység Egyben, királyság.

7. üzenet. Magányodat közösségben éled meg.

Az egyetlen királyság egy örömre hív el, egység következik belőle. Az egység akkor lesz királyság, mikor az ellenséges beállítottságú szellemi hatalom az elközelgő jövőt felismerhetően a maga belső elveivel, a kezdet idők felől vitatja, és a csoportokat általánosan egy közösségi igazság látszatával befolyásolja. Tehát a hatalom, amikor kizárhat az időkben közösségeket, más okból igazolhatóan hamis reményt éleszthet fel, ha a mindenség ismerete nem érlelődést jelentene. A lelki látás önmagában ismeret is, ezért amikor a közösségek töreked elvi felfogásra, lelkiismeretvizsgálattal fogadják, magától értetődően az önkényes törvénykezést. Összességében keresik az alkalmas időt, a kitaszítottak és számba vehetők között a részletekben jelentkező ellentét kibontására, és a szellemi harcban az ellenséges szellemi hatalom erősségeit támadják, nem az embert. Sokaknak nem tetszik, hogy a közösségek felbomló egységének okait sötéten mutatom be. Fontos erről beszélni ebben a bevezetésben, azok miatt is, akik botrányosnak látják a közösségi egységet királyságnak nevezni. Megérthető lehet, vagy mérlegelhető, hogy a lelkiség formái értelemszerű alapjai a közösségi életnek, és ami ebből következik. Aki ezzel kapcsolatban különvéleményt fogadtat el, ezt akkor is hangoztassa, amikor a magasságban lévő fejedelemségeivel kötött alkuról van szó. Igen, az alku életveszélyes, mert a királyság hitbéli dolog.

Ismert következmény, hogy a népcsoportokban és az egyének, létüket kisebb közösségekben élik, és ezek veszélyben vannak. A sokat emlegetett szellemi ellenség miatt, melynek létéről beszélni kezdtem, ha az ellenség valóban létezik. Ahol a népek vezető körein belül megtalálva egzisztálnak, szövetségest is keresnek, ezek a majd testben is létező Fejedelmek ott az előrelátás szükséges. Nagyobb veszély egy adósság-rabszolgaságban élő világszellem létezésére mutatni, amely megveti az egyéni kibontakozás vallásos formáját, mint a királyi egység, vagy az ellenség szeretete. Az ellenség szeretetének üdvös hatása a lelki szegénység vállalása, ami átmeneti állapot. Az új lelki kibontakozás során talajt talál az elmében a hazug egyenlőség, amikor már nem tekintjük hibás alapvetés következményének az „egyenlők” harcát. Ezen „világképben” is a kezdeti időkben bontakozik ki az egyén magánya, és közösségekben visszafejlődik a vágy, hogy lelki királyságban a csoport értékszemléletét érlelje, és lelki értelemben igazolja személyesen a kiscsoportban, hogy élete a megismerés és a tapasztalat által életszerű.

Nem esemény, világosság követi a figyelmeztetést. Már most megtapasztalható, a sejtésekben, a jövőre vonatkozó veszélyekre mutató jelek az előző események részleteinek figyelembevételével, hogy a most érzékelhető gondok, visszafelé vetítve létezők lesznek, és értelmezhetők. Ezek megnevezése késik, mert szellemi lehetősége a gonosz elismerése, és tagadása. A késlekedés oka, egyéni tapasztalat szerint változik. Miért imádkoznánk, ha nem azért, hogy napvilágra kerüljenek az egyéni magány okai, a szabadítás lehetőségével együtt. Az egyik akadály, amikor panaszaink vannak, lényegében a hibás tapasztalat, és ezeket emberi erővel már nincs módunk orvosolni. Meg lehetne osztani ezeket a gondokat, és a megoldást a körön belül. A körök azonban helyi értéken léteznek. Akik olvasnak korai írásoknak, azok ismerhetik, és helyi érték szerint kezelik az abszolút szellemet, az abszolút értelem lelkét is láthatják, az Egy érték készletén belül. Az értelmezési tartományt azonban magunkra szabva kapjuk, sötétséget látunk ott, ahol fény van. Itt van, a dolgok árnyékát követve egy hitbéli magaslat, mely csak alul-múlható. Kérdés, hogy mit jelent alul-múlni valakit. Beszédben megkereshető az út, mely rámutat, hogy Egység vagyunk a visszaható okság és az önreflexió által.

Amikor a hitetlenség találkozik a hittel, adódik a látás elsötétedése, felszínre kerül a fény hiánya, ami a szabadságról alkotott nézetben eltérő. Ellenmondó, hogy valaki világosságnak érzékelje az egész teremtett világot, és mégsem jelöli meg a bűnt a legfőbb rossznak, a sötétség okának. Képzelhetjük, hogy a legfőbb rossz az, amikor elsötétedik a kapcsolati világ. Ellenkezőleg, a képzeleti világ hamis, amelyben az elsötétedés a helyes következmény. A kegyelem elfogadásával van baj, vagy a bűnnel? Esetleg meglep még valakit, de nyíltan kimondom, az abszolútum megértése irányába tett első lépés, az emberi meddőségünk tudomása, elfogadása, és meghaladása. Ez a tizedik lépés is a tanitással. Az első lépés, és a tizedik is! Az alfa és az ómega, gyógyító, aktívan a háttérben maradó sugalmazó és invenciót adó erő birtokosa, akiről a sötétben tapogatódzó elme rendre valami nagyra gondol. Isten nem álszent egyezkedő, nem véd múltat, jövőt kínálja készen, mellém áll. Ha a termékeny szeretet feltárja a magányosság még létező részleteit, mint időben megvalósuló ajándékot, akkor mint irgalom, úgy jelentkezik. Egy az Egységben! A Szentlélekben önmagára reflektál a sötét világ, akit még gyümölcsei nélkül ismer. Meddő a meddőre figyel, és a Lélektől ember születik. 

Anyánk, a szűz nem épít új templomot. Már szóltam a visszanyert tulajdonságokról, melyeknek helyi értéke új szereppel bír majd. Azon dolog, ami a keletkezése után átváltozik, és a szavak erejével a jövőt alakítjuk, és amit helyre állítanak, az új egységben az egy részei. Szóltam a teremtményről, de a Gonosz létezéséről csak felületesen. A gyermeki létről is fontos tudnunk a befolyás szerepét. Az angyali világ is, amit ismerünk, egy lázadás következtében két részre szakadt. Egy részük nem fogadta el az isteni tervet, az emberkirály születését, akinek meg kellett halnia, vagyis az Emberfiának fel kellett emeltetni a fára, hogy ahol az eredeti bűn megtörtént, onnan megváltás származzon. Ezek a magasságból levetett bukott angyalok nem fogadták el az Atya tervét, az emberi alakban érkező Istent. Míg a többi angyal elfogadta az emberi alakban megjelenő messiáskirályban az Isten tervét. Az ellenséges angyalok itt buktak meg, és lettek angyalokból a démoni hatalmasságok. Veszélyesek, mert gonosz természetüket nem tagadják meg, és azért is, mert az Istengyermek emberségét elsötétítik. Mert ugye nem hihető, hogy a lázadó hitetlenség jó természetű marad. Az a szellemi létező, aki a szellemvilág Ura volt, és megbukott, rangra kevésebbnek értékeli az embert, a maga uralamánál. Itt áll meg a hit. Ahogy a szamár, mint teherhordó egy jel, úgy jelnek, amikor hátára ül, a megváltó király.

Anyánk fiúnak adott életet, és a jegyesség dolgában is fontos a szerepe. Ennél fogva a menyasszonyt lányaként fogadja el, és minket biztat, hogy tekintésünk testvéri szeretettel nővéreinkre, az övéire. Talán az így kínált tükörben meg lehet érteni, aki elkötelezett. Hozzá lehet venni, mert koronát visel az asszony, hogy minden egyes házasság királyi esemény, amikor fogadott fiáról vagy lányáról van szó. Anyám kéri, hogy fedjem fel a természetét, melyet lányaival szemben gyakorol. Ennek lényege, hogy felkészít a fiával való kapcsolatra, és fontosnak tartja, hogy ennek részletei ne maradjanak titokban. Vagyis fogadott lányainak sebezhetőségük miatt, menedéket kínál. Mutassatok rá, hogy az értelem megosztott, és temploma a közösség is. Mondjátok azt, hogy menedéketek. Aki megtalálta menedékét tartsa fenn annak állapotát, amint képes javítani, és őrizni minden belső ellentmondástól a közösséget. Maga legyen ellentmondásban a Gonosszal, akiről tudható, hogy ellenség, és lázadó.

Tudjátok, és vegyétek jobban észbe, hogy az ügyben, amiben, kezdetben egység volt, most ez magányos terület, az új hálózatban új a háló. Házatok, országotok, a világ elhagyatott lesz, és még az előtt, hogy magatok védjétek, a lázadókat hagyjátok el. Nem mondok okot, bekövetkezik ok nélkül. Távolodás van. Ami érthető volt eddig, meg ne tagadjátok, okot pedig újabb szövetségre ne keressetek. Az egység útja a szövetség. Ami megvolt eddig, ezután is meg lesz, és amit nem értetek, az tudomásra lesz hozva. Azért mondtam, hogy szeressétek az emberek döntési szabadságát, mert a valódi szabadításról még keveset tudtok. Áldjátok ellenségeiteket. Magányodat közösségben éled meg.

6. üzenet. Népem ne legyél lázadó.

Az üres szívhez szólhat a lélekben szegény, ezt különösen kívánatosnak érzem. A felismert szavakat miért nem lehetne a lélek, a szív bősége felé irányítani, amikor a zárt ajkakat a tudás, az öröm, és a figyelmeztetések hangjával fel lehet nyitni. Elenyészik a gyenge akarat, a fel nem tett kérdésekben, a kiszáradó kút nem ad vizet, a szomjúság több rossz okot állít sorba, amikor a beszélő maga is szomjas? Poros utak vándorainak saruinak nyoma az én lábamnak utat mutat. A csendes építők elfáradó keze tekintetem iránya a templom felé. Királyi építő a kövek szólítója, és az egyetlen, aki lehajol azért az alkalmatlannak látszó kövekért. Olyannak tekintettél, mint a hiányzó követ, amit megtaláltál. Hol csörgedezhet kapcsolatunk patakja, amikor a hálaadás iránya a kőhöz vezet?

Ha magányodat közösségben éled meg, megértem. Holt és élő kövek között ez okból is legyen nyugodt a szíved, ami üres, mert a saját hangodtól már nem ismernél fel a közösség hangját. Megmondom, hogy miért. Ha meséket mondtál és hallgattál örültél, amikor kiürítheted szíved. Tudod, a mesék ellenünk fordultak. Hatalmadnak eszköze lehetne még, de a mesélők féltékenyek. Látod, a civilizáció hangja nyomja el ma, amit az üres szív öröme megadott, és most hamis vádakkal élsz, elkülönítve a csendbe zárkózottak meséje nem vidít. Köveket keresel a királyod templomához, és most kirekeszt a holt kő, vádolni fognak. A szív üresedik ilyenkor, és nagyon vágyakozni lehet, ha megtaláljuk az élő szavakat ilyenkor. Vagy mégsem, fel kell emelni hangod az „ellenség” ellen. Szavakat kérni az rég volt egységet keresve, amikor a régiek vágyait nem ismerted, amit ma érteni is lehet, ahol az én hangom is elhal már, a kirekesztők sziklájánál. A szíved elcsendesítik, ha ellenük beszélsz. Sok év alatt ilyen „nagy emberré” tett a múlt, és lesz tíz év múlva is lesznek olyanok, mint sokunk. Hallatlanba vett „kicsi ember” tárd fel mindezt a hatalomnak, a számolatlan évek gazdátlan szívének erejét. Igazolni fogja az üres szíved dolgát, aki kiüresítetti magát, hiszen neki én is kiüresíteném magam. Miattam gondoljunk előre, hogy megfoganjon a vigaszom. Közben meglátod a lázadás árnyékát legbelül. A lázadással dolgunk ezután nincs, mert alakját felfedi, aki maga is lázadó lesz majd. A király templomépítőinek a végső idő eljön hamar.

Népem ne legyél lázadó! Ha a teremtett világ ilyen formában nem maradhat meg, és kárvallottjai lehetnek, akár a háború, akár a béke hatalmi eszközökkel létrehozott rendjének, akkor lesznek, akik semmi módon nem akarnak az egység ügyéről beszélni. A figyelmeztetésre sokan nem hallgatnak, így azt sem érthetik, hogyha a Lélek az egy része, akkor az vigasztal. Tudom, hogy ezer év nem számít, ha a megrögzött gondolkodónak nem, nekünk számítson. A történelemben egy király, atyai úton jogot kapott arra, hogy új módon éljen, és sajátos koronát ad a tanítványnak, utódainak Lélek által. Szabadítás a beszéd, a kezdeti, és a végső időben, és az időkre mutat. Egy az Egységben van, rokonainkat számba sem lehet venni, de a jóra való hivatást igen. Hiszen vannak, akik még időben megragadják az új értelem gyakorlásához szükséges kiváltságot. Hivatalosak vagyunk ugyanis, nézve az egység koronája által kapott jelet, időkben közelhozó gyermekségünknek, ami annyit jelent, hogy az érlelődő időkben számon vagyunk tartva. Nem némán, és süketen, inkább a nyírásra fogott bárány türelmével elmondható, hogy amit tanít a három egy istent elfogadó vallás, a profán világban is érthető. Az időket meghaladó időben a lélek áradásának két oldala felismerhető, és ami a szakrálisban már kész, az gyümölcsöző lehet a profánban is.

Hogyan beszél rosszra hajló lélek a lázadásról? Fel lehet sorolni, a külső erőket, melyek biztatnak, hogy valamilyen paradicsomi állapotok lesznek. Ezen erőknek az Úrral olyan a kapcsolata, mint akiknek dolgaik, gazdagsága zálogházban lenne. Emberi bölcsességük is kérdéseket vet fel, ha nincs fedezete. Aki csak a teremtett világban, vagy csak a múltban véli megtalálni új gyökereit, az a jövőt megvalósító kegyelemi időkben kirekesztést szenved el, és már ki is vetíti a jövőbe a szellemi öregedést. Más esetben, azt mondják, hogy már megvalósult a jövő felértékelése, mert a globális világszellem magába szívja a népeket. Egy nép sem választható, csak az egész, mondják, mintha a kivetítésben benne lenne, hogy ami lehetséges az egészben, az részeiben is működik, és nem állapít meg szigorú különbséget a rész és az egész között. Mintha azt állítanák a rész fejedelmei, hogy az egész inflációja egyezik a rész adósságával. Ami lehetséges időben, vagyis a rész meghasonlása, az már nem rész az egész királyságában, hanem a jövő nemzedék számára épített fedezet ignorálása az időkben.

Hallgassunk meg a figyelmeztető erőket, velük egységben ne beszéljünk egyéb hatalomról, mint a kisebbet befogadó lelki értelemről. A szakértelem, a bölcsesség mindenségén kívül létező erőkkel és anyaggal nem számol, csak belső helyi értékek alapján, az anyag egy keresett tulajdonágát igazolhatja egybevetés után. Vegyétek észbe, hogyha egy királyságban, többet is lehet elfogadni, mint ami adott, akkor lehetséges a részek egysége ebben a hitben. Higgyetek a betegségét fel nem ismerő, vagy képmutató nemzedékben működő Gonosz létezésében. Ha beszélünk, ahogy eddig is a lelki szegénységről, és lát majd a fiatal nemzedék is ilyet, hogy a lélek áradását a lelki szegények fogják megélni, akkor ne legyünk lázadók a hangadásban.

5. üzenet. A túláradó szeretet.

Még nem nyilvánvaló, hogy kik leszünk. A túláradó szeretet. Elérkezik az idő, amikor túláradó irgalmam nem érlelődik a családban. Érthető, hogy ezután még kevésbé fontos, hogy miben áll az atya, anya, gyermek kapcsolata, vagy ha létezik, a sok gyermek testvéri kapcsolata. A család tiszteletét, mint áldást, kevésbé fogjátok értékelni, mint eddig. Elmondta valaki, mit tapasztalt az egységről családja, hogy legyen fogalmatok, hogy miért egy jel a család. A hitelképesség evolúciójából, az értékek evolúciója következik. Részt adni jóságból, jellemből és akaratból ezután, ezekről a földi életben példát adni, az elképzeltnél kevesebb ideig lehetséges. Vagyis, az időből az időkbe való átmenet érzékelése, ma is az új kor gyümölcse lesz, az ember fiáé. Látjátok, hogy az isteni kegyelem sokakat önhittségre vezet, el fog vakítani. Az érdemtelenség hatalmát nem lehet felfogni, amíg a káosz és a profánban értelmezhető hit között nincs idő a megkülönböztetésre. Igazodik a környezethez, ami a bűn miatt szétesett, de megmaradni látszott, átalakult a vakság és süketség, és a család sem jelzi, mikor jön az új kor. A hála kifejezési formáit meg lehetne tanulni, ennek a jelnek önmagán túl mutató értelme lesz, mondom, nem fogják megtanulni a hitelképességet a családban. Hisszük, hogy keresztény hit nem örökölhető, hanem mindenkinek személyes döntést kell hozni Jézus mellett, hogy akar-e az evangélium szerint élni. Ezt a döntést elősegítheti a családi hagyomány, de nem ment föl alóla.

Mikor katonáskodtál egy ideig anyád haldokló emlékezetében és menyasszonyod visszaváró képzeletében, fogyatkozó reményük forrása lettél, benned, a katonában ez véget ért, kiapadt egy kút. A királyság szétválasztani tudjátok ezután a helyeket, amikor itt az egyik fénye elmúlik, egy másik helyen dicsőségre törnek az új idők. Ami majd a halott szülővel elkezdődik, a gyermeki szolgasorsban ér véget. Fogja fel, aki tudja ezt: elérkezett az idők közelsége, egy isteni reménnyel, amikor a megváltó élete olyan hír lesz, amiről értesülve az új idő nem a szolgasorsban folytatódik, a családi élet testvéri felnőtt élet lehet, és a halál után is van jelen és jövő. Megmarad az egyetértés egy várhatóan egészen rossz terepen is, ha az egység kiérlelésével tud megvalósulni. Ilyenkor is az élet erejében lesz a szabadítás, és az értéktelennel, a kölcsönös szellemi túlkorosságban ébredünk. Távol kerültek ugyan szellemben és értelemben az emberek, mégis az egység munkálásának gondolatát követik, ami épp olyan közel van, mint amilyen messze. Mint a remény árnyékában feltörő forrás vagy a aszályban kiapadt kút. Ahol sok a bűn, túlárad a kegyelem. A családokra vonatkozó jel másik oldala, az ami ismétlődik, és a korai időkben látnunk kellett, hogy érthető lesz a szavak által az ami érthetetlen volt, és holnap felismerhető lehet, a jelen, amikor az idő átfordul a végső időkbe, és a tettek beszélnek.

Tehát meg nem óvja a hitetlent hamis reménye, hogy közelségben van, és akinek reménysége az Istenfélelemben van, az sem menekül könnyen, hogy a bűnben olyan közel van hozzá a bűnös, mint maga a saját árnyékához. A büntetésben is közel vannak, amíg a saját törvényeik felett állnak, a tetteiket önértelem irányítja. Mennyi bűn és mennyi kegyelem, amig nem tagadjuk a hamis reményt, és milyen közel az egység. Ha mégis nagyon is messzire és mélyre vezető útra indulunk, az önkényes törvényekkel az időlegességben olyan fejedelemségre jutunk, amely nem lesz királyság. Akinek van hatalma, egy pillanat erejében vizsgálja meg milyen elnyűtt a reménysége, mi is a közelség, és az ember. Ez az álságos reménység nem csak a bűnösöké, sokkal inkább az ellenségeseké, akik süketek és vakok, hogy a szívükért harcoló lélek ellen fordulnak, mert ez az egyetlen, ami még életre visz, egészen közel a szeretethez. Fonákjára fordult szellemi hálózatban élve elértnek képzeli a rész az egység kimunkálásának lehetőségét, azok is, akik a törvénykezést irányítani képesek, és törvénytelen úton vannak. Nem a földbe temetkeznek, hanem magukba azok, akik halottak maradtak a föld számára a végső időkben. Ilyenformán, a „világképedben” eltemetve, a végső idő közelsége, az egység hazug képzet lesz, és aki az ellenségé azt tudja ezt. Az ellenség családja csapdában van.

A magasságban élő fejedelemségének vannak legfelül a gonoszság listáján, azon okból is, mert a hamis elme legyőzhetőnek képzeli a kialakulatlan jellemű bűnöst. Hogyan képzeli a szellemi szabadulást, az átdöfött szív igazsága nélkül az embere? Az első bűnösnek még volt esélye, esetleg csak bűntudata. Megérteni sem tudta, hogy milyen értelemben szólt az Úr az egységes királyságról. Mi történik akkor, ha a bűnös hitre jut, és reménysége új közelség lesz, a kegyelem elfogadásának szabadsága miatt. Ha valaki hiszi még a szeretet irgalmát, akkor megértette, ami a korai időben hirdetve volt. Ami most van, ez a felületes hit. Az első bűnös nem látott két királyságot, ahogy most mi valami hasonlót látunk. Az egy számára elfogadható volt, mint éretlen a gyümölcs még a termő ágon, a ma bontakozó tudattal, már látni véli az önátadó szeretet harcát a sebzett szívben. Gyümölcséről ismerszik meg a fa. Az első bűnös még nem álmodik az egyetlen királyságról, a szellem virágait választja, nem tudhat a szívében munkáló új világ földjéről.

A reményteljes közelségnek meg kell maradnia, a mérhető legnagyobb időtávolság mellett is. Akik az én tervem gyümölcsét élvezik, azoknak fel kell idővel fogniuk, hogy a Teremtett világot, amiben eszmélünk, csak az egységes királyság haladja meg, erről szólnak az üzenetek. Ha sötétségben maradsz is, de az én sugallataimat követed, akkor rövid időn belül megszabadulsz. Az egységnek két iránya van, és megtapasztalod az, ha dolgaimat figyeled, rövid idő, a Teremtett világ kiteljesedése. Mégsem élhető, a halálon innen, az idők teljessége. Ez irányba mutatok, de a reménységében szólító hiten, az otthonok új egységen keresztül. Ma még én egy fordulatot hirdetek, az egység törekvését. A több helyi érték Egyben szeretet forrás

Miért kell felindítanunk az isteni erényeket? Próbálj csak meg időben előre nézni, ha majd túljutsz, a sötétség napjain, közben értékeld a feltűnő reménységet. Biztattalak, hogy figyelj. Minden ember el tud vonatkoztatni, és szellemben is gyarapodva, az önértelemmel szemben is meglátja a helytelent, helyi értékén. Az ellenség, a lázadó lélek mindig a hálózat diktálta törvényeket fogadja el, ezeket érvényesíti. Legelsőnek az látom, hogy a lázadó türelmetlen szellem, nem mesél újabb és egyre félelmetesebb történeteket, helyette kompenzál, megnyer és háttérbe vonul. A „világképbe” oldódó szellem ütközik az engedelmes lélekkel, és nem érzi az ütközés súlyát. Gondolj a kitaszítottakra. Most, ha egy harc közben is tud az egyszerűbb lélek is találkozni az igaz tanítással, elsőre az egyszerűbb történetet jegyezi meg, értékrendje a helyi érték. Akit terhelni fog a világban érvényesülő szintvalló hamisság, akkor az a „jegyzetíró”, mert hosszabb utat jár, mint ami célba visz. Igaz, hogyha a családi történetre fogékonyak leszünk felnőtt korban is, amikor megöregszik ez a globálisan érvényesülő, közösségében lázadó világi szellem, az itt a földön, sokak kedvére van, mert a dolgok menetéhez tartozik, hogy van fiatal szellemi élet, és ez vonzó. Mert a mindenség ismeretével egyezik a sebezhető fiatal értelmi ág. Az új egység nem a családban, és nem a mindenségről való tudásban kezdődik, inkább az abszolút szellemi kapcsolatban, az irgalomban miben királyságot kap a Fiú, és megmenthette a királyság egységét. A lélekáradás után a fiatal ág gyümölcsöt terem, ilyet, vagy olyat. A lelki szegénységről, és a vigasztaló lélek elküldéséről is beszél az Emberdia. Aki a koponyák hegyén, az élettelen kereszten a fára emeltek.

A „világkép” magáról adott jelt, azért beszélt a világról, mert itt van hatalma, vagy azért, mert van folytatás a még ismeretlenben. Végső soron azért elfogadja az ág kiszáradását is, az elenyészést, egy sötét nyugalmat, és a kertész hozzáértését is. A visszatérő mégis hatalomként fogja fel elméjében az önértelem minden formáját. Vagy a meggyőzés lehetősége miatt, mint az ember, vagy az irgalom elfogadása miatt, mint az isten.  A tanítás lényeges iránya lesz, a lélekáradás átformáló ereje. Boldog, aki megtalálja keresztjét és hordozza. Az Ellenség, a gonosz lélek, rejtőzködő természet. Feltételezem a hívők belátását, hogy még itt a földi életben elfogadták az egységes királyságot, vagyis a teremtmények teljességének rokonságát az alkotóval. A jövő felé tett úton, az első figyelmeztetésem célja az, hogy akik a szabadítást Krisztusi útján, az örömhírt értve életét szemléli, majd arra is nézzen, melyet a kimunkált egységben, mint elhalni vélt kicsi ágban, az ember szemlélhet. Nézzétek meg a termő ágat, az Atya tiszteletének szegényes módját, a korai időkben ott lehetünk az ágon, és a végső idők felé közeledve a gyümölcsben is. Hitetek fel tudja ismerni az érlelődést.