Ahol a lelki látás, oda vagy elhívva. Az élet tisztelete nem független a világ teremtésének elfogadásától, jelesül, ha az emberiség „hasonlóság tudata” egységesen elveszti értelmét, akkor ez többnyire olyan szellemi képre épít, amely a testi bűnt rosszul kezelte. És mert a szellemi számonkérés az önkénytől sem független, nem meglepő amikor épp az egységes testre hivatkozva indokoljuk meg az elszakadás tilalmát. A szellemre hivatkozva kötözi meg magát az egy. A testet lemaradásba taszítja, ha épp a Teremtőtől szárnyazó „hasonlóság tudat” parancsolja hátra az embert hamis szellemiségbe. Az önreflexió és az ember képzeletét időben meghaladó kegyelem létezése bír forrással, és folytatólagos mederrel, ami számol az ismerettel. A tanítás ilyennek látszik, mintha a profánban felismerhetnénk a szellemi érlelődést. Mintha az értéktelen alatt hozzáférhetnénk az eltékozolt kincsre, ami már hozzáférhetetlen. Mintha az egyedüli alternatíva az egységhez való visszatérés a világgal kapcsolatban tanítható lenne. Mert a bűnöző, és a legtisztább ember is, amíg egységben lehet a kegyelmi életelvvel, azonosulni tud az önmagától eltérővel. Amikor önmagához hasonlók lenne az „életerősek” táborába visszatérő, mégis az Egy teremtő szándéka ellenére a világ szabályainak engedelmeskedik, akkor valójában már csak az Isteni irgalmasság tartja életben lelkével a bűnös egyéni testet. A kritikus pillanatban, ha a lélek elveszti dinamikáját, és a szellemi tanítások miatt átmenetileg felvesz valamely ismert, de fel nem ismert befolyást. Akkor már láthatóan a szellem magánya miatt nem keresi az elvesztett kincset. Amikor a testek valami okból, már nem tudnak eljutni az Igéhez, akkor nem tudnak mit kezdeni a tanítással, és a lélek szegénységével. Az isteni irgalmasság elfogadásának kezdete, hogy készek vagyunk arra, hogy a röghöz kötött testet a bűnben kapott szabadságban lássuk. Élővé tehető ellentmondás van a profán világban. A közösség szándéka ellenére elszenvedi annak hiányát, ami egy képzeleti eltékozolt kincsben megvolt. Arra a Lélek mutathat rá, hogy éppen általa lehetne megragadni a célt tévesztett tanítást. A lélek által igéiben reflektál a közösség korai állapotára.
A közösségen kívüli abszolút egységet tagadhatja az Ige hívását értetlenül fogadó. A kegyelmi események tényét éppen a szabadság röghöz kötöttjei veszik látatlanba. Vagyis engedi azt, a világi kincset inkább elbirtokolja a hatalom, mint szívhez szóljon az igazságával épp ellene, akkor egyre inkább szenvedni fog a béna, és nem lép. Így magában sem másban nem keres hitet, az inkább szenved, emberi hatalmat keresve ott, ahol az abszolút uralma elkezdődött már. Ha ezen a módon helyben marad fáradó érzékinek visszahúzó hatása miatt a béna, akkor nem keresik, nem értesülhet a kegyelemről, ami a kincseinek eltékozlása alól felmenti. Önértelmünk levetkőzve hitetlenségét örömmel csatlakozik a lelki szegényekhez, akik időben nem vonulhattak ki a gazdátlan földről. A bénákat keressük bénán, magunkban a gondolati irányt, ahol a kiüresedő szíveket megsebezni a szeretetláng. Halljad, mit mondok. A szakrális tanítása gyökerére mutat a profánban, a beoltott ágban.
Hangomat megismeri, aki indul, és távolodásban felfedezi újra. Utad így is hozzám vezet, rendre egységben maradsz a körön kívül lévőkkel. A tékozlók megsebzett szíve lángol a kegyelmi adománnyal a szeretett Igével. Aki leányaim bátorítója, ismét egyesülni akar az Igével, egyszerűségét bizonyítva. Van, aki lát, és van, aki figyelmeztet, a lángot élesszétek fel mécseseitekben. Amikor a profánban a szellem testi akar maradni, az nagy nyomorúság, hiszen az adóssága el lett engedve a tékozlónak, és nem ismeri fel a közeli szakrális hazatérést. Kérkedhet a sötétség láthatatlannal, ha az abszolút kegyelmi erőt nehezen fogadja el. Ma az önértelem hatalma ellenére égnek a mécsesetek. Köszönöm, hogy meghallgattál.
Sok veszedelem fenyegeti a hivatalosokat. A testi létezés mérhetetlenül gazdag, mégis a hatalommal egységben fejezi ki magát. Amennyire a hatalom önhitt, épp annyira szegényes kifejezési eszközökkel bír. Legjobb, ha érzékeinken kívül találjuk meg hivatalunkat. Kitekintve egyirányú utca a teremtett világ királyi rendezettsége. Akik meglátják, vagy nem akarják azt tudni, hogy látszólag alattvalói szerepben maradnak a hit miatt, azok tudatni fogják szabadságuk természetét. Nem értjük, hogy a profánban értelmezhető adósság kifejezése elemi érték, viszont az önreflexió biztosabb tudásában visszahallják, hogy mi fogadott gyermekek vagyunk, és halálunk pillanatáig a teremtett világban létezünk. Erről beszéltünk, amikor a mennyek országának közelségét hirdettük az angyal szavai szerint, szellemben elfogadva, és magunk módján kifejezve azt. Most, akik itt vagytok, ti reményetek szerint szellemi és lelki kapcsolatokban, testetekkel egységben élitek meg a fogadott gyermekséget. A képzeleti hatalomban mégis megosztottság van. Kérdés, és egyben válasz, hogy a Fiú királyságát azért lényeges hirdetni, mert emberi halála is része volt az Isten tervnek. Aki a megosztottságban érvényesíteni próbálja az egyéni képességeit, az elfogadható, hiszen az idők teljességének pillanata tanítás és örömhír, nincs ellentéteben a szabadsággal, a láthatatlannal és a tapinthatóval. Mégis, aki elvtelen lesz, és bűnöző életet folytat, a fogadott gyermekséget is tagadja. Ez a szerep foglalt, cáfoljátok, ha tévedek. Itt áll meg a királyság, szemben azzal, aki önmagát akarja kifejezni, meghasonlásával együtt, a rész feletti hatalom képzetével.
A hatalom amikor azt mondja, hogy meghalni semmi, ugyanezzel azt is elhiteti, hogy nincs szellemi és lelki halál, hiszen ilyesmi nem létezik. A hatalom köreiben vesznek el azok az emberek, akiknek így az önértelműség tagadása vagy elfogadása egyenértékű eszköz. Az önértelem eszközével egyszerre nem lehet gyakorolni, és elvetni is az értékek szemléletének komplexitását. A tárgyszerűség követeli meg a létező értékkörök elfogadását. Egyesek látják, hogy milyen lelketlenek mások, vagy a hozzájuk hasonlók, ugyanakkor látják, hogy a Gonosz letagadja létezését. A fogadott gyermekség tudata, a kiüresített szív képes befogadni a Fiú királyságának szeretetlángját, és ami a profánban is egységes, a szellemi ütközés belső értelmét.
Épp a hallottról és látottról tudnak megkülönböztetéssel élni a fogadott gyermek a királyságban, ha az idők teljességének eljövetelét elővételezik. Ma az összes hazug, zsarnok, és beképzelt ember azt tanulja el, ami az anyagi világ visszfénye, akkor a beteg nem láthatná a jövőt, hacsak akkor nem, mikor a „láthatatlan” belső mutatja meg neki a múltbeli dolgok fonákját. Ugyan fényességet szemlélhetünk profánban, nem olyat, mint amit a világ a múltban vagy jövőben időben látott, mert az Egység tudati dolog, amit nem csak az értelem fog fel. Ami nem tudati megismerés, hanem szellemi ismeret is lehet, hogy testi alakban létezhet a szellem, véresen komolyan. Az egység gondolata kifele vezet, és kiszólít, de csak az apró részletekben tud törekedni a világi tudat felismeréseire, mert kritikus marad a nagy hazugságokkal szemben. A megkülönböztetés csak egységes lehet a profán világban is, mert belső logikája több elemre épít, egyénileg kapcsolja össze a tipikus részeket. Az Egy és az Egység gondolati értékét tehát épp azoknak kell megkülönböztetni, akik a szellemi érlelődésben már szereztek tapasztalatot. Az tény, hogy az Egy a kezdetekre mutat, ahogy a közeli végre is. Értéke a tanítás, és a független belső kép Egysége.
A közösségen kívüli abszolút egységet tagadhatja az Ige hívását értetlenül fogadó. A kegyelmi események tényét éppen a szabadság röghöz kötöttjei veszik látatlanba. Vagyis engedi azt, a világi kincset inkább elbirtokolja a hatalom, mint szívhez szóljon az igazságával épp ellene, akkor egyre inkább szenvedni fog a béna, és nem lép. Így magában sem másban nem keres hitet, az inkább szenved, emberi hatalmat keresve ott, ahol az abszolút uralma elkezdődött már. Ha ezen a módon helyben marad fáradó érzékinek visszahúzó hatása miatt a béna, akkor nem keresik, nem értesülhet a kegyelemről, ami a kincseinek eltékozlása alól felmenti. Önértelmünk levetkőzve hitetlenségét örömmel csatlakozik a lelki szegényekhez, akik időben nem vonulhattak ki a gazdátlan földről. A bénákat keressük bénán, magunkban a gondolati irányt, ahol a kiüresedő szíveket megsebezni a szeretetláng. Halljad, mit mondok. A szakrális tanítása gyökerére mutat a profánban, a beoltott ágban.
Hangomat megismeri, aki indul, és távolodásban felfedezi újra. Utad így is hozzám vezet, rendre egységben maradsz a körön kívül lévőkkel. A tékozlók megsebzett szíve lángol a kegyelmi adománnyal a szeretett Igével. Aki leányaim bátorítója, ismét egyesülni akar az Igével, egyszerűségét bizonyítva. Van, aki lát, és van, aki figyelmeztet, a lángot élesszétek fel mécseseitekben. Amikor a profánban a szellem testi akar maradni, az nagy nyomorúság, hiszen az adóssága el lett engedve a tékozlónak, és nem ismeri fel a közeli szakrális hazatérést. Kérkedhet a sötétség láthatatlannal, ha az abszolút kegyelmi erőt nehezen fogadja el. Ma az önértelem hatalma ellenére égnek a mécsesetek. Köszönöm, hogy meghallgattál.
Sok veszedelem fenyegeti a hivatalosokat. A testi létezés mérhetetlenül gazdag, mégis a hatalommal egységben fejezi ki magát. Amennyire a hatalom önhitt, épp annyira szegényes kifejezési eszközökkel bír. Legjobb, ha érzékeinken kívül találjuk meg hivatalunkat. Kitekintve egyirányú utca a teremtett világ királyi rendezettsége. Akik meglátják, vagy nem akarják azt tudni, hogy látszólag alattvalói szerepben maradnak a hit miatt, azok tudatni fogják szabadságuk természetét. Nem értjük, hogy a profánban értelmezhető adósság kifejezése elemi érték, viszont az önreflexió biztosabb tudásában visszahallják, hogy mi fogadott gyermekek vagyunk, és halálunk pillanatáig a teremtett világban létezünk. Erről beszéltünk, amikor a mennyek országának közelségét hirdettük az angyal szavai szerint, szellemben elfogadva, és magunk módján kifejezve azt. Most, akik itt vagytok, ti reményetek szerint szellemi és lelki kapcsolatokban, testetekkel egységben élitek meg a fogadott gyermekséget. A képzeleti hatalomban mégis megosztottság van. Kérdés, és egyben válasz, hogy a Fiú királyságát azért lényeges hirdetni, mert emberi halála is része volt az Isten tervnek. Aki a megosztottságban érvényesíteni próbálja az egyéni képességeit, az elfogadható, hiszen az idők teljességének pillanata tanítás és örömhír, nincs ellentéteben a szabadsággal, a láthatatlannal és a tapinthatóval. Mégis, aki elvtelen lesz, és bűnöző életet folytat, a fogadott gyermekséget is tagadja. Ez a szerep foglalt, cáfoljátok, ha tévedek. Itt áll meg a királyság, szemben azzal, aki önmagát akarja kifejezni, meghasonlásával együtt, a rész feletti hatalom képzetével.
A hatalom amikor azt mondja, hogy meghalni semmi, ugyanezzel azt is elhiteti, hogy nincs szellemi és lelki halál, hiszen ilyesmi nem létezik. A hatalom köreiben vesznek el azok az emberek, akiknek így az önértelműség tagadása vagy elfogadása egyenértékű eszköz. Az önértelem eszközével egyszerre nem lehet gyakorolni, és elvetni is az értékek szemléletének komplexitását. A tárgyszerűség követeli meg a létező értékkörök elfogadását. Egyesek látják, hogy milyen lelketlenek mások, vagy a hozzájuk hasonlók, ugyanakkor látják, hogy a Gonosz letagadja létezését. A fogadott gyermekség tudata, a kiüresített szív képes befogadni a Fiú királyságának szeretetlángját, és ami a profánban is egységes, a szellemi ütközés belső értelmét.
Épp a hallottról és látottról tudnak megkülönböztetéssel élni a fogadott gyermek a királyságban, ha az idők teljességének eljövetelét elővételezik. Ma az összes hazug, zsarnok, és beképzelt ember azt tanulja el, ami az anyagi világ visszfénye, akkor a beteg nem láthatná a jövőt, hacsak akkor nem, mikor a „láthatatlan” belső mutatja meg neki a múltbeli dolgok fonákját. Ugyan fényességet szemlélhetünk profánban, nem olyat, mint amit a világ a múltban vagy jövőben időben látott, mert az Egység tudati dolog, amit nem csak az értelem fog fel. Ami nem tudati megismerés, hanem szellemi ismeret is lehet, hogy testi alakban létezhet a szellem, véresen komolyan. Az egység gondolata kifele vezet, és kiszólít, de csak az apró részletekben tud törekedni a világi tudat felismeréseire, mert kritikus marad a nagy hazugságokkal szemben. A megkülönböztetés csak egységes lehet a profán világban is, mert belső logikája több elemre épít, egyénileg kapcsolja össze a tipikus részeket. Az Egy és az Egység gondolati értékét tehát épp azoknak kell megkülönböztetni, akik a szellemi érlelődésben már szereztek tapasztalatot. Az tény, hogy az Egy a kezdetekre mutat, ahogy a közeli végre is. Értéke a tanítás, és a független belső kép Egysége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése