13. üzenet. Mint egy ablakon keresztül.

Mint egy ablakon keresztül. Az Atya kinyilatkoztatása Jézusban történelmi esemény, emberi léte miatt történeti tények sorozata és élete így a leírásokban megtalálhatóan folytatódik a jövőben. Mintegy álmot látva alvás közben sem értheti az értelem, csak az Atya által elküldött vigasztaló Lélek által, hogy amihez éber módon lesz köze az embereknek, az ma is élővé tehet. A gyermek az Igéket elsőre csak olvassa, kis mértékben értelmezi. Ahogy a profán természetű önreflexióban a hatalom által korlátozott felnőtt, ha kívülállóként nézhet ki otthona ablakán, maga sem nem tud egységre jutni, a kifejezésben belátni sem kinézni, segítség nélkül. Az álmok értelme olyan, ahogy az ajtó titka is, és az ablaké, belső képzetek következménye. Magyarázatra várunk, ahogy az irgalom ajtaja is, majd a kegyelem jelében tárul fel az Atya közelében. Ahogy látás értelmét tesszük helyre az álom után, akár egyikkel a másikat értelmezve, a leírásokban a történetek egészében, nem rögtön tárják fel értelmüket. Ez esetben a belső világ, ahogy a külső is vakablak, ahogy tanulásnak sincs fénye. Értelme lehet a tanításnak, viszont ahogy van a munkában is, ha el tudunk vonatkoztatni a hálózati determinációtól. Amikor álomban láttam, hogy rengeteg ember néz befelé olyan ablakon, ami be van falazva, megijedtem. Ahol a régi időkben ki lehetett látni, sok a visszatérő, de ha már nincs kilátás, csak tévképzetek elleni kritika van. Ahol a régi képzeteket látja bele a külvilágba a történeteket olvasó, a befogadást és az értelmet kereső. Egyedül az Atya nem változik, de örökségének felismerése az írásokban, így a Fiú öröksége is, és a Szentlélek által megtalálható értelmes világfelfogás. A szakrális és a profán más módon fogalmaz a szóban, iránya tér el a meggyőződés az egység irányába mutató kivetítéstől. Az Egység ezért sem olyan, mint a hálózati függésben a közös nevező. Amit az ajtóról mond az Úr, vagyis a királyságba való belépésről kijelenti, hogy a bent lét nem csak kegyelmi esemény, mert az Emberfia személyesen jelenik meg ma is, és akkor természetes, ha a kilépés a profán elhívás szerint történik meg. A befalazott ablak lehet a tévedés belátása, ha a képzeteken így marad meg, ahogy a tévképzet megfejtése is lehet ugyanakkor, amikor egy láthatatlan anyagi túlvilág felől van képzetünk. Ami elmondható tehát szóban is, ha van lelki érintettségre válasz a profánban. A megnyilvánuló egységben, a Szentlélek eljövetele, érintése lesz az első jel. Már nem csaphatjuk be a világot, se magunkat, ha tapasztalat lesz a ma talán láthatatlan tény.

A régi és az új történelem visszatekinthet a kezdetre, és előre mutathat a vég felé és összefüggő. Ugyanekkor felszínre kerülhet, hogy személyes történeteink tartalma is összefüggést matat a tudománnyal, amennyiben az elbeszélt történetek sokszínűek. A vég és a kezdet keveredik a beszélt hagyományban, mely a gondolati egységben éri el célját. Ahhoz, hogy elbeszélt történetek után kialakuló képzetek alapján egység alakuljon ki, csak apró lépéseket kell tenni. Belátva, hogy a történet nem történelem. A világ magától nem magától érti a szűkebb gondolati egység képzeteit, ami annyit jelent, mint ami egy partíció helye abban az egységben, ami tágítható. A történet végének részlete értelmezni fogja a kezdetek részletét, mint egy gyermek szemével. Ha csak kis mértékben, mint tanítás közben, állításról állításra haladva a mesében. Akinek belső életét befolyásol, azoknak módja van arra, hogy felismerjék magukban a gyermeket, aki tanítani tud. Felnőttségében a történelembe öregszik az ítélkező világ, ha történetek és mesemondók ellen beszél.

A látás értelme, és a régi hiba. Az, hogy létezik Egy az Egységben, ez a tény, amit három vallás írott tanításában fogad el, és értelmez, kevés ahhoz, hogy a világ maga is így fogja fel az embert. Hogy miben egységes a világban egy ember számára a lelki és képzeleti valóság, ez nem ismert, csak kikövetkeztető a történelemből, a tudományból, az irodalomból. A „láthatatlan” szellemi természet önmagára reflektál. Profán módon a hatalomra, és annak anyagára kitérőlegesen, a szellemi környezetben hálózat vezérelvére részletesen, de mindkét esetben lelki befolyás által. A megállapítások éppen leírják a szakrális természetét is, ez egyszerű belátás után nem kérdés. Az Atyára mutató írások megismerése után következtethetünk arra, ami nem csak szellemi természetű. Az értelmi természetű mélyebb ismeret átadása itt a Fiúban lehetséges. A testi és szellemi, már felnőtt tudat, az érlelődésben lelki módon is kiismeri világot, miközben a keretek határozzák meg, mit tart helyesnek. Ugyanez történik a Lélek elküldése után a tanítványokkal. Ha képzeleti ablakunk már a fejlődés eszköze, akkor nem egy ház falában, hanem a belsőben van. Nem, ahogy az ajtó a gyermeki képzeletben, egy megjelölt helyen, hova visszatér, vagy ahol bezárva érzi magát, a képzelet belső ismereti eszköz, de meg is határoz irányokat, mint a Paradicsomban az élet fája. Jól funkcionál az értelem, ha gyümölcse megmutatja milyen ajtókat nem fogunk elérni, és melyeken érdemes bemenni. Belátható a lelki értelem adományával a paradoxon, amikor a nagy tanítót közeli, vagy távoli megkerülhetetlen hatalomnak mondjuk, ahogy az atyát szellemi lénynek képzeljük, és láthatatlannak nevezzük. Ez a gyerekkori régi hiba, a kegyelem felismerével, vagy elutasításával is meg van bocsájtva, értelmes módon minden élő embernek. Ilyen módon tagadhatatlan, hogy amikor magatok nem vagytok irgalmasok, és a bűnbocsánatot nem gyakoroljátok, az egység számára is elöregszik belső emberetek. Ha a mi egységünk a mások bűnében elöregedett szellemet nem kelti fel álmából, akkor vak vezet világtalant. Ilyen történeteink nem voltak, ma hibásnak nevezzük, ha vannak, de nem illúzió, hogy vannak történetek, amit az ellenség fogalmaz meg az ellenséggel szemben. Vagyis, ha úgy követ el bűnt valaki, mint ami szabaddá teszi, akkor feltételezhetően rejtőzködően élve, egyességre is juthat az ellenséggel is, ha hatalomra törekszik. Ragaszkodik az önigazoláshoz, aki a fogadott gyermekséget eltagadja, a történetben hallja, hogy az őseredet az ős öregség felé tart, akkor maga is kevés lesz magának.

Természetes, és nem rendkívüli, hogy az ember már ma is képes önmagától elvonatkoztatni egy összefüggő világtól, és társakat talál, és hall új történeteket. Amikor az átlényegülés útján van, kiscsoportban talál nyitott képzeleti ablakot magának, és ráláthat magára is. Ezt nevezi visszaható okságnak a természetben, és az önismereti logika változásának, ha időben a kiscsoport egységével azonosul, vagyis épp ezért a birodalmi oksági tapasztalatokra is reflektál, a töredezett valóság részleteibe ütközve. Noha az ember képes lenne átlényegíteni a testvéri szövetséget, ha a profán világ elismerné az kiscsoport egységét. A közösségi erők, a birodalmi logikával ellentétben belső történéseikre reflektálnak. Visszavezethetik a fogadott gyermekek az Atyai terv kereteihez az Emberfia királyságába. Az önreflexióban érzékelt külső és belső valóságban tehát felismerhető a számára rendelt belső idő, amelyben a korai, és késői idők viszonyát is kivetítheti. Mégis választhat, hogy inkább arra reflektál, ami hatalmi érték, és nem fogadja el, hogy az Emberfiát épp azért emelték a fára, hogy behatoljon a profán világ szívébe, ahogy az Atyai tervben megvan. A profánból kiemelt gyermek a történelem és a történetek origójába került.  

A fogadott gyermekségben érthetö ami az idők teljessége idején bekövetkezett, és folytatódik ma is a Lélek működésének elfogadásával, hogy van egy minden nehézség közt szerető Isten, az Atya, aki ember lett értünk a Fiúban. A fiú, akinek eljövetele közel van, ma is keresi a kapcsolatot velünk, öröksége a halál legyőzése miatt a mienk, mert a kereszten fel lett emelve értünk, majd látásunkban és szellemünk számára tanította feltámadását. Amíg két lehetőség van a felismerésben, két út van előttünk a tagadásban is, és bármelyik kapcsolati formát választjuk, az út közösségbe vezet. A bűnök ellenére az atyai irgalom ma is érvényes tény, amivel élhetünk, mégis amikor az idők véget érnek, és a jövőben ez a lehetőség nem lesz meg, és ítéletre kerül sor, ami nagyon közel van. Az egység, ami ezután valósul meg már nem rész szerinti. Egy elhívás lesz, a tűz, ami a következőkkel kapcsolatos elküldés is, és a kezdetek lelki tűzére visszanézés lesz. Akinek lesz belátása, és olyan is, akinek nincs, figyeljen mikor az idő előre halad, csukja be ablakát az idők végén, mert a világ történetét nem a történelem írja.

Lelki figyelmeztetés és szellemi látás irányul ma az emberek felé, aminek vége van. Annak nem célja, hogy a fogadott gyermekek egységét, majd a tűzben próbált ítélkezés lényegét megkülönböztesse, akit a bekövetkező esemény a régi emberrel kapcsolatos tervként értékeli. A profán világ tüze kicsi, rész szerinti, természetét lehet részletezni, melyik éget ki, és amelyik emel meg, mint szeretetláng. A kiégett világ folytonos tűz iránti igényét, az önigazolásba kényszerült tudat harcát, már test nélkül is, sokszor gonosz szellemi erők táplálják. Épp ezt utasítja el a munkás logika akkor, ha az emberségesre maszkírozott önmegvalósítót már hidegen hagyja a világ meghasonlása. Ha a nagy háború megtörténik, ennek vége egyeseket foglalkoztat, hogy mi van utána az egységgel. Örökségetekre nézzétek. Értsétek meg, a három, egy istenit hirdető vallás is a profán világban fogja az egyet, az egységben megérteni.