Láthattam, hogy amikor már megnyert valakit a világ az beszédes lesz, majd a késői időkben keveset akar beszélni. Aki megérti, hogy miért, azokhoz szól a lélek: „Tudom a te gondolataidat, hogy sokan ismerik emberi természeted és szaladnál, mert abban megnyugvásod nincs. Akit szólít a vigasztaló olyan, mint a gyermek, tehát olyan, aki nem elég kitartó abban, hogy megvárja a segítséget. Tudhatnád, igen szeretnék adni neked való hivatást. Az egységben vagy felnőtt akárhogy is, futnál mit idővel tennél, ha tudnád később, és mégis körben forogsz már látom ezt. Szeretnéd a hozzád illőt elfogadni nem úgy, mint a gyermekek, hanem úgy, mint aki az enyém. Megvan a jó tulajdonságod. Szellemed közelít a felnőttekhez, és érzed, hogy a kiforratlan gyermek is tudhatja, hogy miben hiányos a felnőttek egysége, ami pedig a lélek adományának elfogadása. Bármit akarsz küzdeni fogsz a köztetek kell. A családban is működő gonosz lélek közeli lesz, mert a felnőtt önhitt.”
Mit akar a Lélek, amikor vágyakozunk közelségére, megemlékezve ajándékairól, mire az imában és a várakozásban is válaszol. Csodálatos képtár a képzelet is, melyben bolyong a megfogható. Ha megállsz egy képnél, olyan ablaknál vagy, ami visszavezet az ajtóhoz. Bevezethet ajtóban várakozó, ha nem az ablakot zörgeted. Eleget tett a tanítás szelleme, bevezetne az Országba is, indulni sem kell. Ott vagyunk nemcsak szép, de hatalmas, megáll minden adománynál, a vágyakozó lélek. Egyre gondolunk, amikor a képzelet óceánján, mint a nagy vizeken utazunk a földet kémlelve. Látjuk a tengert és nem ad megnyugvást, a föld is csak nyomorban jeleskedik. Mondhatom, hogy még a sivatagban maradtunk, megpróbálva erőmet, és a tiedét is. Nincs különbség. Biztatni foglak, hogy beszélj, ha találkozol kísértettel. Csak a világ utasít el, és elnémul, ha tudja már, hogy életre tud jutni az egységben. Most te már tudod vágyakozásait, keress alkalmas helyet a beszédhez.
Akik még hallgatnak. Sokan, akik nem tudják, hogy aki beszélni akar, hallgatja is a szavakat. Talán meg sem értették, milyen nagy ereje van a lelki beszédnek, hiszen a Szentlélek Isten itt megnyilvánul, akár értelemben is követhetően. A lélek megszólal, amikor csend van a beszélőben, a belső éned szólal meg. Úgy válaszolni valamire, hogy ne támadjon, és ne védekezzen a test, ehhez segít a csend megteremtése. Az Úr nem hazudik, a beszéde csendes. Hiszen tudja az értő, hogy a királyságban az emberek olyanok, mint a gyermekek és ennek tudata örömmel tölti el őket. Ha nem figyelnek, akkor felnőttként sem értik a szavakat, amiben szeretetre voltak meghívva. Még hiányzik a szeretet áradása, ami akkor fog bennünk megkezdődni, ha megismerjük azokat a bizonyos nem hallott, csendes szavakat. Az erős lelkét saját maga, az ember nem tudja feltámasztani, hiszen azt sem tudja elképzelni, milyen veszélyben van. A régi beszéddel szemben persze nem adhat ki hangot senki, ha nem érett lélekben. Ezért vagyunk hivatalosak az új beszédre, én is és te is, és akinek a királyságban része lesz. Látva, hogy sokan vannak a sivatagi bolyongók, megfontolható az ember helyzete, közel a szólítás nagy napja. Meg vagyunk szólítva, már most. Itt már rajtunk áll, hogy mire szólítottak, és miért akarunk beszédesek lenni. Az önreflexió kevés anyagból sokat ki tud hozni. Jó a világ, ami rossz benne az más irányba mutat. Az ember reflexiós képessége erős kell legyen, így vagy úgy egységben van szavakkal, akkor is, ha azok iránya ellenséges.
Mit akar a Lélek, amikor vágyakozunk közelségére, megemlékezve ajándékairól, mire az imában és a várakozásban is válaszol. Csodálatos képtár a képzelet is, melyben bolyong a megfogható. Ha megállsz egy képnél, olyan ablaknál vagy, ami visszavezet az ajtóhoz. Bevezethet ajtóban várakozó, ha nem az ablakot zörgeted. Eleget tett a tanítás szelleme, bevezetne az Országba is, indulni sem kell. Ott vagyunk nemcsak szép, de hatalmas, megáll minden adománynál, a vágyakozó lélek. Egyre gondolunk, amikor a képzelet óceánján, mint a nagy vizeken utazunk a földet kémlelve. Látjuk a tengert és nem ad megnyugvást, a föld is csak nyomorban jeleskedik. Mondhatom, hogy még a sivatagban maradtunk, megpróbálva erőmet, és a tiedét is. Nincs különbség. Biztatni foglak, hogy beszélj, ha találkozol kísértettel. Csak a világ utasít el, és elnémul, ha tudja már, hogy életre tud jutni az egységben. Most te már tudod vágyakozásait, keress alkalmas helyet a beszédhez.
Akik még hallgatnak. Sokan, akik nem tudják, hogy aki beszélni akar, hallgatja is a szavakat. Talán meg sem értették, milyen nagy ereje van a lelki beszédnek, hiszen a Szentlélek Isten itt megnyilvánul, akár értelemben is követhetően. A lélek megszólal, amikor csend van a beszélőben, a belső éned szólal meg. Úgy válaszolni valamire, hogy ne támadjon, és ne védekezzen a test, ehhez segít a csend megteremtése. Az Úr nem hazudik, a beszéde csendes. Hiszen tudja az értő, hogy a királyságban az emberek olyanok, mint a gyermekek és ennek tudata örömmel tölti el őket. Ha nem figyelnek, akkor felnőttként sem értik a szavakat, amiben szeretetre voltak meghívva. Még hiányzik a szeretet áradása, ami akkor fog bennünk megkezdődni, ha megismerjük azokat a bizonyos nem hallott, csendes szavakat. Az erős lelkét saját maga, az ember nem tudja feltámasztani, hiszen azt sem tudja elképzelni, milyen veszélyben van. A régi beszéddel szemben persze nem adhat ki hangot senki, ha nem érett lélekben. Ezért vagyunk hivatalosak az új beszédre, én is és te is, és akinek a királyságban része lesz. Látva, hogy sokan vannak a sivatagi bolyongók, megfontolható az ember helyzete, közel a szólítás nagy napja. Meg vagyunk szólítva, már most. Itt már rajtunk áll, hogy mire szólítottak, és miért akarunk beszédesek lenni. Az önreflexió kevés anyagból sokat ki tud hozni. Jó a világ, ami rossz benne az más irányba mutat. Az ember reflexiós képessége erős kell legyen, így vagy úgy egységben van szavakkal, akkor is, ha azok iránya ellenséges.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése