12. üzenet. Azt akarom, hogy láss.

Ahol a lelki látás, oda vagy elhívva. Az élet tisztelete nem független a világ teremtésének elfogadásától, jelesül, ha az emberiség „hasonlóság tudata” egységesen elveszti értelmét, akkor ez többnyire olyan szellemi képre épít, amely a testi bűnt rosszul kezelte. És mert a szellemi számonkérés az önkénytől sem független, nem meglepő amikor épp az egységes testre hivatkozva indokoljuk meg az elszakadás tilalmát. A szellemre hivatkozva kötözi meg magát az egy. A testet lemaradásba taszítja, ha épp a Teremtőtől szárnyazó „hasonlóság tudat” parancsolja hátra az embert hamis szellemiségbe. Az önreflexió és az ember képzeletét időben meghaladó kegyelem létezése bír forrással, és folytatólagos mederrel, ami számol az ismerettel. A tanítás ilyennek látszik, mintha a profánban felismerhetnénk a szellemi érlelődést. Mintha az értéktelen alatt hozzáférhetnénk az eltékozolt kincsre, ami már hozzáférhetetlen. Mintha az egyedüli alternatíva az egységhez való visszatérés a világgal kapcsolatban tanítható lenne. Mert a bűnöző, és a legtisztább ember is, amíg egységben lehet a kegyelmi életelvvel, azonosulni tud az önmagától eltérővel. Amikor önmagához hasonlók lenne az „életerősek” táborába visszatérő, mégis az Egy teremtő szándéka ellenére a világ szabályainak engedelmeskedik, akkor valójában már csak az Isteni irgalmasság tartja életben lelkével a bűnös egyéni testet. A kritikus pillanatban, ha a lélek elveszti dinamikáját, és a szellemi tanítások miatt átmenetileg felvesz valamely ismert, de fel nem ismert befolyást. Akkor már láthatóan a szellem magánya miatt nem keresi az elvesztett kincset. Amikor a testek valami okból, már nem tudnak eljutni az Igéhez, akkor nem tudnak mit kezdeni a tanítással, és a lélek szegénységével. Az isteni irgalmasság elfogadásának kezdete, hogy készek vagyunk arra, hogy a röghöz kötött testet a bűnben kapott szabadságban lássuk. Élővé tehető ellentmondás van a profán világban. A közösség szándéka ellenére elszenvedi annak hiányát, ami egy képzeleti eltékozolt kincsben megvolt. Arra a Lélek mutathat rá, hogy éppen általa lehetne megragadni a célt tévesztett tanítást. A lélek által igéiben reflektál a közösség korai állapotára.

A közösségen kívüli abszolút egységet tagadhatja az Ige hívását értetlenül fogadó. A kegyelmi események tényét éppen a szabadság röghöz kötöttjei veszik látatlanba. Vagyis engedi azt, a világi kincset inkább elbirtokolja a hatalom, mint szívhez szóljon az igazságával épp ellene, akkor egyre inkább szenvedni fog a béna, és nem lép. Így magában sem másban nem keres hitet, az inkább szenved, emberi hatalmat keresve ott, ahol az abszolút uralma elkezdődött már. Ha ezen a módon helyben marad fáradó érzékinek visszahúzó hatása miatt a béna, akkor nem keresik, nem értesülhet a kegyelemről, ami a kincseinek eltékozlása alól felmenti. Önértelmünk levetkőzve hitetlenségét örömmel csatlakozik a lelki szegényekhez, akik időben nem vonulhattak ki a gazdátlan földről. A bénákat keressük bénán, magunkban a gondolati irányt, ahol a kiüresedő szíveket megsebezni a szeretetláng. Halljad, mit mondok. A szakrális tanítása gyökerére mutat a profánban, a beoltott ágban.

Hangomat megismeri, aki indul, és távolodásban felfedezi újra. Utad így is hozzám vezet, rendre egységben maradsz a körön kívül lévőkkel. A tékozlók megsebzett szíve lángol a kegyelmi adománnyal a szeretett Igével. Aki leányaim bátorítója, ismét egyesülni akar az Igével, egyszerűségét bizonyítva. Van, aki lát, és van, aki figyelmeztet, a lángot élesszétek fel mécseseitekben. Amikor a profánban a szellem testi akar maradni, az nagy nyomorúság, hiszen az adóssága el lett engedve a tékozlónak, és nem ismeri fel a közeli szakrális hazatérést. Kérkedhet a sötétség láthatatlannal, ha az abszolút kegyelmi erőt nehezen fogadja el. Ma az önértelem hatalma ellenére égnek a mécsesetek. Köszönöm, hogy meghallgattál.

Sok veszedelem fenyegeti a hivatalosokat. A testi létezés mérhetetlenül gazdag, mégis a hatalommal egységben fejezi ki magát. Amennyire a hatalom önhitt, épp annyira szegényes kifejezési eszközökkel bír. Legjobb, ha érzékeinken kívül találjuk meg hivatalunkat. Kitekintve egyirányú utca a teremtett világ királyi rendezettsége. Akik meglátják, vagy nem akarják azt tudni, hogy látszólag alattvalói szerepben maradnak a hit miatt, azok tudatni fogják szabadságuk természetét. Nem értjük, hogy a profánban értelmezhető adósság kifejezése elemi érték, viszont az önreflexió biztosabb tudásában visszahallják, hogy mi fogadott gyermekek vagyunk, és halálunk pillanatáig a teremtett világban létezünk. Erről beszéltünk, amikor a mennyek országának közelségét hirdettük az angyal szavai szerint, szellemben elfogadva, és magunk módján kifejezve azt. Most, akik itt vagytok, ti reményetek szerint szellemi és lelki kapcsolatokban, testetekkel egységben élitek meg a fogadott gyermekséget. A képzeleti hatalomban mégis megosztottság van. Kérdés, és egyben válasz, hogy a Fiú királyságát azért lényeges hirdetni, mert emberi halála is része volt az Isten tervnek. Aki a megosztottságban érvényesíteni próbálja az egyéni képességeit, az elfogadható, hiszen az idők teljességének pillanata tanítás és örömhír, nincs ellentéteben a szabadsággal, a láthatatlannal és a tapinthatóval. Mégis, aki elvtelen lesz, és bűnöző életet folytat, a fogadott gyermekséget is tagadja. Ez a szerep foglalt, cáfoljátok, ha tévedek. Itt áll meg a királyság, szemben azzal, aki önmagát akarja kifejezni, meghasonlásával együtt, a rész feletti hatalom képzetével.

A hatalom amikor azt mondja, hogy meghalni semmi, ugyanezzel azt is elhiteti, hogy nincs szellemi és lelki halál, hiszen ilyesmi nem létezik. A hatalom köreiben vesznek el azok az emberek, akiknek így az önértelműség tagadása vagy elfogadása egyenértékű eszköz. Az önértelem eszközével egyszerre nem lehet gyakorolni, és elvetni is az értékek szemléletének komplexitását. A tárgyszerűség követeli meg a létező értékkörök elfogadását. Egyesek látják, hogy milyen lelketlenek mások, vagy a hozzájuk hasonlók, ugyanakkor látják, hogy a Gonosz letagadja létezését. A fogadott gyermekség tudata, a kiüresített szív képes befogadni a Fiú királyságának szeretetlángját, és ami a profánban is egységes, a szellemi ütközés belső értelmét.

Épp a hallottról és látottról tudnak megkülönböztetéssel élni a fogadott gyermek a királyságban, ha az idők teljességének eljövetelét elővételezik. Ma az összes hazug, zsarnok, és beképzelt ember azt tanulja el, ami az anyagi világ visszfénye, akkor a beteg nem láthatná a jövőt, hacsak akkor nem, mikor a „láthatatlan” belső mutatja meg neki a múltbeli dolgok fonákját. Ugyan fényességet szemlélhetünk profánban, nem olyat, mint amit a világ a múltban vagy jövőben időben látott, mert az Egység tudati dolog, amit nem csak az értelem fog fel. Ami nem tudati megismerés, hanem szellemi ismeret is lehet, hogy testi alakban létezhet a szellem, véresen komolyan. Az egység gondolata kifele vezet, és kiszólít, de csak az apró részletekben tud törekedni a világi tudat felismeréseire, mert kritikus marad a nagy hazugságokkal szemben. A megkülönböztetés csak egységes lehet a profán világban is, mert belső logikája több elemre épít, egyénileg kapcsolja össze a tipikus részeket. Az Egy és az Egység gondolati értékét tehát épp azoknak kell megkülönböztetni, akik a szellemi érlelődésben már szereztek tapasztalatot. Az tény, hogy az Egy a kezdetekre mutat, ahogy a közeli végre is. Értéke a tanítás, és a független belső kép Egysége.

Az Atya királysága megmarad a Fiúban.

Az Atya királysága megmarad a Fiúban. Amilyen módon valósul meg az egység, onnan származtatja eredetét, és kétfajta egységnek ad hangot a bűn miatt. Egyszer, amikor a kritikának helyt tud adni a saját szabadságában, máskor a szabadság terepén fog kritikusan beszélni az egységről. Amelyik értékeket származtatni tudja, annak szabadságát osztja. Mégis a megosztás csak a Fiúban kifejezhető, amikor az egység eredetét a fogadott gyermekség fogja teljessé tenni. Épp a rámutatásban fejezheti ki az atya azt a tervet, ami az egészre és a bűnre vonatkozóan is érvényes. Az Emberfia a kapcsolatot megosztja, felajánlja, és az örök egység elérésének az igaz útjára lép, elszenvedve ezt az időben. „Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.” (Jn.17,11).

11. üzenet. Ami közös a tanításban.

Ami következik a tanításból. Hogyha a profánban visszakérdezik a válaszadót és rámutat a tanítóra, két irányba van tanítás arról, hogy milyen válasza van az Atyának a gyermeke számára. Az önértelem hamis képzeteit elfogadó, és idővel ezen okból megbetegedett, vagy a rossz elkötelezettségben gyökeret vert, és későn eszmélő személyiség számára ugyanis nem életkihívás az időben megvalósított önreflexió. Ez annyit jelent most, hogy amíg a Fiú, vagyis Jézus kinyilatkoztatja nekünk az irgalmas Atyát, akkor magáról is beszél, épp arról, hogy a profánban késedelemben marad maga is, a gyermekség miatt. Az Emberfiának királysága ésszel felfogható, de természetéből következik, hogy a világi képzetek elfedik az emberi süketséget és vakságot életidőben érvényes hit nélkül. Itt meg kell állni, mert egyesek halálukig tartó késedelmüket, a „hatalom civilizációjában” előmenetelként érzékelik, vagy nem adják tovább felismerésüket, mint tudott dolgot. A Tanúségtétel szükséges, de a személyes életben is megvalósul. Mert a csoportérdek és az egyéni érték a profán és a szakrális szellemi tartomány közös tulajdonsága, logikával igazolhatják egymást az értékek, amikor elismerik, hogy forrásaikat meg lehet különböztetni. A teremtett isteni eredet, és az anyagi érlelődés forrásai a tengernyi időben előre és vissza is mutatnak, és a gyakorlatban a csoportok egységesen szűkebb időkre korlátozzák az egy jelenlétét a belső biológiai időkben érvényesültnél.

A részleges elmúlás, a szűkebb időkben mutatkozó jelenlét, szemléli ugyan a halál árnyékát, de kevés rámutatni erre. Az örök időt szemlélve, a test feltámadása az emberi létre vonatkoztatva kinyilatkoztatás, és ébresztés az érlelődő jelenben. Trombitaszó a magasban, figyelmeztetés a szaladóknak, ennek az elkésett nemzedéknek. Nem tekintjük az életet következmények nélküli eseménynek, ha érvényes a tanítás. Ha úgy gondoljuk, hogy létezhet valami, ami kezdetek nélkül van, vagy keletkezhet olyasmi, ami csak folytatódás, annak tapasztalása megreked. Vagyis, a Jézus Krisztusban hívők figyelmetek nélkül is bennetek is hitre jutott teremtmények, és veletek együtt egy olyan világ részesei, ami elmúlik. Lényegében mindenkiben él, és ott, ahol el van szórva a tapasztalati mag, aminek a vigasztalása a lét azon pontján lesz, ahol a késésben volt az érlelődés, tehát az aszályos időkben. A közös emberi eredet jövőbe mutató esemény is, megérthető a részletekben. Hogy miként mutatja az élet, a szellemi, lelki és fizikai halál gyökereit, és ezek mennyire eltérők, az a gyökereket szemlélve látható. Az emberek közös eredete önreflexiót feltételez, amivel rá lehet mutatni, hol áll meg, és kezdődik élet, vagy a halál.

Azért nevezem nyereségnek, a közös emberi eredet tudatát, mert erre reflektálva tudjuk, hogy mi van a hívő élet kezdetein túl, és hol van a világi élet vége. Figyelmeztetésem ott áll meg, ahol van a tanításnak tétje. A hatalom ereje nem tanítás, hanem a reflexió állandó kényszere, ahol az önreflexió hiba az elv nevében, itt a figyelmeztetés jelenti biológiai idő végét. Az eredethez kapcsolódó tanítvány az lesz, aki figyelmeztetve van, és figyelmez. Íme, az ember. Aki nem tanítvány az is hivatalos marad a továbbiakban, megtérésük felé a közös figyelmezés mutat.

A megérlelt tanítás. Két angyalomat küldöm el hozzátok, hogy a tanítványt életre segítsék. Talán megértik őket, és a két angyal visszatér hozzám a jó hírrel. Így gondolja, és ezt mondja az Úr az angyaloknak: „Mondjátok az embereknek, ha megtalálom a királyt és a tanítót köztetek, a tanítás nem fog megvénülni, és megmarad a korona.” Talált embereket az egyik angyal, voltak olyanok, akik nevettek, és voltak, akik felismerték a királyt és a tanítót maguk között, de az angyalt nem marasztalták, így az tovább ment. Egy emberre talált, aki úgy válaszolt, hogy nem tudja milyen tanításról lehetne szó, és nem ismeri a királyt, de az angyalokat marasztalta. Azok elmondták, amit tudni lehet az Úr királyságáról és az örök tanításról. Amikor távozni akartak, és ez az ember nem ismerte fel az angyalokat, mert emberi alakban látta a szellemi lényeket, a tanítvány kérte, hogy a királyukat meg akarja ismerni, és küldjön hírt neki az Úr. Az angyalok azt válaszolták, hogy az Úr emberi formában eljött isteni személy, és ilyen módon meg kellett halnia. A tanítvány sírva fakadt, ezt látva végére értek munkájuknak az angyalok, és visszatértek, hirdetve, hogy nem vénült meg a tanítás és meg fog maradni a korona.

Többnyire sejthető, hogy a hitnek hol van a kezdete, miből táplálkozik, és milyen eredménye van. Bármilyen emberek közötti egység nem elegendő az első lépéshez, hiába van valami jele van annak, hogy az önértelem elvesztésének lehetőségével számol a csoport tagja, és persze az esendőségben való vigasztalásra igényt tartva, valamit tehet az egységért, és magáért. Elkerülhető a félreértés, ha másként fogalmazok. A kezdő lépést akkor tettük az egység felé mutató előmenetelben, amikor késve tapasztaljuk azt, hogy egy valami, vagy valaki, önértékén túlmutatott. Késedelemre mutat az angyalok visszatérése az írottakban, szólva nekünk is, hogy vannak emberek, akik éreznek elhívást, olyasmit, ami rájuk mutat. A bukott angyal nem így beszél az emberekhez, nem az embert hívja személyesen, inkább arra mutat rá, hogy a világ szellemileg ellenséges természetű, és szellemi hatalmat kínál.

Út az értelemhez. Ha az angyalokat munkájába nem kapcsolódik az ember, a jó kezdő lépést sikeres akció követheti, de szomorú lesz a vége. Amikor az angyal és az ember kapcsolata kegyelmi állapotot eredményez, megszületik a jó hír. A szellemi élet bekövetkező változásnak, és az érlelődésnek a tapasztalat a vége. Az értelem felfoghat számos gondolatot, ami egy tény helyi értékén logikus, de nem cáfolhat egy másik gondolati rendszerben megfogalmazott állítást. Ami benn volt a tanításban kezdettől az végül megvalósul az idők teljességében, annak értelme ott lesz a részletekben. Ha pedig az ember a részletek fölébe akar kerülni, ellentmond annak a történelmi tapasztalatnak, amit a mártírok, a törvény és a próféták állítanak elénk. Vagyis, ha a kiváltó láthatatlan anyag megjelenik az anyagiban, akkor az értelem által láthatatlan energia a teremtett világ idejének vége felől szemlélhetetlen, tehát az a profán világban, mint az őrt álló figyelem van meg. Elsőként azt érzékeli, a katona, hogy a halál nem vége az egységnek, inkább rámutat kiképzése során nyert tapasztalatára. Igy lehetnek a síroknál álló angyalok, akik elmentek a holtak közé, szólva késve azokhoz, akik szellemileg az „időtlenségből” válaszolhatnak.

Kétségtelen, hogy amikor az embert nézem, megjelenik a közösségek végtelen sora, betöltetlen helyekkel, és a végső nagy közösségben meg van nevezve a megismerés, és az értelem számára és a láthatatlan számára is a hely. Az öröm kiteljesedése veszélyben forog, de végül talán az ami az ember számára rossznak látszik a testi világban, azt megköszönheti az isteni személynek a szakrálisban, így a rosszat jó értelemben is nézheti, és javára fordul egy új szemléletben. A profánban mutatkozó érték, természete, hogy amikor ellentétébe fordítják, akkor a figyelmező elme különbséget tud tenni több oldalról. Kívül helyezheti a csoportértékek köréből a szakrális ismeretet, szabad akaratából. A profánt is egységesen, az összes embert egy csoportnak kezelve, a számtalan csoportértéket pedig bezárja a kritizálhatók körébe. Ha az új szemlélet nem helyi értékén, inkább általános elv szerint van kezelve, az „végtelenül” egyszerű, és hibás. Épp azért, a tudomány nem mond ellent annak, amikor az „időszerűt” a külsőből keresi vissza, a belsőben meglévő helyi értékek megfelelő kiválasztásával. Ha tudományosan megtalálható egy válasz a keresettek egységében, és helyi értéke nem inflálódik, az mestermű. A számosban felvethető a belsőre helyi értékekre visszatérve, az egyszerűsítés, ami a profán tulajdonsága, itt a szakrális felismerhető. A profán másik tulajdonsága az infláció.

10. üzenet. A késedelem megszüntetésének módja.

A szellemi és a lelki ellentétének értelmezése. Ha közeledtek egyhez, tegyétek egységben, maradjatok velem. Ezt mondja az Úr: „Amit egynek adtok, országomban az vagyon, és sokasodik idővel. Tudva, hogy az odahagyott szellemi fölény érzete is ilyen, és sokak örömére lesz, amit visszaadok. Amikor zavar mutatkozik, képzeteitekben akkor is magtokra kezdtek hasonlítani, mert éhséget éreztek valami nagyobbra, és én leszek, aki táplálhat. Örüljön tehát, aki az egységben a valódi gyümölcsöt késve, de meglátja. Titokban nem marad az egység szeretete, maradjatok velem, bennem lesz látható az áldozat helyes módja”. A szabadság képe az emberben, a szociális kilátástalanságban és anyagi kézben van. Nagyobb lesz a közösség tanácstalansága, ha a „pozitív elvek” még uralkodnak az elmékben, és végül kitetszik az egyén hazugsága. A pozitív képzet, az ellenség meséje is, és amikor folyamatos tapasztalat a szellemi zavarodottság, a világ látva, vagy nem a megfigyeléshez alkalmazkodó cselekvéshez alkalmas nincs abszolút mércéje. Önigazolást gerjeszt az anyagi világban a tény, ami egy nevezőre hozható ugyan a teremtett világban a „láthatatlantól” kapott energiával, de meg kell különböztetni az agyunkban gyökeret vert elveket. A gyökerekre vonatkozó képzavar a folytatásra mutat, hogy a „gyümölcshozó ág” gondozatlan ne maradjon. Tanulságos történetet mond el egy ember. Megverték, majd útszélen hagyták. Ezermesterféle volt, aki az anyagi világban feltalálja magát, tiszteletek örvendett de üzletéről már lemondott. Hosszú utra indult, de megverték, kiforgatták. Esetében, az úton feküdt eszméletét vesztve, amikor megverték, és az arra járók elmentek mellette. Végül egy nála megvetettebb ember vitte orvoshoz. Mint a gondozatlan növény ága olyan volt az útfélen az esemény után, és felgyógyulva megváltozott szemlélete. A megvetett ember segítsége vezette el a késdelem utáni élethez.

Lelki betegséggel került ezután kórházba, a pszichológiai korlátok miatt sem sikerült gyógyítani a verésben szerzett sérülését. Hogy rendbe jöjjön gyógyszerezték, azután. Ugyan lelki gondozásra szorult, rövid idő után önként távozott, a kezelés befejezése előtt, és ezt nem lehetett megakadályozni. Nem akart kezelésre szoruló lelki beteg lenni. Ugyanakkor kezeltek a kórházban egy másik magányos embert is, akinek mellesleg munkát is adtak itt. Fizetést kapott azért, hogy az új betegeket elkísérje orvosi és személyes dolgok intézése miatt a vizsgálatokra, segítve a betegek elhelyezését. Ez a két ember ismerte egymást, de kapcsolatuk megszakadt. Később az alkalmazásban lévő kísérő, aki kórházban maradt, feleségül vett egy beteget, akit ott a szanatóriumban ismert meg. Ők is kimenekültek az életbe, de itt már munkát nem találtak. Imaközösségbe jártak, és a betegség mellékes lett. Az ismert feladatot kapták, kísérgették a lelki betegeket, akik kérték. Itt tanulták meg becsülni az önállósághoz ragaszkodó ezermester alkatú embert, aki a kórházra nem gondolt, és kimenekült. Házaséletük ilyen betegek között gyökeresedett meg.

Valami hasonló történik a szellemi fejlődés során. Vannak, akik az okos szavak kimondásának adományát birtokolva, elszegényedve ragaszkodnak az önállósághoz, vagy ha megváltozik szemléletük, akkor az lelki okokra mutat vissza. Akikkel találkoznak, azok rejtve vannak, esetleg úgy ismeritek őket, mint lelki szegényeket. Ismerve a virágcserép gondozatlanságát megmenthetjük az új földdel.

Lelki erőt magán vegyen mind, és így szeressen. A szellemi és a lelki valóság az ember életében mindig hagy jeleket, arra nézvést, hogy külön is léteznek, lelki adományok. Az Úr isteni és emberi természetében tökéletes módon mutatja meg, hogy az írott történetek kimeríthetetlen források. Egy az Egységben elve három világvallás logikai eredménye. Ezért az írásokhoz is közeledni fogok, hogy a tapasztalati bölcsesség át tudja gondolni azt, ami fontos lehet, vagyis a múltban írottak, a jelennek szólnak. Hasonlóak abban, hogy mint meghaladhatatlan tapasztalatok értékesek, de a felületes szemlélet számára még dogmaként megmerevednek. Az érték megmarad, azonban nehezen viszonyul az olvasott írásokhoz a gondolati, ami elvileg értékes. Ugyanis folyamatosan szükséges olvasni, és így látni a részleteket. Egy félreértést el kellett kerülni, amennyiben a világ olyan hely, amiben vannak különösen fontos szellemi tartalommal bíró események, vagy kutatási eredmények, és eltérő értelmezésekben ezeknek kitágul jelentősége. Csak akkor van kivétel, tanulva és értelmezve, amikor a profán és a szakrális ismeret feltételezheti egymást. Különböző helyzetekben, az eltérő értelmezések lehet eltérő forrása, amit viszont meg kell különböztetni. Az Úr egységes királysága feltételezi a dialógust a nemzetek között, amikor nem azonosak álláspontjaik, ha mégis az egymást hallgató, eltérő nyelvű emberek, elmondhatják történeteiket, az is fontos, hiszen a személyesség lényeges forrása az Egy.

Amikor a „világi” látszat tapasztalat energiát kap a „láthatatlantól” és nem egyezik a tapasztalat útján haladók „világával”, akkor elemezni lehet, hogy mi is az egy közös az egységesben. Amikor a hatalom megkülönbözteti a hatalmaskodókkal találkozva, hogy mikor van szó rendszerhibáról, az gondolati kérdésre adott válasz. Lehet egy szellemi következménye, ha tapasztalati tény a láthatatlan, mert érzékelhető, hogy a láthatatlan elutasításából következik a lelki szegények lebecsülése a lelki adományok birtokosai részéről. Gyakori és végzetes hiba. Ebben az esetben az egyszerű tanítás, a népek és a betegek gyógyulása belső, hitbéli tény, nem külső tapasztalat, vagy látszat.

Hogyan tapasztalható meg a láthatatlannal szembeni csalás a látszatban? Úgy, hogy a hátrányos helyzetű emberek méltóságának egyenrangúságát felfogva, mégis tagadva, dogmatikusan ragaszkodik valaki egyéni álláspontjához. Nem ismerjük a köztünk élő mártírokat, csak haláluk után. A hősiesen gyakorolt erényeket azonban el fogják ismerni. Mi a hősies az önértékű világban, ha csak nem az abszolút szellem elfogadása, feltételezve létezését és kibontakozását a profánban

Talán nem látható, hogy az Úr Jézus önmagára vonatkozó kijelentései mennyire, és hogyan vannak alátámasztva. Az erény szolgálattal társulva, bár nem látható, hogy ez miben áll meg, de megvalósul az lelki erőben, és tagadja a szellemi hazugságot. Ezért is mondható, hogy a Mindenhatónak fel kell ismertetni magát közöttünk, emberi természetben, hogy a késedelem megszűnjék, az erőtlen etika helyébe lépve, az időben a szeretet megnyilvánuljon. Amiben megvalósulhat a szellemi és a lelki és tartalmi kölcsönösség az nyilvánvalóvá van téve, azzal együtt, hogy aki tanítvány az szigorúan rákérdez a szabadság útjára a szeretetben, és válaszol a tanító Igéire. A feltámadó szolgai módon hisz az emberi méltóságban. Királyság, hogy a tagok Egysége lélekben is megvalósul, és léte a profánban az Egy által lesz nyilvánvaló.

9. üzenet. A késedelem tapasztalata.

A késedelem tapasztalata. Látható, hogy az emberek egy része a szükséges elérésén túl megtartja ideáit. Távolabbi cél nem lehet, mert vagy azért mert a hatalom különböző formái még ismeretlenek, vagy mert természetük a meghasonlás miatt rejtett. Ahol, az ilyen külsődleges mondható hatalmi formák érvényesítik érdekeiket, egyes célok érvényre jutnak majd, azonban az ideák világossága fénytörésbe kerül. Átértelmezhetik a helyzetet, akik későn ismerik fel a kiteljesedés tervezett, eredeti útját. A késedelem belátás kérdése, ahogy az eredeti terv is az. Az eljövendőt a teremtmény elé, a fizikai létben felismerhető módon, és a Fiú emberi testének elfogadására alkalmas szellemben tervezi az Atya. Később érthető módon, a szellemi létet a Fiú által elküldött Szentlélek igazítja meg. Észrevesszük, hogy a világi külső hatalmi támogatással, ugyanúgy célt ér az egyén előmenetelében, mint a lélek szerinti királyi eljövetel. Elfogadva az önérdekű közösségi rendet világos lesz, hogy a régi elveink szavakba foglalva túlkorosaknak tűnhetnek. Erre mutat az elköteleződésről írt sok tanulmány, ahol érzékelhető az elöregedés, és olvasható, hogy a régi közösségi tapasztalatok, az új lélekkel egységben rendeződnek idővel. Ilyenkor is a királyi egység reményét élitek meg, termőre fordítjátok a kis ágat, mint egy újat a kezdeti időkben, vagy átfogalmazzátok a reményetek célját, visszametszve egy fát. A szellem lelki talajon, a testben, és azon kívül is él. Akik szellemi megsemmisülésként élik át késedelmet, az anyagi világban talált új menedéket, azok számukra egy érlelődő „eredeti tervben” megvan már végrendeletben. Az ajándék, amit nem fedeznek fel, a hit talaján kapott új föld.

Az elmúlás nem jel, amit figyelembe kell venni, mert tudjuk mit kell meghaladni. Egyik esetben a világi hatalom rendezőelvét, az ellenséges büntető elvet tévesen, nem a teremtett világban gyökereztetjük, ahol új örökségünk van. Másik esetben, akiben szellemi fölény alakul ki, és a sötétségében megtalált új alapokra helyezkedve elfelejti, hogy az eredendően vesztes, hatalmi rendező elv közeli végső idejében él. Az angyali tábor nézi a véghez elérkező ember bánatát vagy örömét. Ami messziről látszott, a vigasztalás reménytelensége, épp most akar a szellemében elcsendesedni, átmenteni lelkivé az ember. Amit az isteni igazságosság már most, előre felkínál, az ma is érlelődés, amit épp a korai időkben, mint folytatást látunk meg.

A népek egységben vannak a királyságban. A népek vezetői az önértelem hatalma ellen lázadni nem mernek, a királyi korona mellett pedig nem állnak ki. A hatalommal bíró ember nem akarja értelmezni, és meg is veti a természetesnek tekinthető hűség értékét, mert itt beszakadhat az egyezményesnek mondható abszolutizmus gyenge tetőszerkezete. Nincs indokok, nyilvánvaló, hogy nem kell tisztának lenni, amikor gyanússá tudják tenni, azt aki ellenükre szól, és szóba hozható, kibeszélhető. A részletek útvesztőiben igazodó hatalmi elit mesékkel nevetségessé teszi, az elöljárói rendszert, ezzel a korona egyszerűbb lelkületű, hűségesebb alattvalóit. Itt a kistestvérek magatartása fontos, mert sokan vannak, akik az átláthatóvá tett lelki szegénységet megvetik, nem mernek kérdezni, a meséket mégis fonákjukra fordítják. Az elöljáró lényegében két elvet ismer, és két cselekvési irány.

Itt a lehetőség nyitva áll, hogy magába nézzen az egységesnek látszó „világszellem”, és az ellentmondásos és álságos, valójában a hatalomtól szabadulni képtelen erő. Késedelem van ebben, hogy a lelki adottságokkal felvértezett ember, aki megérti a világot és uralja az anyagot, de nem ismeri el a lélek uralmát, annak isteni eredetét. Három vallás van, amelyik az Egy isten hitét vallja. Három tanítás, ami lényegében engedelmeskedik a logikának, mely az egyről állítja, hogy a hit egységes. Nem alattvaló tisztségre hív az Úr sem. Maga is szolgál, aki elismerte az egységet, de még inkább az, aki megtöri kenyerét, és hálát ad. Aki felismerhetővé teszi, ami táplál.

Meg fogjátok értetni, hogy miben áll az előmeneteletek, ha már az új időkben éltek, és a „világkép” hajnala után sötétség jön a virradatra. Ali azt képzelte, hogy van mód előre lépni a határtalanig, meglepődve látja, hogy itt a kitaszítottak laknak. A belső világ, amely már látja a sötétséget, annak lehet egy élő Ura. Addig, hogy a több szólam azonos dallammenetet kövessen, imádkozni kell a saját kastélyotokban az egység Urához, akinél a korona van, hogy érsük, amit kérünk. A belső világ olyan cserépedény, amelyben egy mag kivirágzik. A külsőben is, ahogy a szent mártír teste, mint gabonamag az oroszlánok szája között őrlődik, jó táplálék és forrás lehetett, abban az időben, amikor a cirkuszban tapsol a látványért a világ. Várjátok meg a tanúk érkezését, akik nem csapnak be, van megismerhető „világkép” a civilizáción belül, annak gyomrában. A bűn, ami terhel, lenyom, ha felszínre jut, érlelődik a bűnbánat. Tágítsátok a határokat az egységes belső hatalomig. Határai közt maradjon mindenki az egy királyságban, ahol a részek különbözők, az egység léte az, ami időkben azonos bennük.

A késedelem után. Az erő természete kettős, példa erre a kozmológiai felfedezés, amivel megmérhető lett a világegyetemben teljes kiterjedése, ahol az atomos kozmosz töredékének bizonyult az egésznek. Ami tartalmazta a láthatatlan erőt és anyagot innen nyerte a láthatatlan nevet, mert következménye volt egy, az egészet mérő kutatásnak. Az önértelmű világ késlekedése a teremtett világban is önértelmező tulajdonsággal bír. Ez a törvény és a proféták. Ahol állandósul a reflexiós kényszer, ott az önreflexió új belső tartalma, rámutató figyelmeztetés. Minősít, ha figyeltek a teremtett világ és az önértékű világ között meglévő kapcsolatra. Természetéről beszél a megtört kenyér, az egyszerűen, akkor képzeteken túl lépő zártságát képzeljük, ha komplexebb hangon szólítjuk, akkor zártságok megtörhetőségéről. A figyelem időt kér magának. Elsőként, az ember megállapítja a bűn létét, de csak későn teheti. A késedelem után, mint aki tapasztalatok birtokában van már véleményt alkot arról, ami kevésnek bizonyult. Másik oldalról kiindulva az ember sajátos módon világbirodalmat épít, ami lehazudja a bűnt. Az anyag tehetetlensége abban áll, hogy azonos elvi alapon sem tudjuk, vagy nem akarjuk megismerni ez eredet mindkét nézetét. Tehát késésben van a tehetetlen, és maradni látszik. A bűnt követő megtorlásról a hatalom hamis, kétarcú büntetést ismer, bizonyos esetben a hit alapján álló is. A bűnbánat késedelme a néma valóság valósága, ha a beszéd kezdete bűnbánatra való felindítás.

Hogy az életed végéig miként élsz, az egy nálad nagyobb szeretet kegyelmétől függ, mely megakadályoz, hogy a mártírok oldaláról ne lépj át a lázadók oldalára, vagy ha átléptél, vegyél tudomást a még nagyobb kegyelemről, ami feléd ilyen állapotodban irányul. Válaszolva a tanúság hívásra, a bűn okozta késedelem visszanézve ismertet arról, ami a jövőben várható. A mártírok az önemésztő világnak kínálja az igaz vér szavát. Beszélnek ma is a szív hangján. Ha csak kissé elszakadunk, akkor tele lesz világunk a tanúk hangjával. A profán ismeri a tanúságtétel formáit, az is késedelmet szenved, ezt az egyet nem tagadhatja a királyi rend. Ha a lélek halott, a halottak között van a helye a királyságnak. A teremtett világ idejének végét nézve megérted, hogy mi maradhat meg akkor az anyagiban, és miért.

8. üzenet. Elkötelezem magam.

Elkötelezem magam. Tudtam, hogy számomra véget ért egy küzdelem, mikor beléptem az ajtón egy betegeknek indított szemináriumon. Kitérőlegesek maradtak az értékek és értelmezések, a fogalmazás, meddig nem a reményre irányított a lélek. A tisztánlátást korábban sem tekintem elérhető gyümölcsnek, mert ami belátásként értelmes volt a munkában egy gyári környezet keretei között, az visszamutató értékként a kocsmai logika egyszerű alapjaira mutatott. Nem alakítottam ki ma sem „világképet”, amit észre is vehetettek, mert jövőmet „visszamutatások” alakították. Derűsen közeledtem az örömhírek átadóihoz, és a meglepő és ismeretlen értékek közömbösek maradtak, mert nem értem utol magamat így. Aki hozzám jött, így egyszerűséggel találkozott. Tudva, hogy az ismereti közeledés ritka kincs, és változó formái lehetnek meglepők, mégis új egységben tudok majd az alapokra válaszolni. A küzdelmeket eddig is lelki válaszok irányították, ami ma is remélt dolgok valósága felé tart, és rész szerinti kimenete van. Újabb tudás irányába nem léptem, most sem teszem. Ami megvetendő lehetett, azt most már a látható lelki szegénységemmel magamévá nem teszem. Nem magamtól mondom ezeket, látva mi következik.

A hálózat időnként kirekeszt soraiból némelyeket, és nem hinném, hogy önértelme nagyobb dicsőségére bűnös szándékkal választ. A lázadás ritka, csak a harc állandó. A szabadságharcos egy még nagyobb közösség, a tetteikben korlátozottak, és az önhittek táborába kerül, és ki van téve egy megkülönböztetésnek. Mert aki nem harcol az kívülálló, és arra kimondják a kettős vádat, hogy lelki beteg, másrész ellenséges tevékenységre hajlamos. Ugyanitt látom, hogy a megnevező kegyelem gondoskodik az övéiről. Számtalan könyörgést meghallgatva, azt akarja, hogy halljuk a szavát. Az önhittek és a bénák táborban is, részben gondoskodó hangokra figyelmezek, miközben jó és rossz dolgában nincs is magánvéleményem. A Gonoszba temetkezett tudásban, és befolyásában nem kételkedtem. Mindez nem akadályoz, hogy az egység hangja eljusson hozzám. Éppen most, hogy elkötelezem magam, és nincs régi „világképem” ami harcolna nagyságával. Amikor a gyógyító szemináriumban megismertem a testvéri egységre mutató jelet, akkor már felüliről érkező voltam, épp a kirekesztettekről mondott, magamra vett választottság miatt. Bizonyára azért erősödött meg bennem itt a szó erejének a becsület, mert. én, aki némának mondható, itt vállaltam fiatalságom idején kimondott bírói ítéletet. Lázító voltam és lelkileg gyenge a vád szerint, majd elitélt lettem és szolgálatra alkalmatlan.

Szűkül az életben töltött évek száma. Aki megragadja a tapasztalatban a törvényt, és a magányos emberek oldaláról véleményt mond, akkor a közösség az egységben formálódó szabadságra hivatkozik. Időről időre, és az időkben a szabadság nevében győzi le a magány szavát valaki, aki ismeretlen. Amikor leírtam tapasztalatomat a bűnbe zuhant létről, az ember első bűnéről, már tudtam, hogy a sikeres világban, a betegek és az hatalmi önértelem halottjai között kis idő múltán idegen leszek. Valójában azonosultam a kirekesztővel, de mint aki mást nem tehet, elfogadtam. Külső nézőként, mint egy vad, idáig nem estem a vadász szabadságának csapdájába. A lelki halottak képzeleti előterében a dolgok fonákja, a romlottság uralma áll.  Akinek ez a világ elégtelen, és kívülről is szemléli, amiben él, annak gyümölcsöt kell teremni. Az ember története tehát, aminek kezdete és vége van, nem csak az emberiség története. Egységben van Egy, és valaki az évek számának növekedése, miatt valaki tanúsítja a vég közelségét. Okkal van a külső és belső, az érlelődésnek a lelki iránya, és a történelem is bír okkal. Egy valaki van, aki a képzeleti Egység irányából a vég irányába mutat. Az, aki csak olyasmit fogad el, ami csak reakció, annak a reakció lesz az évek tapasztalata. Az anyagból való, az anyagi lesz, és ami önreflexió, és az evangéliumi örömhír ilyen, ami eljön magától, mert érlelődik.

A profánban megfogalmazható a lelki érzékelés, mintha közel lennénk egy végtelen kiterjedésű parkhoz, ahol fák között gyerekek játszanak. Az egyik kislány ül a homokozó szélén és magyaráz valamit. Észre vehet, látom, hogy néz. Tudom, hogy nem merészkedne egyedül maradni a parkban. Mégis ott van. A kisfiú némán ül a homokban, képzeletében másutt jár. Megérkezem, de nem tudok beljebb menni. Nem léphetek. Ilyen módon a Lélek mozdul meg, és az események velem együtt nem látható térben folytatódnak. A vadász és a vad energiája sem mérhető. A közeli dobot üt, és hallgat, mint aki vár, talán a hangok születésére. Elköteleződünk. A dobokat ütve hallgatunk, talán a látható megteremtése közben valamikor. Mert a szakrálisban énekelve a szavak kimondhatók, a teremtés után talán, és a véghez közel. Ugyanez nem érzékletes a profánban, ahol vállalni lehet a bírói ítéletet. Lázító voltam és lelkileg gyenge. Folytatásként tilos elmondani, hogy diktatúra van. Dobokat ütve hallgatunk. Az Egység Egyben, királyság.

7. üzenet. Magányodat közösségben éled meg.

Az egyetlen királyság egy örömre hív el, egység következik belőle. Az egység akkor lesz királyság, mikor az ellenséges beállítottságú szellemi hatalom az elközelgő jövőt felismerhetően a maga belső elveivel, a kezdet idők felől vitatja, és a csoportokat általánosan egy közösségi igazság látszatával befolyásolja. Tehát a hatalom, amikor kizárhat az időkben közösségeket, más okból igazolhatóan hamis reményt éleszthet fel, ha a mindenség ismerete nem érlelődést jelentene. A lelki látás önmagában ismeret is, ezért amikor a közösségek töreked elvi felfogásra, lelkiismeretvizsgálattal fogadják, magától értetődően az önkényes törvénykezést. Összességében keresik az alkalmas időt, a kitaszítottak és számba vehetők között a részletekben jelentkező ellentét kibontására, és a szellemi harcban az ellenséges szellemi hatalom erősségeit támadják, nem az embert. Sokaknak nem tetszik, hogy a közösségek felbomló egységének okait sötéten mutatom be. Fontos erről beszélni ebben a bevezetésben, azok miatt is, akik botrányosnak látják a közösségi egységet királyságnak nevezni. Megérthető lehet, vagy mérlegelhető, hogy a lelkiség formái értelemszerű alapjai a közösségi életnek, és ami ebből következik. Aki ezzel kapcsolatban különvéleményt fogadtat el, ezt akkor is hangoztassa, amikor a magasságban lévő fejedelemségeivel kötött alkuról van szó. Igen, az alku életveszélyes, mert a királyság hitbéli dolog.

Ismert következmény, hogy a népcsoportokban és az egyének, létüket kisebb közösségekben élik, és ezek veszélyben vannak. A sokat emlegetett szellemi ellenség miatt, melynek létéről beszélni kezdtem, ha az ellenség valóban létezik. Ahol a népek vezető körein belül megtalálva egzisztálnak, szövetségest is keresnek, ezek a majd testben is létező Fejedelmek ott az előrelátás szükséges. Nagyobb veszély egy adósság-rabszolgaságban élő világszellem létezésére mutatni, amely megveti az egyéni kibontakozás vallásos formáját, mint a királyi egység, vagy az ellenség szeretete. Az ellenség szeretetének üdvös hatása a lelki szegénység vállalása, ami átmeneti állapot. Az új lelki kibontakozás során talajt talál az elmében a hazug egyenlőség, amikor már nem tekintjük hibás alapvetés következményének az „egyenlők” harcát. Ezen „világképben” is a kezdeti időkben bontakozik ki az egyén magánya, és közösségekben visszafejlődik a vágy, hogy lelki királyságban a csoport értékszemléletét érlelje, és lelki értelemben igazolja személyesen a kiscsoportban, hogy élete a megismerés és a tapasztalat által életszerű.

Nem esemény, világosság követi a figyelmeztetést. Már most megtapasztalható, a sejtésekben, a jövőre vonatkozó veszélyekre mutató jelek az előző események részleteinek figyelembevételével, hogy a most érzékelhető gondok, visszafelé vetítve létezők lesznek, és értelmezhetők. Ezek megnevezése késik, mert szellemi lehetősége a gonosz elismerése, és tagadása. A késlekedés oka, egyéni tapasztalat szerint változik. Miért imádkoznánk, ha nem azért, hogy napvilágra kerüljenek az egyéni magány okai, a szabadítás lehetőségével együtt. Az egyik akadály, amikor panaszaink vannak, lényegében a hibás tapasztalat, és ezeket emberi erővel már nincs módunk orvosolni. Meg lehetne osztani ezeket a gondokat, és a megoldást a körön belül. A körök azonban helyi értéken léteznek. Akik olvasnak korai írásoknak, azok ismerhetik, és helyi érték szerint kezelik az abszolút szellemet, az abszolút értelem lelkét is láthatják, az Egy érték készletén belül. Az értelmezési tartományt azonban magunkra szabva kapjuk, sötétséget látunk ott, ahol fény van. Itt van, a dolgok árnyékát követve egy hitbéli magaslat, mely csak alul-múlható. Kérdés, hogy mit jelent alul-múlni valakit. Beszédben megkereshető az út, mely rámutat, hogy Egység vagyunk a visszaható okság és az önreflexió által.

Amikor a hitetlenség találkozik a hittel, adódik a látás elsötétedése, felszínre kerül a fény hiánya, ami a szabadságról alkotott nézetben eltérő. Ellenmondó, hogy valaki világosságnak érzékelje az egész teremtett világot, és mégsem jelöli meg a bűnt a legfőbb rossznak, a sötétség okának. Képzelhetjük, hogy a legfőbb rossz az, amikor elsötétedik a kapcsolati világ. Ellenkezőleg, a képzeleti világ hamis, amelyben az elsötétedés a helyes következmény. A kegyelem elfogadásával van baj, vagy a bűnnel? Esetleg meglep még valakit, de nyíltan kimondom, az abszolútum megértése irányába tett első lépés, az emberi meddőségünk tudomása, elfogadása, és meghaladása. Ez a tizedik lépés is a tanitással. Az első lépés, és a tizedik is! Az alfa és az ómega, gyógyító, aktívan a háttérben maradó sugalmazó és invenciót adó erő birtokosa, akiről a sötétben tapogatódzó elme rendre valami nagyra gondol. Isten nem álszent egyezkedő, nem véd múltat, jövőt kínálja készen, mellém áll. Ha a termékeny szeretet feltárja a magányosság még létező részleteit, mint időben megvalósuló ajándékot, akkor mint irgalom, úgy jelentkezik. Egy az Egységben! A Szentlélekben önmagára reflektál a sötét világ, akit még gyümölcsei nélkül ismer. Meddő a meddőre figyel, és a Lélektől ember születik. 

Anyánk, a szűz nem épít új templomot. Már szóltam a visszanyert tulajdonságokról, melyeknek helyi értéke új szereppel bír majd. Azon dolog, ami a keletkezése után átváltozik, és a szavak erejével a jövőt alakítjuk, és amit helyre állítanak, az új egységben az egy részei. Szóltam a teremtményről, de a Gonosz létezéséről csak felületesen. A gyermeki létről is fontos tudnunk a befolyás szerepét. Az angyali világ is, amit ismerünk, egy lázadás következtében két részre szakadt. Egy részük nem fogadta el az isteni tervet, az emberkirály születését, akinek meg kellett halnia, vagyis az Emberfiának fel kellett emeltetni a fára, hogy ahol az eredeti bűn megtörtént, onnan megváltás származzon. Ezek a magasságból levetett bukott angyalok nem fogadták el az Atya tervét, az emberi alakban érkező Istent. Míg a többi angyal elfogadta az emberi alakban megjelenő messiáskirályban az Isten tervét. Az ellenséges angyalok itt buktak meg, és lettek angyalokból a démoni hatalmasságok. Veszélyesek, mert gonosz természetüket nem tagadják meg, és azért is, mert az Istengyermek emberségét elsötétítik. Mert ugye nem hihető, hogy a lázadó hitetlenség jó természetű marad. Az a szellemi létező, aki a szellemvilág Ura volt, és megbukott, rangra kevésebbnek értékeli az embert, a maga uralamánál. Itt áll meg a hit. Ahogy a szamár, mint teherhordó egy jel, úgy jelnek, amikor hátára ül, a megváltó király.

Anyánk fiúnak adott életet, és a jegyesség dolgában is fontos a szerepe. Ennél fogva a menyasszonyt lányaként fogadja el, és minket biztat, hogy tekintésünk testvéri szeretettel nővéreinkre, az övéire. Talán az így kínált tükörben meg lehet érteni, aki elkötelezett. Hozzá lehet venni, mert koronát visel az asszony, hogy minden egyes házasság királyi esemény, amikor fogadott fiáról vagy lányáról van szó. Anyám kéri, hogy fedjem fel a természetét, melyet lányaival szemben gyakorol. Ennek lényege, hogy felkészít a fiával való kapcsolatra, és fontosnak tartja, hogy ennek részletei ne maradjanak titokban. Vagyis fogadott lányainak sebezhetőségük miatt, menedéket kínál. Mutassatok rá, hogy az értelem megosztott, és temploma a közösség is. Mondjátok azt, hogy menedéketek. Aki megtalálta menedékét tartsa fenn annak állapotát, amint képes javítani, és őrizni minden belső ellentmondástól a közösséget. Maga legyen ellentmondásban a Gonosszal, akiről tudható, hogy ellenség, és lázadó.

Tudjátok, és vegyétek jobban észbe, hogy az ügyben, amiben, kezdetben egység volt, most ez magányos terület, az új hálózatban új a háló. Házatok, országotok, a világ elhagyatott lesz, és még az előtt, hogy magatok védjétek, a lázadókat hagyjátok el. Nem mondok okot, bekövetkezik ok nélkül. Távolodás van. Ami érthető volt eddig, meg ne tagadjátok, okot pedig újabb szövetségre ne keressetek. Az egység útja a szövetség. Ami megvolt eddig, ezután is meg lesz, és amit nem értetek, az tudomásra lesz hozva. Azért mondtam, hogy szeressétek az emberek döntési szabadságát, mert a valódi szabadításról még keveset tudtok. Áldjátok ellenségeiteket. Magányodat közösségben éled meg.